Reggeli Sajtófigyelő, 2009. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-02-21
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 02.21 . 20 Az én véleményem közismert a párton belül. A dolgok nem úgy mennek, ahogyan kel lene. Csáky nem képes összetartani a pártot, ráadásul Duray tevékenységével kapcsolatosan sem képes egyértelműen állást foglalni, s magam is tapasztalom, hogy egyre többször vetődik föl Bugár Béla esetleges visszatérésének szükségessége. Agócs József, Fü lek polgármestere: Én a város polgármestereként soha nem az MKPból éltem, de tudom, hogy fontos a párt és minden egyes magyar ember. Simon Zsoltot, aki miniszterként és magyarként is helytállt amióta ismerem, inkább meg kellene becsüli, minthogy bárki i s megpróbálja kiközösíteni őt. Én az örökös nagypolitikai konfliktusoknak sem vagyok híve, hiszen magyarként nincsen problémám sehol, Besztercebányán sem, ahol a várossal kapcsolatos ügyeket is el tudtam intézni mindig. Máté Ferenc, Kálosa polgármestere – Rimaszombati járás: A pártban mindenki tudja, hogy Bugár Bélával sem volt felhőtlen a viszonyom, tehát senki nem vádolhat elfogultsággal, ha az MKPban eddig történtek következményeként kijelentem, hogy Bugár jobb és eredményesebb elnöke volt a pártnak . Mindenképpen tisztújátásra van hát szükség, s nekem mindegy ki kerül ki győztesen. Legfeljebb, ha Csáky megmarad, én és sokan, akik ugyanígy gondolkodnak, elmegyünk… Angyal Béla, a Közbeszerzési hivatal vezetője, az MKP országos elnökségi tagja: Véle ményem egyértelmű, Bugár Béla vezetése alatt sokkal jobb kondíciókban volt a párt. A belső viszonyokat tekintve és természetesen a koalíciós pontenciál szempontjából is. Berényi József, parlamenti képviselő, az MKP elnökhelyettese – Galántai járás: Sze mély szerint nem tapasztalom, hogy sokan követelnének személyi változásokat. Választások előtt állunk, szerintem a felkészüléssel kellene törődnünk. Gál Gábor, parlamenti képviselő: Semmilyen okát nem látom annak, hogy Simon Zsolt párttagsági jogait fö l kellet volna függeszteni. Ez komoly hiba volt. Bárdos Gyula, az MKP parlamenti frakciójának vezetője: Kár tagadni, hogy egyre több az elégedetlenkedő a pártban, én azonban nem helyeselném az EP választások előtti tisztújítást. Ellenben, ha gyengén sz erepelünk ezeken a választásokon, az sok mindent, akár a vezetésbeli személycserék kérdését is megválaszolhatja. vissza Gašparovič: A polgár nem boldogul az állam nélkül... Paraméter.sk • 2009, február 20 - 15:20 Ivan Gašp arovič államfő pénteken elmondta, támogatja az erős állam eszméjét, amelyért Robert Fico kormánya is nyíltan küzd. Elutasítja azokat a nézeteket, amelyek a kommunizmus bukása után 1989ben kerekedtek, hogy az állam peremre szoruljon, és a polgárok vegyék kezükbe a dolgokat. Szerinte ők ugyanis szabadon, az állam nélkül nem boldogulnának. "Nincs ez így, ezt bizonyítják az elmúlt hónapok, amikor is ezen nézetek hangadói az állam segítségét kérik a termelés élénkítésére, a lakosok bebiztosítására" - állapítot ta meg a köztársasági elnök. "Megmutatkozott, hogy a gazdaság nem egy autonóm rendszer, hogy egy komplexebb rendszer része, amelynek szüksége van a társadalmi regulációra" - jelentette ki a foglalkoztatásért felelős eurobiztos, Vladimír Špidla. Szerinte az EU abból indul ki, hogy az unió mint egy egész lehet csak hatékony a válsággal szemben. "Az egyes