Reggeli Sajtófigyelő, 2009. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-02-05
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófók usz 200 9 . 02.05 . 22 Lesze tárgyalás és videóvetítés Pozsonyban? Kitekintő / Parameter.sk 2009. február 4., szerda Február végén vagy március elején Pozsonyban szeretnének tárgyalóasztalhoz ülni a szlovák parlament emberjogi bizo ttságának tagjai magyar kollégáikkal. Erről a javaslatukról szerdán levélben tájékoztatják Balog Zoltánt, a magyar testület elnökét, aki a hétfőn Budapesten meghiúsult tárgyalást követően levélben tett javaslatot az eszmecsere mielőbbi folytatására. Lehets éges helyszínként Győrt, Mosonmagyaróvárt vagy Pozsonyt jelölte meg - közölte A. Nagy László, a szlovákiai bizottság elnöke. Elmondta azt is, hogy hamarabbi időpont azért nem jöhet számításba, mert a pozsonyi parlament mostani ülésszaka a tervek szerint le galább február 20áig tart. Arra a kérdésre, vajon ezúttal milyen napirendi pontot javasolnak, A. Nagy László azt válaszolta, hogy az egyezségnek megfelelően a szlovákiai magyarok és a magyarországi szlovákok helyzetét, jogállását vitatnák meg, továbbá a két szomszéd ország közötti alapszerződés révén létrejött vegyes bizottságok aktivizálásának lehetőségeit. "Ezen kívül nyitottak vagyunk bármilyen, úgynevezett kényes kérdések megvitatására is, amelyekről előzetesen megállapodunk magyar partnereinkkel" - felelte a pozsonyi bizottság elnöke. Mit tesznek akkor, ha Balog Zoltán ismét ragaszkodik az ominózus videofelvétel levetítéséhez? - érdeklődött tovább a Paraméter, mire A. Nagy László annyit közölt, hogy előző válaszában erre is felelt. Hétfőn Budapeste n tárgyaltak volna a két ország parlamentjének emberi jogi bizottságai. A magyar testület elnöke ezen a találkozón azt a videófelvételt kívánta levetíteni, amely a tavaly novemberi botrányos, DAC Dunaszerdahely - Slovan Bratislava bajnoki labdarúgómérkőzé sen lezajlott rendőrattakot rögzítette. Miután ez a vetítés nem szerepelt a korábban egyeztetett napirenden, a szlovákiai küldöttek barátságtalan, a diplomáciában megengedhetetlen lépésnek minősítették Balog Zoltán kezdeményezését és elhagyták az Országgyű lést. vissza Nikolić szövetséget ajánl Koštunicának a választásokra Vajdaásgma.info 2009. február 4. [14:22] Tomislav Nikolić, a Szerb Haladó Párt elnöke a Večernje novosti belgrádi napilapnak kijelentette, hogy pártja a következő választásokon kész közös listán indulni a Vojislav Koštunica vezette Szerbiai Demokrata Párttal, írja a Beta. Hajlandó vagyok az általa javasolt valamennyi pártot és egyént bevonni, csakhogy győzzünk és megmutassuk, hogy Szerbia vezethető demokra tikusan és nemzeti jelleggel is - nyilatkozta Nikolić. Mint közölte, majd megvárja, hogy Koštunica elfogadjae a felkínált együttműködést. Hasonlóak a nézeteink, csakhogy neki azokat nem sikerült megvalósítania - mondta Nikolić, és hozzáfűzte, hogy Koštuni ca pártja jelenleg közelebb áll a Szerb Radikális Párthoz. vissza Arktiszi határviták a kincsekért Nemcsak szárazföldi határviták állítanak szembe államokat, hanem a tengeri felségterületek birtoklása is erődemonstrációra ad alkalmat. Ilyen jellegű viták rontják Horvátország és Szlovénia, Ukrajna és Oroszország kapcsolatát. A legnagyobb megoldatlan probléma az Arktisz. Ötvös Zoltán| Népszabadság| 2009. február 5.| Az Arktisz sokáig nem okozott gondot, hiszen senki sem aka rt az állandó jég birodalmában halászni, vagy éppen ásványkincsek után kutatni. A klímaváltozás egyik látványos következményeként azonban évről évre csökken az arktiszi jégtakaró vastagsága. Közel az idő, amikor nyaranta szabadon lehet hajózni az arktiszi vizeken. És az ember nemcsak hajózni akar, hanem bányászni is. Feltételezések szerint ez a régió rejti a Föld összes kiaknázatlan kőolajtartalékának húsz, míg földgáztartalékának harminc százalékát. Emellett bőséggel lehet a víz alatt vas, nikkel, platina és gyémánt is. Az érintett országok között ezekért a kincsekért indult meg a versenyfutás. Tehették, hiszen - mint azt Lattmann Tamástól, az ELTE nemzetközi jogi tanszékének munkatársától megtudtuk - a sarkvidékre vonatkozó egységes nemzetközi jogi szabál yozást eddig nem alakítottak ki. De nemcsak a jog hiányos, alig tudunk valamit például az Arktisz alatti tengerfenékről. Nem tudjuk, hol húzódik a lemezek közti törésvonal, vagy vane egyáltalán törésvonal az északamerikai és az eurázsiai lemez között.