Reggeli Sajtófigyelő, 2009. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-02-21
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 02.21 . 19 ellenpéldája jelenleg a vajdasági, illetőleg a szerbiai helyzet, ahol bes zélünk arról, hogy magyarokat vernek, vagy gond van egyelőre a területi autonómiával, vagy a statútummal kapcsolatban különféle szélsőséges megnyilvánulások hangzanak el. De mi fölvesszük ezzel szemben a kesztyűt. A szerb külügyminiszter is Budapesten font osnak tartotta ezt hangsúlyozni, hogy elkötelezett a vajdasági statútumnak a biztosítása mellett. És bízzunk benne, hogy abban a formában sikerül majd ezt megalkotni, mint ahogy ezt itt Újvidéken elfogadták és nem fog komolyabb csonkítást elszenvedni, mire Belgrádban statútum lesz belőle. Nos, én azt gondolom, hogy ebbe a keretbe illeszkedik bele a toleranciaprogram is. A toleranciaprogram egymagában kevés! - A toleranciaprogram azonban önmagában nem oldja meg a kisebbségeknek a problémáját. De hogy ha be leilleszkedik a toleranciaprogram egy tágabb kisebbségvédelmi keretbe, akkor mindenféleképpen egy olyan kezdeményezés, ami nem csak arra méltó, hogy mi támogassuk, hanem kiállhatunk vele a nemzetközi színtérre is, Európába is, és mondhatjuk azt, hogy ennek mi látjuk az értelmét és tudjuk javasolni a hasonló programoknak a hasonló helyzetekben történő alkalmazását. vissza Ternovácz István Mi lesz veled MKP: Tisztújítás vagy további konfliktusok és bomlás? Paraméter.sk • 2009, február 20 - 19:50 Nyílt titok, hogy a Magyar Koalíció Pártjában belső konfliktusok vannak, amelyek azóta rezonálnak meglehetősen intenzíven, amióta Simon Zsolt szembe került az országos elnökkel, Csáky Pállal, számon kérve rajta, hogy sorozatosan nem mond igazat és nem képes összetartani a pártot. A Csáky kontra Simon ügy minapi fejleménye, nevezetesen, hogy Csáky feljelentése nyomán az országos etikai bizottság felfüggesztette Simon párttagsági jogait csak tovább fokozta a viszályt, olyannyira, hogy e gyre többen mondják ki, akár a napi sajtóban is (lásd a Sme napilap pénteki számát), hogy Bugár Béla vezetése alatt sokkal konszolidáltabb volt a párt, tehát komolyan mérlegelendő akár egy időközi tisztújítás is a párt élén. Az alábbiakban szűkebb pátriáju kban közmegbecsülésnek örvendő MKPvezetők, párttagok mondják el véleményüket a kialakult helyzetről. Jakab Elemér, járási elnök – Nagymihályi járás: Véleményem szerint Csáky Pál elnökké választásától fogva komoly problémák vannak a pártban, mind az or szágos politikai, mind pedig a párton belüli személyes viták miatt. Ezt a véleményemet számtalanszor elmondtam nyíltan magának Csákynak és persze az MKP fórumain is. Ezzel az állasponttal ráadásul nem vagyok magam. Azon kívül, hogy Simon Zsolttal alattomos an elbántak, most az dühít legjobban, hogy járási elnökségünk álláspontja ellenére Csáky fölmondott járási titkárunknak, Mede Istvánnak. Akinek a munkájával, hangsúlyozom, elégedettek voltunk. Csáky viszont kijelentette, hogy ezt a munkát nullának tartja. Szerintem pedig, s ezt közöltem is vele, az ő munkája a nulla, sőt mínuszba megy. Mindent összevetve, úgy gondolom, hogy ideje lenne befejezni a hazudozást, a pártalapszabály folyamatos megszegését, Duray semmittevését. Ezt a véleményemet az Országos Tanács márciusi ülésén sem fogom elhallg atni, mert szétesőben a párt. Gódány László, Egyházkarcsa polgármestere – Dunaszerdahelyi járás: Kár lenne tagadni, hogy a lakosság körében is egyre komolyabb nyugtalanságot vált ki, ami az MKP vezetésében történik. Az emberek nem jó szemmel nézik a fo lyamatos konfliktusokat, egyre többen emlegetik, Bugár Bélának kellene visszatérnie, hogy mentse a menthetőt. Domsitz Károly, Somorja polgármestere – Dunaszerdahelyi járás: