Reggeli Sajtófigyelő, 2009. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-02-25
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 02.25 . 28 Markó: lefedjük az MPP kis szegmensét is Nyugati Jelen 2009. február 24., 19.30 „Az egyezmény nem jelenti azt, hogy az RMDSZ és az EMNT közötti minden véleménykülönbség eltűnt, hogy felszámo ltunk minden divergenciát. Ennek ellenére az egyezmény bizonyítja, hogy képesek vagyunk együttműködni, és képesek vagyunk összetartozni akkor, amikor a romániai magyarok számára létfontosságú politikai kérdésről van szó” – mondta Markó Béla ma. Rámutatott , a Szövetség több tagja úgy gondolta, hogy az RMDSZ meghátrált, vagy hogy „túlzott kompromisszumot kötött” akkor, amikor az EPképviselő listán átadta az első helyet az EMNTt képviselő Tőkés László püspöknek. „Én nem hiszem ezt, hanem úgy vélem, hogy tú l kell lépnünk a büszkeségen, főként, mert így többen vagyunk, erősebbek vagyunk. Meg kell szereznünk három EPképviselői mandátumot” – hangsúlyozta a szövetségi elnök. Arra a kérdésre, hogy az RMDSZ jelenlegi EPképviselői nem nehezményezike azt, hogy a jelöltlista első helyét átadták az EMNTnek, Markó kifejtette, reméli, hogy az RMDSZ megszerez három mandátumot, és így a két jelenlegi európai parlamenti képviselő folytathatja majd a tevékenységét Brüsszelben. Hozzátette, az RMDSZes és EMNTes jelölte ket tartalmazó listát március 23ig véglegesíteni kell. Markó tagadóan válaszolt arra a kérdésre, hogy nem jelentie azt, hogy a magyarság nem lesz teljes egészében képviselve az EPválasztásokon, ha a jelöltlistáról hiányoznak a Magyar Polgári Párt képvi selői. „Úgy gondoljuk, szükséges volt azzal szövetkezni, amit Tőkés László képvisel, és ami sok szempontból különbözik az RMDSZ által képviselt véleménytől. Együtt azonban le tudjuk fedni a romániai magyar közösség teljes politikai szegmensét, beleértve a zt a részt is, amit Magyar Polgári Pártnak nevezett kis szegmens képvisel” – mondta Markó. vissza (Még egy) Magyar Koalíció – Megalakult az ötödik vajdasági magyar párt – A VMSZ, a VMDP és a VMDK vezetői még korainak tartják , hogy érdemben nyilatkozzanak az új pártról Magyar Szó 20090225 Magyar Koalíció néven megalakult az ötödik vajdasági magyar párt. A legutóbbi választásokon indult szövetség nevével megegyező nevű új pártot László Bálint kinevezett elnök mutatta be rö viden lapunknak. Az új párt megalakulásáról már hetek óta hallhattunk találgatásokat, ám csak a napokban érkezett meg a végzés a szerbiai pártjegyzékből. Az új párt azokkal a dolgokkal szeretne foglalkozni, amit az eddigi pártok politikai meggondolásból, v agy más okok miatt nem tudtak megtenni. A Magyar Koalíciót, mint pártot, hivatalosan január 27én vették fel a szerbiai pártjegyzékbe, székhelye Szabadka. A bejegyzési dokumentumokat 130 alapító tag aláírásával adták át, a párt kinevezett elnöke László Bá lint. Mint lapunknak az új párt elnöke elmondta, az elmúlt csaknem két hónap folyamán több, mint 500 főre duzzadt taglétszámuk és március folyamán egy kibővített pártkongresszust fognak tartani, ahol vagy megerősítik a jelenlegit vagy egy új vezetőséget fo gnak választani, valamint elfogadtatják a kibővített programot. Mint megtudtuk, az új párt akciópárt lesz, és azokat a dolgokat szeretné felkarolni, amelyeket az eddigi vajdasági magyar pártok politikai meggondolásból, vagy más körülmények miatt ne tettek meg. Hogy mik lesznek ezek, az elnök nem részletezte. – Pártunk megalakulásáról azért nem értesítettük eddig a nyilvánosságot, mert előbb meg szerettük volna várni a bejegyzésünkről szóló végzést. A dokumentum szerint bejegyzésként az átadás dátumát adták meg. Pártunkat és programunkat ténylegesen csak a március vége felé megtartott kongresszus után fogjuk bemutatni – nyilatkozta lapunknak László Bálint, a Magyar Koalíció elnöke.