Reggeli Sajtófigyelő, 2009. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-03-19
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 03.19 . 29 pedagógus anyanyelvünkön is megmagyaráz valamit a gyerekeknek, ám nemrég ebbe a gyakorlatba is belekötött Darja Nem is, az iskola igazgatóhelyettese, aki a tagozat munkájáért is felel. - Nem engedik, hogy magyarul vezessem le a tornaórát - panaszkodik Morozjuk Judit, a 2. osztály tanítónője. - Az új igazgatóhelyettes megtiltotta, hogy - a heti három magyaróra kivételéve l - más órákon is beszélgessek magyarul a gyermekekkel, pedig hát mire elég az a heti három óra? Továbbá azt is követelte, hogy a magyarórák kivételével ukránul írjam meg a többi tanóra vázlatát. Az indoklás? Úgy állítja be a dolgot, hogy az osztályaink uk rán osztályok, magyar nyelvtanulással kibővítve. Idegen nyelvként kezeli és fogja fel a magyar nyelvet... Nagyon felháborított, hogy Darja Nemis megtiltotta a tornaóra magyar vezetését - fejti ki Francz János, a KMKSZ kőrösmezői alapszervezetének az elnök e. - Ráadásul a gyerekek előtt kiabált rá a tanítónőre, hogy ne beszéljen magyarul. Pedig igenis szükség van rá, hogy a pedagógus a magyar órákon kívül is beszéljen magyarul a tanulókkal. Tárgyaltam is ez ügyben Marianna Horbacs igazgatónővel, aki megértőe n viszonyult a kérdéshez, beszélt az igazgatóhelyettessel, aki egy kicsit csendesebb is lett, s a tanítók a magyar órákon kívül, a többi foglalkozáson is szólnak magyarul (is) a kis és nagyobb diákokhoz. Egyébként nem értem - vált témát beszélgetőtársam , miként felelhet a magyar tagozatért egy olyan igazgatóhelyettes, aki egyáltalán nem beszéli a nyelvünket. Ráadásul szülőket beszélt le arról, hogy ide írassák be a gyermekeiket, mondván, hogy itt nincs eredmény az oktatási folyamatban. Megesett, hogy a fe lbujtott szülők az utolsó pillanatban íratták át a gyermekeiket, akik már ide jártak előkészítőbe. Ha egyszer Darja Nemis felel ezért a tagozatért, akkor segítenie kellene rajta, nem ellene beszélni. Amikor az új igazgatóhelyettes kinevezéséről volt szó, s zerettük volna elérni, hogy az 5. osztály osztályfőnökét, Mihajlo Dufinecet állítsák erre a posztra, aki tud is egy kicsit magyarul, kezdettől fogva segítségére volt a tagozatnak, s el is vállalta volna a pozíciót. Ám amikor beszéltem erről az igazgatónőne k, Marianna Horbacs közölte, hogy a kinevezés nem tőle függ, hanem a rahói járási oktatási osztálytól, s oda irányított ez ügyben. Dr. Orosz Ildikó, a KMPSZ és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke, valamint a szórványoktatással foglalkoz ó Punykó Mária pedig fel is utaztak Rahóra, ám az oktatási osztály vezetője beteget jelentett, mintha bujkálna előlük, így nem tudtak vele tárgyalni a kérdésben, s végül is Darja Nemist nevezték ki igazgatóhelyettessé. Az alapszervezet elnökét emellett az is bántja, hogy nincs elég általános iskolai tanáruk, az 1. sz. középiskolában oktató pedagógusok pedig lusták eljönni a magyar tagozat épületébe, s inkább azt várják el, hogy a tanulók menjenek át a középiskola otthonába, keresztül a település központján, az ottani forgalmon, miközben a tagozat épületében is vannak osztálytermek a foglalkozások levezetésére. Beszélt is ez ügyben az igazgatóval, aki megígérte, hogy betiltja a diákok ingáztatását a magyar tagozat otthonából a középiskolába. És ezzel még nem értünk a problémák végére... - Nincs elég gyerek a magyar családokban - fájlalja Vizauer Magdolna ukrántanárnő. - A 12 óvodás között, akiket jövőre hozzánk iskoláznak be, öten vegyes családokból, a többiek pedig ukrán családokból származnak. - Az én osztál yomba is többnyire ukrán szülők íratták be a gyermekeiket, és a magyar családokban is keveset beszélnek magyarul. Van például egy gyerek, akit csak azért írattak be ide a szülei, hogy tanuljon meg magyarul - tájékoztat Morozjuk Judit. Pedig jó lenne, ha va lóban magyar iskola lenne a Kőrösmezői 1. Sz. Középiskola magyar tagozata... vissza Magas kitüntetés Pozsonec Máriának Népújság (Lendva) 18. marec 2009, 53. évf. 11. sz. - Tomka Tibor Március 15e, a magyar nemzeti ünnep alkalmával Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke a magyarság érdekében végzett tevékenységének elismeréseként a Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztjét adományozta Pozsonec Mária egykori nemzetiségi parlamenti képviselőnek, Lendva község alpolgá rmesterének. A kitüntetés átadása egy későbbi időpontban történik meg. vissza Ünnepi megemlékezés Ljubljanában Népújság, Lendva 18. marec 2009, 53. évf. 11. sz. - Király M. Jutka A nemzeti fogadást alkalmi kulturális mű sorral gazdagították a ljubljanai magyar iskola növendékei is. Fotó: Hermán László Az 1848 – 49es forradalom és szabadságharc 161. évfordulója tiszteletére a Magyar Köztársaság Ljubljanai Nagykövetsége, valamint a ljubljanai Petőfi Sándor Kulturális Egy esület és a József Attila Kulturális Egyesület