Reggeli Sajtófigyelő, 2009. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-02-28
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 02.28 . 19 a kisvállalkozókra, családokra támaszkodó turizmust létrehozni. A lehetőségek márpedig adottak, Elena Udrea is rámutatott, hogy a két m egye hatalmas turisztikai potenciállal rendelkezik, amely „sajnos az utóbbi 20 évben nem kapta meg azt az odafigyelést, amelyet megérdemelt volna”. A miniszter minél több konkrét megvalósítást szeretne látni, amelyek közt az ásványvizet hasznosító üdülők özpontok és sípályák is szerepelnek. A konkrét tervek közt szerepel Kovászna és Parajd néhány turistacsalogató helyszínének felújítása, valamint felmerült egy borszéki sípálya létesítésének lehetősége is. A miniszter azt mondta, ha a borszéki sípálya terve zete megfelel a minisztérium támasztotta követelményeknek, a létesítését is támogatják, sőt a környező szállodák felújtását is. Udrea fontosnak nevezte, hogy a jövőben a turisták szórakoztatását célzó programok beinduljanak, mert hiába a gyönyörű term észeti környezet, ha a szállóvendég szórakozás hiányában két nap után megunja, és más helyszínt választ. A minisztérium hasonló programokra is szándékszik forrásokat áldozni. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere a két megye turizmusával kapcso latban rámutatott: Sugás, Bálványos- és Málnásfürdő hajdani példája is mutatja, hogy volna mire építeni. A polgármester kifejtette: a Székelyföld (Ţinutul Secuiesc) márkanév használatára is érdemes lenne hangsúlyt fektetni. Ecaterina Andronescu arról sz ámolt be, hogy idén egészen biztosan nem készül el a magyar anyanyelvű diákoknak tervezett speciális román nyelvkönyv. A minisztérium komoly tanügyi reformra készül, ezért nem állít ki megrendelést újabb tankönyvekre. A miniszter arról is beszámolt, ho gy több óvoda létesítésén, illetve az épület visszaszolgáltatása miatt megszűnt iskolák újraindításán dolgozik a minisztérium. Az oktatási miniszter vezette zártkörű szakmai tanácskozáson Keresztély Irma Kovászna megyei főtanfelügyelő röviden ismertette a térség oktatását jellemző viszonyokat - derül ki az utólag kiadott közleményből. A megyében 27 már megkezdett és 94 új projekt van tervbe véve, ezekhez kérte a minisztériumi támogatást. Mint mondotta, a térség kulturális sokfélesége speciális helyzetet t eremt itt is, így például jelentős többletköltséget jelentenek a kis létszámmal működő osztályok. Ezeket bezárni nem szabad, de a fejkvóta alapján hiányzanak a mellérendelt források fenntartásukhoz. A jelenség pedig mind a magyar, mind a román nyelvű o ktatást érinti.