Reggeli Sajtófigyelő, 2009. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-02-27
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 02.27 . 13 érdekképviseletre, ezt viszont majd a választópolgárok döntik el. A VMDK elnöke hozzátette, formális dolgokra lenne kíváncsi, vagyis arra, volte alakuló közgyűlés, azon ki elnökölt, készülte jegyzőkönyv. vissza A State Department az emberi jogok állásáról Szerbiában Vajdaságma.info 2009. február 26. [10:22] Szerbiában és Koszovóban egészében véve tiszteletben tartották az emberi jogokat, de problémákat is jegyeztek, olvasható a State Department évi jelentésében. Az emberi jogokról szóló anyag Szerbiára vonatkozó része szerint Belgrád egészében tisz teletben tartotta az ország polgárai nak ember jogait, de felsorol néhány problémát is, amilyen a rendőrségi brutalitás és korrupció a rendőrség és az igazságszolgáltatásban. A további problémák között említi az újságíróknak és az emberi jogi harcosoknak, valamint a kormány más bírálóinak a megfélemlítését és bántalmazását. Említést tesz továbbá a szólás- és vallásszabadság korlátozásáról, az etnikai és felekezeti kisebbségek, különösen a cigányok diszkriminációjáról, a nők és gyerekek elleni erőszakról, az emberkereskedelemről, valamint a me nekültek rendezetlen kérdéséről. Koszovóval kapcsolatosan a kisebbségi közösségekkel szembeni viszonyulás problémáit említi az amerikai külügyminisztérium jelentése. vissza AMERIKAI JELENTÉS: GOND VAN AZ EMBERI JOGOKKAL ÉS A KORRUPCIÓVAL SZLOVÁKIÁBAN Bumm.sk 2009. 02. 26. Szlovákiának a roma kisebbséggel való bánásmódban vannak a legnagyobb hiányosságai az emberi jogok terén. Ez áll az amerikai külügyminisztérium jelentésében az emberi jogokról Szlovákiában. A jelentés f oglalkozik a szlovákmagyar kapcsola tokkal, a készítők megemlítik a kormány képviselőinek korrupcióját, valamint Štefan Harabin antiszemita kijelentéseit a parlamentben. Romák és más kissebségek A jelentés, mint már régebben is, említi a roma nők illegális sterilizációját, és az emberjogi szervezetek felszólításait az áldozatok kártérítésére. A törvénytelen sterilizáció áldozatai közül egy sem kapott kártérítést, írják a jelentés szerzői. Általánosságban Szlovákiában továbbra is gond van a romák diszkriminációjának kezelésével. A jelentés k észítői szerint a roma gyerekek például automatikusan speciális iskolákba kerülnek, holott a tesztek nem mutatják az alacsonyabb intelligenciát. Néhány speciális iskolában a gyerekek száz százaléka roma származású. Az átlagos iskolákba nagyon kevés roma gy erek jár, ez főleg a középiskolákra érvényes. A romakérdés több helyen is felbukkan a jelentésben, például a rendőri túlkapásoknál is. A jelentés beszél más kisebbségek diszkriminációjáról is. Említi az afroamerikai kosárlabdázónő ellen elkövetett támadás t Kassán, egy brit származású fekete orvos ellen elkövetett támadást, vagy egy neonácik által elkövetett támadást egy nigériai állampolgár ellen. Idézi az Emberek a rasszizmus ellen szervezetet is melynek több híre van nigériai, mexikói és vietnámi állampo lgárok ellen elkövetett bűncselekményekről is. Magyarok és antiszemitizmus A szerzők szerint a szervezett neonáci csoportoknak körülbelül 500 tagja és néhány ezer támogatója van. Az utóbbi hónapokban ezek a csoportok az antiszemitizmust propagálták és fő leg a romákat támadták. A zsidó közösségek szerint néhány médianyilatkozatnak antiszemita felhangja van. A jelentés szerzői megemlítik a nagyidai zsidó temető megrongálását, és Štefan Harabin igazságügyi miniszter azon megnyilvánulását, mikor Daniel Lipšic et Goebbelshez és egy koncentrációs tábor őréhez hasonlította. Robert Fico kormányfő akkor elhatárolódott Harabintól, és kijelentette, hogy a kormányában nincs helye antiszemitizmusnak. Nagy teret kaptak a dokumentumban a szlovákmagyar kapcsolatok is. A jelentés készítői visszatértek Malina Hedvig ügyéhez, mely még „2008ban is foglalkoztatta a sajtót“. A kormánytagoknak is szerepük van a feszültség kialakulásában. „A kormánytagok gyűlöletkeltő megnyilvánulásai szintén növelték a magyarok és szlovákok köz ti