Reggeli Sajtófigyelő, 2009. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-03-19
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 03.19 . 35 A feltételek ugyanakkor különböznek majd a Románia által a korábbi hitelmegállapodásokban vállalt kötelezettsége ktől. A mostani követelmények értelmében az országnak javítania kell a közigazgatás hatékonyságán, és fel kell gyorsítania a szerkezeti reformokat – mutatott rá Gheorghe Pogea pénzügyminiszter, aki ugyanakkor „a partner iránti tisztelet jeléül” nem kívánt több részletet elárulni a megállapodásról. Marad az egykulcsos adó Emil Boc miniszterelnök szerint az IMFfel és az Európai Bizottsággal kötendő hitelmegállapodás megelőző jellegű, és nem érinti sem az egységes adókulcsot, sem az áfát. Ezek növelése véle ménye szerint nem lenne egészséges a román gazdaság szempontjából. Mint kifejtette, a Románia által fölvett külföldi hitel nagy része – kétharmada – fölött a Román Nemzeti Bank, a fennmaradó összeg fölött pedig a pénzügyminisztérium rendelkezik majd. A ko rmányfő azzal indokolta a hitel szükségességét, hogy az segít majd a hitelezési folyamat beindításában, és ezáltal a gazdaság felpörgetésében. Hozzátette, a kormány támogatja a jegybankot abban, hogy a lakosság számára elviselhető szinten tartsa a lejeuró árfolyamot. A kormányfő továbbra sem kívánta elárulni, pontosan mekkora összegű lesz a Románia által fölvett hitel, ugyanakkor annyit megjegyzett, a kölcsön összege az államfő által említett 20 milliárd euró körüli lehet. „Jelenleg az IMF és az Európai Bizottság szándéknyilatkozatára várunk, amelyben a két intézmény kifejti, mi a hitelmegállapodással kapcsolatos álláspontja a gazdasági folyamatok alakulása és a válság kezelése szempontjából” – mutatott rá Boc. Feltételeket támaszt a PSD A hitelfelvétell el kapcsolatos álláspontok ugyanakkor nem egyeznek teljesen a két kormánypárt vezetése között. Mircea Geoană, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke közölte, a párt országos végrehajtó tanácsa tegnapi ülésén olyan határozatot fogadott el, amely hét feltételh ez köti az IMFhitel felvételéhez nyújtandó beleegyezést. „Mivel az IMFfel kötendő megállapodástól az uniós szolidaritási alapokhoz és egyéb nemzetközi hitelekhez való hozzáférés is függ, a PSD megállapodást szorgalmaz egyik részről a kormány és a jegyba nk, másik részről pedig a nemzetközi pénzügyi intézmények között. A szociáldemokraták első feltétele, hogy a hitelből ne a magán, hanem a közszférát finanszírozza a kormány. A második feltétel, hogy a reformintézkedések ne eredményezzenek tömeges elbocsá tásokat, a PSD szerint ugyanis a fejlődés érdekében az elkövetkező öt évben több mint egymillió munkahelyet kell létrehozni. A feltételek közé tartozik az állami nyugdíjrendszer finanszírozásának biztosítása, valamint a bérek szintjének az infláció mértéké vel megegyező arányú emelése a lakosság vásárlóerejének megőrzése érdekében. Ugyancsak feltételül szabták, hogy a kereskedelmi bankok oly módon dolgozzák ki hitelezési gyakorlatukat, hogy a kihelyezett hitelek maradjanak a román gazdaságban. A párt kiköté sei közé tartozik, hogy a hitelmegállapodás ne késleltesse az euró bevezetését, valamint az is, hogy a megállapodás nyilvános és átlátható legyen. Az utolsó feltétel az, hogy a kormány biztosítsa a szükséges összeget az oktatás, az egészségügy és a közlek edés finanszírozására. A PSDn belül különben jelentős felzúdulást okozott, hogy koalíciós partnerük, a DemokrataLiberális Párt kedden Emil Boc kormányfő vezetésével a PSD nélkül tárgyalt Traian Băsescu államfővel a hitelfelvétel feltételeiről. Szerző(k) : Balogh Levente vissza Új MPPkongresszus kiírását kérik Szász Jenőtől Krónika 2009. március 18. A Magyar Polgári Párt (MPP) új kongresszusának összehívását kérik levelükben Szász Jenő elnöktől és az alakulat elnökségétől az MPP azon tagjai, akik kivonultak a párt hétvégi, gyergyószentmiklósi Országos Tanácsának munkálatairól. Gazda Zoltán, a polgári párt háromszéki alelnöke a Krónika érdeklődésére elmondta, a levelet Szász Jenő „alapító elnöknek” címezték, mivel újraválasz tását nem tartják legitimnek.