Reggeli Sajtófigyelő, 2009. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-02-06
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 02.06 . 35 korábbi miniszterelnök közleménye szerint ugyanakkor a koncessziós szerződést már két évtizeddel ezelőtt kötött ék, és az általa aláírt dokumentumok mindössze ezek meghosszabbításáról szóltak. A történet még a kilencvenes évek elején kezdődött, amikor a Petre Roman vezette akkori kormány a még állami tulajdonban lévő Rompetrolra ruházta a kiaknázási jogokat. Egy é vvel később az állami cég a kormány felhatalmazásával 30 évre átruházta jogait a brit Enterprise Oil Exploration Ltd.re és a kanadai Canadianoxy Ltdre. Miután a Petromot privatizálták, a talajkincsek kiaknázásának felügyeleti jogait az román ásványkincs hatóság (ANRM) vette át, ekkor került képbe - egyelőre tisztázatlan módon - a Sterling. A kanadai cég, miután megszerezte a jogokat, egy offshore vállalaton keresztül átruházta azokat a romániai Midi Resources Srl cégre, amit 100 százalékban birtokol. A le köszönő Tariceanukormány utolsó lépéseinek egyikeként ennek a vállalatnak jogait erősítette meg határozatában. Az országos kereskedelmi kamara (ONRC) adati szerint a cégnek eddig egyáltalán nem volt forgalma, nincsenek alkalmazottai és jegyzett alaptőke is mindössze 200 lej (nem egészen 50 euró). Emil Boc a „gyanús körülmények között" született szerződés miatt azonnal menesztette posztjából az Ásványkincs Hatóság (ANRM) elnökét Bogdan Gabudeanut és az ügylet azonnali kivizsgálását követelte. Ezzel egy i dőben Theodor Orasianu kőolajszakértő, a Rompetrol tanácsadója a helyi sajtónak adott nyilatkozatában kifejtette: az, hogy a tenger alatt 100 milliárd köbméter földgáz lenne egyszerűen képtelenség, és legjobb esetben is csak 10 milliárd köbméter földgázró l beszélhetünk. napi.hu vissza Ködbe vesző Zöld Házprogram Krónika 2009. február 06. Elméletileg február 16ától lehetne 90 százalékban államilag szubvencionált, megújuló erőforrásokat felhasználó, háztartások számára energiát termelő rendszereket, így például napelemet vásárolni, ám egyelőre nem dőlt el, indule egyáltalán a Zöld Házprogram. Olcsó energia. A napelemek csökkentik a lakások fenntartási költségeitA Bockormánynak január 29i ülésén kellett volna dönte nie a program további sorsáról, ám erre nem került sor. Nicolae Nemirschi környezetvédelmi miniszter több alkalommal élesen kritizálta a Tăriceanukabinet által kidolgozott programot, majd nemrég kijelentette, hogy össze szeretné vonni ezt a tömbházlakások hőszigetelését célzó országos akcióval. Még mindig nem dőlt el, hogy támogatjae a Bockormány a Tăriceanukabinet, pontosabban a Korodi Attila vezette Környezetvédelmi Minisztérium által kezdeményezett, a környezetbarát, megújuló erőforrásokat alkalmaz ó energiatermelő rendszerek elterjedését elősegíteni hivatott Zöld Házprogramot. Nicolae Nemirschi környezetvédelmi miniszter egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tesz, először azt állítva, hogy nincs pénz a programra, majd pedig, hogy a napelemvásárlás szubvencionálását össze szeretné vonni a tömbházak energetikai rehabilitációs programjával. Az előzetes ütemterv értelmében december közepe táján kellett volna felkerülnie az internetre azon cégek listájának, melyektől meg lehetne vásárolni az alternatív e nergiatermelő rendszereket, a program pedig január 5én indult volna. Igénylések február 16ától Az elképzelések szerint a vásárlóknak a napelemek, szélturbinák, hőszivattyúk stb. árának csupán 10 százalékát kellene kifizetniük, a fennmaradó 90 százaléko t a Környezetvédelmi Alap utalná át a forgalmazónak a berendezés üzembe helyezését követően. A szubvenciót igényelhetnék magánszemélyek (maximum 25 000 lej értékben), tulajdonosi társulások, cégek (maximum 250 000 lej értékben), önkormányzatok, iskolák (le gfeljebb 300 000 lej értékben) és civil szervezetek egyaránt. Az előző kormány 520 millió lejben határozta meg a program keretösszegét. Nagyrészt a kormányváltásnak köszönhetően a Korodi Attila által kitűzött határidőkből semmi sem lett. Az új környezetv édelmi miniszter, Nicolae Nemirschi február 15ére halasztotta a programban részt vevő cégek