Reggeli Sajtófigyelő, 2009. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-03-19
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 03.19 . 34 jóváhagyása, az intézményes reformszerződéssel kapcsolatos helyzet áttekintése, a nagyszabású nemzetközi klímakonferencián köve tendő uniós álláspont megvitatása, valamint az ötmilliárd eurós gazdaságélénkítési javaslat jóváhagyása. A tagországok állam- és kormányfői másodszor találkoznak ebben a hónapban, és mint az elnöklő Mirek Topolánek cseh miniszterelnök meghívójából kiderül, megbeszéléseik egyik fontos témája ezúttal is a pénzügyi válság „konkrét tapasztalatainak levonása” lesz, illetve annak áttekintése, hogy „mi szükséges ahhoz, hogy a hiteláramlás újrainduljon”. Közös levelet írt a résztvevőknek Nicolas Sarkozy francia e lnök és Angela Merkel német kancellár is, azt sürgetve, hogy „ragadják meg a történelmi lehetőséget, amelyet az április 2i londoni G20csúcstalálkozó nyújt a válság gyökereinek kezelésére”. Hozzátették, hogy az „prioritás az új nemzetközi pénzügyi archite ktúra kiépítése”. Az ülés fő célja egyértelműen az uniós egység erősítése a szélesebb körű nemzetközi egyeztetések előtt. Várhatóan egyértelművé teszik azt is, hogy az EU nem támogatja a költségvetési kiadások növelésére ösztönző amerikai elképzeléseket. vissza Könyv a kisebbségekről Krónika 2009. március 19. Kisebbségvédelmi tanulmánykötetet mutattak be tegnap este az Európai Parlamentben (EP) Tabajdi Csabának, az MSZP EPdelegációja vezetőjének a szerkesztésében. A Pro M inoritate Europae című, többnyelvű tanulmánykötet magyar nyelvű kiadásának díszbemutatója április végén lesz Budapesten. A kötet a Tabajdi által vezetett EPmunkacsoport, a Nemzeti Kisebbségügyi Intergroup fennállásának 25. évfordulójára készült, és az eur ópai kisebbségvédelem időszerű kérdéseivel foglalkozik. A csaknem 800 oldalas művet közel ötven szerző – köztük Sógor Csaba és Tőkés László – jegyzi. A kötet átfogó képet ad az európai kisebbségvédelem kihívásairól, az egyes kisebbségeket ért jogsértések ről. A tanulmányok a horizontális kisebbségi jogi kérdésektől a baszkföldi és katalán autonómiamodelltől, az ausztriai és olaszországi szlovén, vagy éppen az észtországi és lettországi orosz kisebbség helyzetéig számos égető kisebbségvédelmi ügyet vizsgáln ak. Külön fejezet foglalkozik a határon túli magyarok helyzetével, a nemzetpolitikai kihívásokkal. Tabajdi szerint az Európai Uniónak szembesülnie kell azzal a legfőbb ellentmondással, hogy a kontinens egyetlen valódi integrációs szervezeteként, legnagyob b súlyú intézményeként nem rendelkezik jogilag kötelező érvényű kisebbségvédelmi normarendszerrel és ellenőrző mechanizmussal. A kibővített Európai Unió lakosságának hozzávetőleg 8 százalékát kitevő történelmi nemzeti kisebbségek és a 6,5 százalékát kite vő bevándorló kisebbségi közösségek problémája az Európai Unió előtt álló egyik legnagyobb kihívás. Szerző(k): MTI vissza Biztosan kér hitelt Románia Krónika 2009. március 19. Most már biztos, hogy Románia hitelt vesz föl a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) – jelentette be tegnap Gheorghe Pogea pénzügyminiszter. A tárcavezető közölte, a román fél és a múlt szerda óta Bukarestben tartózkodó IMFdelegáció tagjai között rendkívül jó a kommunikáció, a nemzetközi pénzintézettel köt endő megállapodásban pedig a kormány által kidolgozott reformtervek közül jó néhány helyet kap majd. Borúlátó IMFjóslatok A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint Romániában az idén 4 százalékkal esik vissza a gazdaság, a költségvetés hiánya pedig eléri a 4, 7 százalékot – írta a Cotidianul. Az IMF Bukarestben tartózkodó küldöttsége kedden fejezte be a román gazdaság állapotának felmérését. A bukaresti lap úgy tudja, hogy a washingtoni pénzintézet szakértői az eddigi legborúlátóbb előrejelzésekkel számolnak, h iszen 4 százalékos gazdasági visszaesést és a román bruttó hazai termék (GDP) 4,7 százalékának megfelelő költségvetési hiányt vetítenek előre.