Reggeli Sajtófigyelő, 2009. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-02-02
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 02.02 . 30 kisebbségben, reménytelen helyzetben élő, moldvai csángómagyarokról is. Ilyen alkalmakkor mindig nagy sikerrel énekelt vendégeimnek Nyisztor Ilona, felejthetetlen élményekkel gazdagítva ismereteiket a moldvai csángómagyarok világáról. A teljes beolvadásuk elkerülése érdekében, történtek bizonyos lépések, - így például több helyszínen folyik már a magyar nyelvnek iskolán kívüli oktatása, sőt, néhány faluban a román tannyelvű állami iskolákban is tanulhatnak het i három órában magyar nyelvet azok a gyermekek, akiknek szülei közjegyző előtt kérték azt. A megmaradásukért folytatott harcból nem kis részt vállalt magára a Pusztinán született Nyisztor Ilona. Tánccsoportokat, énekkarokat szervez és vezet, népdalokat gyű jt, hangversenyeket ad Erdélyországszerte és külföldön egyaránt. Eddig 5 önálló lemeze jelent meg, (Moldvai Szentes Énekek, Pusztinai nagy hegy alatt, Elment a madárka, Moldvai karácsonyi énekek, Napnak a hugával, földnek a zsirjával ), rendszeres vendége a nagy magyarországi fesztiváloknak, de vendégszerepelt már Magyarországon kívül Ausztriában, Németországban, Franciaországban, Svájcban, Finnországban és Amerikában is. Engedjék meg, hogy néhány mondat erejéig szó szerint idézzem Nyisztor Ilonát. Tesze m ezt azért, mert nálanál szebben és érzékletesebben én sem tudnám elmondani mindazt, amiből bepillantást nyerhetünk lelkébe. „Mindenkinek szülőfaluja a legszebb! Pusztina csángómagyar falu, ahol mindenki beszéli a magyar nyelvet. Sajnos, most az édesanyák románul beszélnek a gyermekeikkel, hogy azok jobban érvényesüljenek az iskolában. Ezért nagyon gyors az asszimiláció. Pusztina szép azért is, mert van egy nagy templomunk, melynek védőszentje Szent István. Mi csak beszéljük a magyar nyelvet, írni és olvas ni nem tudunk magyarul, mert az iskolában mindent románul tanítottak. Sőt, a szentmisét is románul hallgattuk és hallgatjuk ma is." 72 éves édesanyjáról, akinek leánykori neve Kiss Erzsébet, így beszél: „Édesanyám nagyon szeretett és szeret ma is énekelni, amikor kapál, főz, feji a teheneket, vagy mikor eteti a tyúkokat. Szépen énekeli a népdalokat, a szent énekeket. Sokszor hívják a faluba virrasztóba, máskor búcsúkba, ahol mint előénekes mondja a szöveget, a nép pedig énekel utána." 78 éves édesapjára, László Józsefre így emlékezik: „Traktoron dolgozott egy olajkút közelében. Este, amikor jött hazafelé, mindig hozott egy nagy fekete kenyeret, s mi úgy legeltettük a teheneket, hogy épp abban az órában ott legyünk az ösvény mellett és csíphessünk a finom k enyérből." „Az iskolában jó tanuló voltam, így a díjazottak között szerepeltem év végén. Általában énekelnem vagy szavalnom kellett egy verset románul. Az éneket mindig én választottam, mellyel nagy sikert arattam. A szüleim büszkék voltak rám. De a késő bbiek során rádöbbentem arra, mily kevéssé ismerem saját kultúrámat, mert minden versenyen csak románul léphettem fel. A 90es évektől kezdve többször meghívtak Magyarországra. Bevallom, szégyeltem magam tudatlanságom miatt és nagyon bántott, hogy nem magy ar kultúrában nőttünk fel. Ezért döntöttem úgy, hogy amit még lehet, újratanítok a csángómagyar gyermekeknek." „Tüzet ütött bennem, hogy ha Magyarországon ismerik és énekelik a mi énekeinket, akkor nekünk kötelességünk azokat visszatanulni." „...elkezdte m esszegyüttögetni az énekeket. Hamarébb es a falumban, Pusztinában, és leghamarébb édesanyámtól. Három kazettát gyütöttem tőle, olyan sokat tudott. Aztán sorra jött Magyarfalu, Klézse, Külsőrekecsin, Lészped, Kalagor." „Nekünk az iskolában mind csak romá n énekeket tanyítottak, és folyton égett bennem a tűz, hogy nekem a saját kultúrámat kell jobban ápoljam, mint a másét." „Volt úgy, hogy, akik tanítványaim lettek, be kellett volna mutitsák valahol, mit tudnak. És nem tudtak magyar éneket, táncot. Vissza kellett tanuljuk együtt. Sok szép emlékünk lett." „Boldog vagyok, mert van már olyan tanítványom, Mátyás Mónika, aki Egerben zene főiskolán tanul. Vannak még sokan ügyesek. Fáj nagyon a szívem, hogy két jóhangú tanítványom Bákóba ment továbbtanulni. De ne hez nekik az esszes tantárgy magyarul, mert hetente csak három órát tanultak és akkor es csak írni - olvasni." Azt hiszem, ennyi elég is ahhoz, hogy valamennyiünket lenyűgözzön Nyisztor Ilona hiteles vallomása arról a világról, amelyben élnie és dolgoznia kell. Beszélgetve vele és hallgatva őt, felsejlik bennünk az arhaikus magyar nyelv szépsége, de ugyanakkor érezzük azt a drámaiságot is, mely a legtöbb moldvai csángómagyar osztályrésze. Csángónak lenni egy állapot. Isten őrizze meg a magyart a csángó áll apottól!
