Reggeli Sajtófigyelő, 2009. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-02-11
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 02.11 . 8 lehetett, méghozzá a módosított közokta tási törvény ügyében nem is egyszer. Tavaly, év végén alázatosan összecsapta a bokáját a ráripakodó Ján Slota előtt, és nem írta alá a közoktatási törvény módosítását. Közismert nacionalista magatartása is ugyenezt a megoldást diktálta. Ezért másodszor sem tett másként: megint nem látta el kézjegyével a jogszabályt, amelyet éppen egy hete ismét a Smer, valamint a szlovák ellenzéki pártok képviselőinek nagy többségének támogatásával, vagyis meggyőző arányban fogadott el a pozsonyi parlament ” – Szilvássy Józ sef írása (Paraméter.sk) Banditák és cinkosok – „ Bárhogy beindult is Magyarországon a fajvédő hajlamokkal terhelt magányos, valamint a politikai, illetve civil gruppokba tömörülő individuumok nyálkiválasztása a veszprémi kézilab dások megrázó tragédiája nyomán, ténykérdés, maga az esemény „csak” annyiban nemzetiségi, mi több, faji probléma, mint amennyire társadalmi probléma volt annak idején Szlovákiában, hogy Dunaszerdahelyt és környékét gátlástalan rablógyilkosok klánja tartott a/tarthatta rettegésben. Akik, s ez hangsúlyozandó, jobbára magyar nemzetiségűek voltak. Akadt azonban köztük cigány és persze szlovák is... Ezért volt helyes, hogy a legostobább, tehát a leggátlástalanabb nacionalista szlovákok sem agyaltak magyarellenes pogromról annak idején pár elaljasult, debil bandita miatt… ” – Barak László cikke (Paraméter.sk) Nem protokoll látogatás – „ A napi hírek sűrűjében szinte elveszett az információ, hogy tegnap kétnapos szlovákiai látogatásra érke zett Knut Vollebaek , az EBESZ kisebbségügyi biztosa. Az ügynökségi híradásból az szűrhető ki, egyszerű protokoll látogatásról van szó, melynek során Dušan Čaplovič újra elmondta, hogy országunkban a kisebbségek helyzete „standardon” felüli, mire a komisszá r elismerte, „Szlovákia előrelépést tett a kisebbségi jogok terén”. Pedig messziről nem erről van szó… ” – Czajlik Katalin írása (Új Szó) P ROGRAMAJÁNLÓ A www.nemzetpolitika.gov.hu honlapon az „Eseménye k, programok” cím alatt olvasóink tájékozódhatnak a terület várható eseményeiről. Megtekinthető itt: http://www.nemzetpolitika.gov.hu/index.php?main_category=5&sub _category=162 Cikkek: Lajcák: a szlovákmagyar problémákat józanul és racionálisan kell megvitatni Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: Prága/Pozsony, 2009. február 10., kedd (MTI) - Az új szlovák külügyminiszter szerint Szlovákia és Magyaror szág kapcsolata összetett, s végeredményben sokkal jobb a látszatnál. "A szlovákmagyar kapcsolatokat korrekt, baráti, partneri és szövetségi kapcsolatként szeretném látni, mert ilyenek" - jelentette ki e lső sajtóértekezletén Miroslav Lajcák kedden Pozsonyban. Közölte azt is, hogy valószínűleg néhány napon belül Magyarországra látogat. A szlovák diplomácia új vezetője meghatározónak tartja, hogy mindkét ország tagja az Európai Uniónak és a NATOnak, va lamint a regionális visegrádi csoportnak, s ezekben Pozsony és Budapest együttműködése nagyon jó. Lajcák "helytelennek és hibának" tartja a szlovákmagyar kapcsolatok megítélését kizárólag a történelem eltérő értékelésére szűkíteni. "Világosan látni ke ll, hogy a történelem, az történelem. A mi felelősségünk a mának és a jövőnek szól" - mutatott rá.