Reggeli Sajtófigyelő, 2009. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-02-06
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 02.06 . 36 névsorának közzétételét. Mintegy 5000 vállalkozás szeretett volna részt venni a programban, a tárca szakemberei ezek közül 367t választottak ki. A módosított ütem terv szerint a vásárlókfelhasználók február 16ától igényelhetik az állami támogatást. A támogatás igénylése azon cégen keresztül történik, amelytől az energiatermelő rendszert vásárolják, s a személyazonossági igazolvány másolata, valamint azon ingatlan tulajdonjogi állapotát igazoló dokumentum szükséges hozzá, melynek energiaellátását a rendszer biztosítani fogja. Komoly hiányosságok? Bár ezen határidőig kevesebb mint két hét van hátra, egyelőre nem lehet tudni, hogy indule egyáltalán a program. Nicola e Nemirschi már az év elején hangot adott a Zöld Házprogrammal kapcsolatos fenntartásainak. Véleménye szerint a program Finanszírozási Útmutatójának komoly hiányosságai vannak. Nemirschi úgy véli, az előző kormány által kidolgozott szabályzat lehetővé tes zi, hogy a programban részt vevő cégek válogassanak az ügyfelek között, egyeseket hozzásegítve az állami finanszírozáshoz, másokat pedig megfosztva annak lehetőségétől. A tárcavezető szerint kétséges, hogy érdemese több mint 100 millió eurót költeni „oly an vitatható célra, mint egyesek hétvégi házának ilyen berendezésekkel való felszerelése”. A kifogások között elhangzott az is, hogy Romániában szinte egyáltalán nem gyártanak nap, szél- és geotermikus energiát hasznosító rendszereket, a nem feltétlenül az Európai Unióból származó importtermékek vásárlásának fellendítését célzó intézkedések pedig nem indokoltak gazdasági válság idején. Mintegy mellékesen, Nicolae Nemirschi azt is megemlítette, hogy hiányzik a program lebonyolításához szükséges anyagi fed ezet. A Zöld Ház tekintetében a Bockabinetnek január 29én kellett volna döntenie, ám a kormányülésen nem került napirendre a téma. A Környezetvédelmi Minisztérium sajtóosztályának munkatársai azt mondják, nem lehet tudni, mikor születik meg a döntés, m ely lehet a program meghatározatlan időre való elhalasztása vagy akár végérvényes befagyasztása is. Nicolae Nemirschi ugyanakkor múlt héten azt nyilatkozta egy országos napilapnak, hogy támogatja a napelemek vásárlását, de össze szeretné ezt vonni a tömbhá zak energetikai rehabilitációját célzó országos programmal, kizárva a haszonélvezők köréből a magánszemélyeket. Szerző(k): Pengő Zoltán vissza Tăriceanu Pelikándossziéja Krónika 2009. február 06. Megtörténhet, hogy korai nak bizonyult a bukaresti politikusok abbéli öröme, hogy a Hágai Nemzetközi Bíróság Románia javára döntött a feketetengeri kontinentális talapzat felosztásáról Ukrajnával folytatott perben. Kiderült: a Călin PopescuTăriceanu vezette kormány a tavaly nov emberi parlamenti választások előtt néhány nappal egy külföldi társaságnak adta bérbe a szénhidrogénlelőhelyekben gazdag tengerfelület egy részének kitermelési jogát. Iulian Iancu, a képviselőház ipari bizottságának elnöke vizsgálóbizottság létrehívását j avasolta amiatt, hogy utolsó napjaiban a Tăriceanukabinet a kanadai Sterling Resources hazai leányvállalatának koncesszionált két stratégiai földgázlelőhelyet. Ráadásul a szerződés titkos záradékokat is tartalmaz. A 200 lejes alaptőkéjű Midia Resourcesnek egyébként a cégbírósági adatok szerint jelenleg egyetlen alkalmazottja és üzleti forgalma sincs. Érdekes az is, hogy a szóban forgó kormányhatározaton nem szerepel az igazságügyi miniszter ellenjegyzése, holott a tárcát az exliberális Cătălin Predoiu i rányította, akit Emil Boc kormányfő megőrzött a minisztérium élén. Predoiu közölte: nem látta a dokumentumot, és belső vizsgálatot rendelt el annak tisztázására, miért nem került az asztalára Tăriceanu rendelete. A koncessziós szerződés sürgős felülvizsg álatát követelte Mircea Geoană, a szenátus szociáldemokrata elnöke is, aki szerint alapos a gyanú, hogy a liberális kormány megrövidítette a román államot. Ezután a kormány intézkedése nem sokat váratott magára: Emil Boc miniszterelnök az ügyben menesztett e Bogdan Găbudeanut, az Országos Ásványkincshatóság vezetőjét, a csütörtöki kormányülésen pedig arra utasította a kabinet jogászait, keressenek törvényes megoldást a kanadaiakkal kötött szerződés záradékának módosítására. Boc egyúttal a Sterling jóváhagy ásával elrendelte a záradékok titkosításának feloldását is, és ezek alapján a miniszterelnök szerint kiderült, hogy a kanadai cég a hágai bíróság döntéséig mindössze próbafúrásokat