Reggeli Sajtófigyelő, 2009. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-02-06
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 02.06 . 31 fogadták. A megállapodás alapvető célja, h ogy a jelenlegi foglalkozatási szint növelésén keresztül az ország világos utat jelöljön ki az euró bevezetéshez, Politikai háborúskodás helyett kössenek nemzeti megállapodást valamennyi társadalmi szereplő részvételével - ezt javasolta tegnap Gyurcsány Ferenc kormányfő az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) tagjaival folytatott konzultáción. A miniszterelnök szerint azért kellene megállapodni, hogy megalkothassák a következő 34 év társadalmigazdasági programját. "Ennek a programnak alapvető célja, hog y Magyarország világos utat jelöl ki az euró bevezetéshez, a jelenlegi foglalkozatási szint növelésén keresztül" - fogalmazott a miniszterelnök. Úgy tűnik, a kormányfő nyitott kapukat dönget, hiszen a tanácskozás után a munkaadókat képviselő Nagy Tamás ú gy fogalmazott, "fontos lélektani küszöböt léptünk át, mindhárom fél kész az eddigi stratégiáját feladni és együttesen cselekedni". A munkavállalói oldalt képviselő Borsik János lapunknak azt mondta, újdonság volt számukra a kormányfő felvetése, amire "nem mondtak nemet". Nagy kérdés, hogy ez az egységes támogatás kitarte majd, amikor a miniszterelnök a február 20i "rendes" OÉT ülésen részletesen is ismerteti a kormány átfogó gazdaságitársadalmi reformjait, köztük például a szociális támogatások átalakít ásával kapcsolatos elképzeléseket - tette hozzá. Az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke szerint a érdekképviseleteknek azt kell majd megfontolnia, hogy hosszabb távon mihez fűződik nagyobb társadalmi érdek; a jelenlegi szociális juttatások minden áron való megtartásához, vagy egy fenntartható növekedési pályán lévő gazdasághoz. Borsik hangsúlyozta, "az emberek szeretnék tervezni saját jövőjüket, ezért a tudatos rossz inkább elfogadható számukra, mint a bizonytalanság, ha nem tudják meddig működik a cégük, hogy alakul a törlesztő részlet". Hozzátette, válsághelyzetben könnyen lábra kaphat az a populizmus, amire már nem egy példa akadt a magyar történelemben. Nem szabad a két nagy párt - az MSZP és a Fidesz - alkujától függővé tenni az ország jövőjé t - érvelt Borsik. Hasonló gonolatot fogalmazott meg Nagy Tamás is, aki szerint a munkaadói oldal "képes minden normális gondolatra, befogadóak lesznek és cselekvőek, mert az az elképzelésük, hogy ennek az országnak élnie kell, nem a múltban kell merengeni e, hanem a jelen kérdéseit kell megoldani és a jövő kihívására kell érdemi válaszokat adni". A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke lapunknak azt is kifejtette, hogy akkor, amikor a kormányzó pártnak nincs elegendő tár sadalmi támogatottsága, az ellenzéknek pedig nincs hatalma elképzeléseiket megvalósítani, a társadalmi partnerek lehetnek azok a "mediátorok", akik a reformok ügyét kimozdítják a holtpontról. Ahhoz, hogy a tervezett intézkedések egy része már idén július 1én életbe lépjenek, a parlamentben legkésőbb márciusig el kell kezdeni a javaslatok vitáját - mondta lapunknak a miniszterelnök. Lesznek olyan javaslatok, amelyeket már az OÉTtel folytatott első konzultáció után benyújtanak, és a parlamenti vita alatt i s folytatják róla az érdekképviseltekkel az egyeztetést. A kormány ugyanakkor nem kívánja "húznihalasztani" az időt. Népszava Online vissza Tőkés lemondana az EPképviselőjelöltségről Erdélyma [ 2009. február 06., 07:56 ] Kísértetiesen hasonlít az idei EPválasztások előtt kialakult helyzet a 2007 szeptemberében meghiúsult közös nemzeti jelöltlista felállítására tett sikertelen próbálkozásra — állapítja meg Tőkés László tegnap kiadott nyilatkozatában. Az európai parlament i képviselő ismét a nemzeti összefogás megvalósítása mellett száll síkra, hangsúlyozva: nem csupán az RMDSZ által feljánlott listavezetői, de akár az EPképviselőjelöltségtől is kész visszalépni a cél érdekében. „2007 szeptemberében azért hiúsult meg egy közös nemzeti jelöltlista felállítása az európai parlamenti választásokra, mivel az RMDSZ vezetősége kizárólag egy, a számomra felajánlott bejutó hely elfogadásához kötötte a megállapodást, az együttműködés érdemi feltételeiről és tartalmi részéről — az Er délyi Magyar Egyeztető Fórum létrehozásáról, továbbá az egypártrendszer gyakorlatára épülő politikai érdekképviselet valós reformjáról és autonómiatörekvéseink közös képviseletéről — viszont nem volt hajlandó megegyezni" — véli a református püspök. Hozzáte szi: az RMDSZ ugyan felajánlotta neki a listavezetői pozíciót, ám az erdélyi összmagyar együttműködés intézményes kereteinek előzetes megteremtésétől ismét elzárkózik. Éppen ezért a szövetség rendkívül nehéz választás elé állítja, mármár csapdahelyzetet t eremt számára — állítja, majd kifejti: ha feltétel nélkül, elvei feladásával fogadná el az ajánlatot, a közös listában is megnyilvánuló nemzeti összefogás