Reggeli Sajtófigyelő, 2009. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-01-15
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 01.15 . 55 Elbocsátások várhatók A kormány másik elvárása, amely szerint felére kell csökkenteni a közigazgatás saját költségeit, szintén n egatívan érinti a Hargita megyei várost. „Igyekeztünk folyamatosan felújítani a berendezéseket, javítani a munkakörülményeket. Egyetlen jogtiszta program sem futott a hivatal számítógépein, amikor átvettük, pedig ezeket a kérdéseket egyszer s mindenkorra t isztázni kell” – mondta az elöljáró. Gondot okoz a nyugdíjasok foglalkoztatására vonatkozó korlátozás és az új alkalmazottak felvétele is. „Korábban hiába hirdettünk meg állásokat, senki nem jött a versenyszférából. Most, a recesszió hatására végre jelentk eztek jogászok, de hiába lenne rájuk égető szükségünk, nem alkalmazhatjuk őket, mert létszámstop van. Mint ahogy a nyugdíjas – nagyon lelkiismeretes, megbízható – parkolóőreinktől is meg kell válnunk, mert nem kaphatnak fizetést a nyugdíjuk mellett” – soro lta Ráduly Róbert. A kormány utasítása egyébként más erdélyi városokat is negatívan érint, Aradon például a polgármesteri hivatal a következő hónapokban kénytelen elbocsátani az 550 alkalmazott egy részét. Gheorghe Falcă polgármester szerint csak így tudj ák csökkenteni a kiadásokat, ugyanis 2009ben a recesszió miatt csökken majd a gazdasági tevékenység a városban, s így a jövedelemadóból is kevesebb pénz folyik majd be. A projekteket féltik Sepsiszentgyörgyön veszélybe kerülhetnek a projektek amiatt, ho gy viszsza kell utalni a kormánynak a tavaly el nem költött támogatást. A háromszéki megyeszékhely tavaly 9 millió lejt kapott a kormánytól a visszaosztott áfából, és semmit sem utalt viszsza. Antal Árpád polgármester a Krónikának elmondta, az összeg nagy részét arra szánták, hogy a pályázatokhoz biztosítsák az önrészt belőle. A vízhálózat kiépítésére és a hulladékgazdálkodásra vonatkozó két nagy uniós projekt veszélybe kerülhet emiatt. Emellett sportcsarnokot építenének, uszodaépítésre és a terelőút kialak ítására kérnének támogatást. Sok folyamatban levő program is van, például a tömbházak hőszigetelése, amiről nem tudni, milyen mértékben folytathatják. „Az élet persze nem áll meg, a várost fejleszteni fogjuk, pályázati úton és saját erőforrásokból is, de jelentősen hátráltat, hogy a kormányban nincsenek olyan emberek, akikhez bármikor lehet fordulni” – fogalmazott Antal Árpád. A polgármestert az is aggasztja, hogy a következő években induló programokról nem jutnak el majd időben az információk a székelyföl di településekre, és a pályázatok elbírálásánál is adódhatnak gondok. „Míg az RMDSZ kormányon volt, bízhattunk benne, hogy ha egyforma pontszámot kapott egy székelyföldi és egy Vrancea megyei pályázat, a támogatást a magyar önkormányzat kapta. Most valószí nű, fordítva lesz” – vélte Antal Árpád. vissza Szerző(k): Benkő Levente, Bíró Blanka, Kovács Csaba, Pap Melinda, Végh Balázs Berényi Dénest kitünteti a BBTE Krónika 2009. január 14. A BabeşBolyai Tudományegyetem a Fizika kar javaslatára díszdoktori címet adományoz Berényi Dénes akadémikusnak, a debreceni MTA Atommagkutató Intézet emeritus professzorának, atomfizikusnak. A ceremóniára január 16án 12 órakor kerül sor a BBTE központi épületében, az Aula Magnában. Berényi Dé nes 1926. december 26án született. Jelentős tudományos eredményeket ért el az atomi ütközések tanulmányozása területén, a sokáig általa vezetett debreceni Atommagkutató Intézetet nemzetközi hírűvé tette. 199093 között a Magyar Tudományos Akadémia alelnö ki tisztségét töltötte be, később elnöke volt az MTA Magyar Tudományosság Külföldön bizottságának, a Domus Hungarica Scientiarum et Artium és az Apáczai Közalapítvány kuratóriumának. Főszerkesztője volt a Fizikai Szemlének és más fontos tisztségeket töltö tt illetve tölt be mind Magyarországon mind nemzetközi szakmai szervezetekben. Számos díj, kitüntetés birtokosa. A Smithsonian Astrophysical Observatoryban róla nevezték el a (5694) 3051PL kisbolygót. Az odaítélt kitüntető címmel a BabeşBolyai Tudomány egyetem nem csak Berényi Dénes kivételes tudományos és tudományszervező tevékenységét ismeri el, hanem az egyetem oktatóival és diákjaival szinte 20 éve ápolt kitűnő együttműködési kapcsolatokat is honorálja. vissza