Reggeli Sajtófigyelő, 2009. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-03-12
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 02.02 . 15 Mindkét szerző pontosan érti, hogy az Erdélyben történt es emények feltárása hozzásegíthet a (magyar) antiszemitizmus, a (magyar) nacionalizmus általános értelmezéséhez. Habár Tibori Szabó célkitűzése, hogy a zsidó identitástudat változásait kövesse nyomon, de ez – mint ahogyan a kötetből az kiderül – lehetetlen a román nemzettudattól, nemzeti diskurzusoktól, államképtől, kulturális önmeghatározástól függetlenül vizsgálni. És lehetetlen természetesen a magyar identitásválságoktól függetlenül vizsgálni. A román és a magyar nacionalizmusok kiegészítik és feltételezik egymást, és az ebben a térben működő antiszemitizmus, könnyen hozzáférhető és alkalmazható eszközként, hozzátartozik ezekhez a konfliktusképletekhez, politikai és hatalmi érdekellentétekhez. Ennek a két kötetnek a nagy kérdése: hogyan alakult volna a rom án és a magyar nacionalizmus, ha nincs az antiszemitizmus? Pontosabban: mit adott hozzá az antiszemitizmus a román és a magyar nacionalizmus történetéhez, változásaihoz? (Vagy megfordítva: mit adtak ezek a nacionalizmusok a magyar antiszemitizmus ismert mű ködéséhez?) A nemzeti, kulturális konfliktusok megkettőződtek, megsokszorozódtak, ezáltal váltak élesebbé, végzetesebbé. De – tehetjük fel a két kötet által felhalmozott információk és dokumentumok alapján a kérdést: mi a valódi tartalma ezeknek a konflikt usoknak? Jellemző, hogy az antiszemitizmus mértékét Erdélyben a második világháború alatt Lőwy a Székelyföldön és Kolozsváron látja a legnagyobbnak. Abban a városban, és azon a vidéken, amely az erdélyi magyar identitás emblematikus helye volt, és amely ma is több mint jelkép. Egy adott korban a nemzeti önmeghatározás, a kisebbségi önmeghatározás részévé vált az antiszemitizmus – és ez Erdélyben látható és érthető meg igazán. A kisebbségi sors (használva a metaforát, amelybe a magyar történettudomány, és ny ilvános nyelvhasználat is szeret belefeledkezni), a kisebbségi sorsközösség eddigi narratívái válnak tarthatatlanná ez után a két kötet után. Ezeknek a köteteknek is köszönhető az a felismerés, hogy a magyar nacionalizmus és nemzettudat teljes történetét é rdemes új szempontok szerint újragondolni. vissza Mitől nő a gazdaság? Népszava 20090311 Róna Péter A kormány és a Reformszövetség szerint a gazdaság növekedése a tőkeellátottságtól függ. Vezető közgazdászaink – Bokros Lajos, Békesi László, Chikán Attila, Palócz Éva, Bauer Tamás, Petschnig Mária Zita és az MNB – egybehangzó véleménye, hogy a növekedést tőkevonzó képességünk biztosítja. „Versenyképesség” alatt nem termékeink technológiai színvonalát, minőségét, piaci rész esedését, hanem a tőke igényeihez igazított munkabért, adót, kedvezményeket és juttatásokat értik. Úgy gondolják, hogy ha ezek az igények nincsenek ki- elégítve, a tőke elpártol tőlünk, nincs elégséges beruházás, a munkahelyek megszűnnek, a gazdaság vissza fejlődik. Elméletük szerint az a legversenyképesebb gazdaság, amely leginkább alkalmazkodik ezekhez a feltételekhez. Ennek megfelelően a most az Országgyűlés elé kerülő javaslatok lényege a tőke fokozott javadalmazása. Lesújtó tény, hogy elméletüket immár fél évszázada megingatta a később Nobeldíjat is elnyerő Robert Solow, és még lesújtóbb, hogy Magyarország tapasztalata az elmúlt tíz évben hangsúlyosan Solowt igazolja. Sajnos a Reformszövetség és a kormány javaslatainak nincs sem elméleti, sem gyakorla ti alapja. Solow 1956ban megjelent, majd 1957ben kibővített írása kimutatta, hogy nem a beruházások hozzák a növekedést, hanem a növekedés hozza beruházásokat. A megtakarítások növekedése eredményezhet magasabb jövedelmet a társadalom számára, de nem ere dményez magasabb növekedést. De akkor mitől nő a gazdaság? Hát – mint ahogy arra már Marx is ráérzett – a technológia alkalmazásától, fejlesztésétől, új technológiák bevezetésétől. A magyar gazdaság alakulásának két legsarkalatosabb tényezője a rendszervá ltást követő két évtizedben egyrészt a külföldi tőke minden más volt szocialista országban elért szintet meghaladó jelenléte, másrészt a magyar gazdaság legalacsonyabb fogékonysága, befogadóképessége, érdeklődése a térségben az új technológiák iránt. Mikö zben mi kaptuk a legtöbb tőkét a nemzetközi piacoktól és befektetőktől, mi bizonyultunk a legérzéketlenebbek a K+F+Iben rejlő lehetőségekre, mi fordítjuk a legkevesebbet erre a célra. Egy túltőkésített multinacionális szektorral szemben ott áll az alultők ésített honi ipar, mezőgazdaság és szolgáltatás. Az előbbi nem azért jött ide, hogy technológiát vagy piacot hozzon nekünk, hanem azért, hogy alkonyodó iparágaik versenyképességét még fenntartsák az olcsó bérmunka alkalmazásával. A technológia, éppúgy, min t a piac, megmarad az ő kizárólagos ellenőrzésük alatt. A jármű- vagy a szórakoztató elektronikai ipar alkonya, súlyos nemzetközi többletkapacitása arra készteti ezen ágazatokat, hogy az állami támogatások növelésével, illetve az adó- és járulékterhek csö kkentésével az állam segítse elő az alkonyodás meghosszabbítását. Ezzel szemben a honi vállalkozásoknak nem azért nincs tőkéje, mert az adórendszer kedvezőtlen – bár kétségtelenül sokat lehetne azon is
