Reggeli Sajtófigyelő, 2009. április - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-04-15
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 04.15 . 10 megilletődve fogadtam, hiszen áttekintve történetét, tudva, hogy kik is voltak eddig a díjazottak, önkéntelenül is számadást végeztem. Arra gondoltam, hogy mit nem írtam meg, nem arra, amit megírtam . A kudarcaimra emlékeztem, nem pedig a sikerélményekre. Szóval, önmagamban próbáltam rendet és békét teremteni. Megilletődve vettem át a díjat és arra gondoltam, hogy igyekeznem kell a munkával, hogy befejezzem azt, amit elterveztem. Amíg van rá időm. Ezt jelentette a díj. - Mi az, amit még nem írt meg? Mi az, ami ilyenkor először eszébe jut az embernek, hiszen ha olvassuk mindazt, amit megjelentet az írott sajtóban és a könyveiben, akkor látjuk, hogy van itt szépirodalom, társadalomszemlélet és kritika. Ni ncs, amihez ne nyúlna hozzá, hiszen az emberi viszonyokról, a politikai helyzetről, irodalmi kérdésekről is kifejti gondolatait… - Sokoldalú vagyok, mindig több műfajban próbálkozom. Sokfelé pazaroltam az energiámat, kíváncsiságom soha sem hagyott nyugton. Egyedül verset nem írtam. Még azok is, akik jobban ismernek, azt mondják, hogy szinte áttekinthetetlen a munkásságom. - Nem is gondolkodott azon, hogy meg kellene próbálni verset is írni? - Soha. Vannak, akik egész fiatalon publikálnak, ők általában versekk el jelentkeznek. Én nem tartozom a korán beérő írók közé, tehát a kezdetekkor már nem éreztem magamban lírai indulatot. Esszével, prózával, novellákkal kezdtem. Néhány évre rá megírtam az első regényemet, az Egy makró emlékiratait (Fórum, 1969). Azóta is a z esszé, a dráma és a széppróza területén mozgok. Ezenkívül van bennem publicisztikai, közírói érzékenység és közéleti kíváncsiság is, tehát időnkként publicisztikát is írok, ami sok bajt okozott. Pontosabban számos haragost szereztem. Ezért inkább a napló jegyzetekbe menekültem. Úgymint Márainak, számomra is a napló hálás műfaj lett; a magányos ember vigaszának és műfajának tartom. Még a hetvenes években kezdtem naplót vezetni. Ezeket azonban nem közöltem, kéziratban maradtak meg. Biztos, hogy kitesznek vag y ezer oldalnyit. Nem éreztem szükségét a közlésnek, hiszen abban az időben elég bajom volt különben is. Igazából 1990ben vállaltam a napi feljegyzéseim publikálását, mivel akkor kezdett rengeni a talaj. Úgy éreztem, hogy azon nyomban reagálnom kell, véle ményt kell mondanom a pillanatról. A napló ugyanis a pillanat műfaja, azért vezetem, hogy kiderüljön, hogyan gondolkodtam, mit éreztem az adott pillanatban. Nem akartam utólag lereagálni az eseményeket, arra sem vállalkoztam, hogy mondjuk, tíz év múlva köz öljem azt, amit és ahogyan 1990ben vélekedtem. Utólag ugyanis könnyű bölcsnek lenni, ezzel szemben az azonnali reagálás sebezhetővé tesz, és sok tévedésre nyújt lehetőséget. Folyamatosan írtam, mert nagyon izgalmas korszaknak tartottam azokat az éveket. S ok nyugati író arról szokott ábrándozni, hogy éppen ilyen időkben éljen, nekem meg a nyakamba szakadt az ún. Történelem, annak ellenére, hogy nem ilyenre számítottam. Kétségbeesésemben írtam a naplójegyzeteket, és azóta is rendszeresen írogatom őket. Több ezer oldalt tennének ki, ha könyv formájában jelennének meg. Eddig két naplójegyzetkötetem látott napvilágot, a Wittgenstein szövőszéke (TTwins, Budapest, 1995) és az Időírás, időközben (Noran, Budapest – Családi Kör, Újvidék, 2003). De ötszörhatszor na gyobb anyaggal rendelkezem, a Családi Körben és a magyarországi folyóiratokban megjelent naplójegyzetekre gondolok. Itt is, ott is igyekszem folyamatosan jelen lenni. Sokszor gondoltam arra, hogy hagyom az egészet, kellemesebb dolog az utcán sétálni, üldög élni a kávéházban, szemlélődni és időnként feljegyezni magamnak valamit, ami egészen mellékes és senkit sem érdekel. De eddig még sohasem engedtem meg magamnak ezt a luxust, csak vágytam rá. A naplójegyzet olyan, mint az előőrs: leleplezi az írás és az éle t közötti űrt. Vagy szakadékot, mindegy. Közben kitapogat valamilyen új ösvényt. Leggyakrabban a hibrid műfajok előszobája. Be kell vallanom, a hibrid műfajokhoz nagyon vonzódom. A klasszikusok voltak ennek az igaz mesterei. Platon dialógusait egyszerre ol vasom szépirodalomként és filozófiaként. Szent Ágoston vallomásai egyszerre olvasható nevelődési regényként és vallásfilozófiaként. Pár évvel ezelőtti berlini tartózkodásom idején megismerkedtem a regény új metamorfózisaival. A francia „új filozófusok” ma olyan regényeket írnak, amelyeket a magyar irodalomban senki sem nevezne regénynek. Hasonló műfaji experimentumokkal én is próbálkoztam. Írtam műveket, amelyeket nem lehet se esszének nevezni a szó megszokott értelmében, sem regénynek. Ilyen, például, az E ckhart gyűrűje. 1995ben jegyeztem le, a permanens polgárháborúról szóló traktatust. Vagy említhetném A nagy KözépKeletEurópai Lakoma bevonul a Pikareszk Regénybe (Forum, Újvidék, 1998) c. könyvemet, amelyet egy regénypamfletnek neveznék. Vagy itt van az Exterritórium (Jelenkor Kiadó, Pécs, 2000) c. esszé, vagy dokumentumregény, de vannak, akik naplónak is nevezik. Az elnevezést a kritikusokra bízom, ebben ők illetékesebbek, mint én. E mellett ott vannak a regényeim, amelyek egy ciklust tesznek ki, ez az Egy makró emlékiratai, az Áttüntetések és a Paranézis. Ezt nevezném az újvidéki trilógiának, mely erről a városról és az én koromról szól. • Nem vagyok egy hermetikus író - Korom kortársa lenni – ez az én ars poeticám. Közel öt évtizedes munkásság után, me ggyőződtem, hogy ez veszélyes vállalkozás. Sokszor igazat adok azoknak, akik tekintetüket egy távoli, de biztos pontra szegezik. Én
