Reggeli Sajtófigyelő, 2009. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-02-25
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 02.25 . 29 László Bálint, a nemrég megalakult új párt elnöke lapunknak nyilatkozva elmo ndta, hogy a Magyar Koalíciót egy ideiglenesen választott vezetőség irányítja, amely 7 tagú elnökségből és 21 tagú tanácsból áll. Az állandó vezetőséget márciusi közgyűlésükön fogják megválasztani először egy évre, majd utána négy évre. Mint a jelenlegi el nök megjegyezte, csak azért választanak egy évre vezetőséget, mert a kezdeti időszakban feltehetőleg nagy lesz a mozgás a párton belül, lesznek új tagok, de biztosan akadnak olyanok is, akik elhagyják a pártot, tehát el kell telnie egy rövidebb időnek, míg állandósul az összetételük. – Ez az egy év az ismerkedés időszaka lesz – szögezte le a fiatal elnök, aki az új párt nevét illetőleg elmondta, hogy három ok miatt esett a Magyar Koalícióra a választásuk. László Bálint elmondása szerint a névválasztás els ő oka az volt, hogy a 2007 végén létrejött Magyar Koalíció választási szövetség által létrehozott hárompilléres autonómiakoncepciót szeretnék megvalósítani, ugyanis mint az új párt elnöke megjegyezte, úgy érezték, hogy a választások után az utóbbi időben ez a terv nem volt megfelelően képviselve. – Úgy gondoljuk, hogy képesek vagyunk a hárompilléres autonómiakoncepciót megfelelően képviselni és tovább szeretnénk bővíteni. Ezért a közeljövőben kezdeményezni fogunk egy olyan szakértői bizottság létrehozásá t, amely független szakemberekből, valamint párton belüli szakemberekből fog állni – mondta az új párt elnöke. Második indokként László Bálint elmondta, hogy a Magyar Koalíció név választásával egy olyan szimbolikus jelentést tulajdonítanak pártjuknak, am i a délvidéki magyarsággal kötendő, illetve kötött koalíciót fedi. A harmadik ok pedig az volt, hogy semmilyen jogi akadálya nem volt a névválasztásnak, sem a Belügyminisztériumban, sem máshol, hiszen ilyen vagy hasonló nevű párt, vagy szervezet nincs beje gyezve Szerbiában, ecsetelte az elnök. László Bálint szavai szerint a Magyar Koalíció választási szövetség, mint olyan, megszűnt létezni a választások után, hiszen ilyen név alatt – egy kétközség kivételével – nem tevékenykedtek többé. – Eleinte a névvál asztásunkat a közvélemény biztos furcsállni fogja, de a tevékenységünk, a megmozdulásaink lesznek a döntőek a jövőre nézve, nem pedig a nevünk – érvelt László Bálint. Mint megtudtuk, az új párt nagy része pártmúlttal nem rendelkező fiatalokból áll, akik i dáig még nem kaptak helyet, vagy lehetőséget a vajdasági magyar politikai életben, de ugyanakkor soraikban találhatunk a Vajdasági Magyar Demokrata Pártból és a Vajdasági Magyar Szövetségből kilépett tagokat is, tehát minden olyan személyt befogadnak, akik aktívan szeretnének valamit tenni a délvidéki magyarságért. Mint az új párt elnöke megjegyezte, egyik alapelvük szerint olyan személy nem lehet a Magyar Koalíció tagja, aki a szocialista és kommunista érában valamiféle vezetői posztot töltött be, valamint olyanokra sem számítanak, akik az elmúlt évek során politikai nézetüket pénzügyi, vagy valamilyen más okból gyakran váltogatták. László Bálint az 5. vajdasági magyar párt jövőbeli fennmaradásával kapcsolatban elmondta, a választók az idő és az aktivitásu k függvényeként fognak majd dönteni, melyik politikai lehetőséget válasszák, és reményét fejezte ki, hogy ez kedvezően fog alakulni pártjuk számára. Hozzátette, amennyiben az a délvidéki magyarság érdekeit szolgálja, készek együttműködni az összes többi ma gyar párttal. László Gyula, a Magyar Koalíció választási szövetség tartományi képviselője kérdésünkre válaszolva kijelentette, nem tagja az új pártnak és marad a koalíció parlamenti képviselője, VMDPs színekben. A VMDPben betöltött tagságával kapcsolatb an viszont elmondta, jelenleg közte és a pártvezetőség között megszűnt a kommunikáció, így nem tudja milyen státusa van a pártban. – Ismerem az új párt programját és nagyon jónak tartom. Valóban szükség van egy olyan pártra, amely főleg képzett fiatalokbó l áll, és nem velünk van tele, akik már tizenvalahány éve politizálunk – nyilatkozta a tartományi képviselő. Az új párt megalakulásáról megkérdeztünk a Magyar Koalíció választási szövetség tagpártjainak vezetőit is, akik még korainak tartják, hogy érdembe n nyilatkozzanak az új pártról.