Reggeli Sajtófigyelő, 2009. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-01-15
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 01.15 . 9 amit eddig csináltam. De akkor ki vagyok én? És akkor öt hónapon át otthon ül tem, nem is dolgoztam, csak tájékozódtam, hogy mit is kellene tennem. (...) Messziről figyelem az eseményeket, próbálok munkát találni. Egy gyerekem már van, a következő jön. És egyszer csak, egy volt tanárom ajánlására alkalmaz egy pénzügyi tanácsadó kft. Másfél évvel korábban alakították bankárok, és néhány interjú után azt mondják, hogy fölvesznek. Én meg elmegyek a Corvin áruházba, a Blaha Lujza térre, és veszek magamnak egy műbőr aktatáskát meg kettő darab öltönyt, egy lilát meg egy zöldet, mert az üzl etemberek ilyenben járnak. És elmegyek az első reggel a munkahelyemre, velem szemben ül egy jóvágású üzletember, és elkezdi intézni a telefonjait. Egyet franciául, egyet németül, egyet angolul. Úristen, gondolom, itt azonnal ki fog derülni, hogy én csak an golul makogok...” * – Olyan képtelen gondolat nyilván nem támadhatott annak a fiatalembernek a fejében – elképzelve őt és emlékezve a rendszerváltó Magyarországra – , hogy másfél évtizeddel később a miniszterelnöke lesz ennek az országnak. Ráadásul olyan mi niszterelnök, akiről ma – egy jellemző apróság – egykori elnöke a KISZ utódszervezetében, a DEMISZben, Stumpf István, később az Orbánkormány kancelláriaminisztere, jelenleg politikai elemző, a következőket mondja egy a Fidesz által 1989ben létrehozott, majd évek múltán megtagadott, Magyar Narancs nevű hetilapnak: „Gyurcsány Ferenc olyan, mint az orosz partizán: az utolsó töltényig harcol. Nem adja föl, és bizonyította is, hogy a legreménytelenebb helyzetekből is képes talpra állni. 2006ban például egy k ilátástalannak tetsző helyzetből hozta vissza a szocialistákat, és megnyerte nekik a választást.” Ezt – elhiszem – a legélénkebb fantáziával sem lehet elképzelni, de nem is tervezte akkor, titokban sem remélte, hogy egyszer majd még visszatér a politikába? – Dehogy terveztem akkor évtizedekre! A pillanat logikája meg kényszerítő volt, azt üzente, hogy nekem akkor és abban a helyzetben nem lehet helyem a politikában. Én ezt akkor természetesnek tartottam, és nem haragudtam emiatt senkire és semmire. Gyerekk ént mélyszegénységben éltem, egy fantasztikus anyával, és erős belülről jövő vággyal, hogy kitörjek a nélkülözés és az önmagáért való élet világából. Ha úgy tetszik, jól leírt és elemzett „első generációs értelmiségi” karakterr el, személyiséggel rendelkezv e, harcosabb és küzdőbb vagyok, mint az átlag. Nem vagyok feladós fajta. Ebben valóban nem sokat változtam. – December 16án, a 2009es költségvetés elfogadását követő napon beszélgetünk, ragaszkodott hozzá, hogy ne előbb, csak utána, pedig a sarokszámok elfogadása után már mindenki bizonyosra vette, hogy csont nélkül átmegy. Lehet, hogy magában mégis volt bizonytalanság, szorongás? – Nagyonnagyon más a magyar politikai helyzet azután, hogy elfogadták a költségvetést, mint előtte. Tegnap délutánig a „ha , akkor...” típusú mondatok sokaságát kellett volna elmondanom, ami egy januárban megjelenő interjúban legalábbis furcsa. Ne feledje, a rendszerváltozás óta először van „de jure” is kisebbségi kormány. Antall és Orbán is kormányzott kisebbségben, csa k rejt egették, takarták a kisebbséget. Antallt a kisgazda 33ak, Orbánt a MIÉP segítette ki. Trükköztek, mondanánk ma. Mi nem tesszük, nem tehetjük. – Mégis, mi történt volna – feltéve, de nem megengedve – , ha az a hetek óta már nagyon valószínűtlen forgatóköny v valósul meg, hogy nincs az országnak költségvetése, és – ígérete szerint – fölautózik a köztársasági elnökhöz? – Benyújtottam volna a lemondásomat. – Nyilván, hiszen nyilvánosan megígérte, bár szerintem már akkor is tudta, hogy erre nem kerül sor. De h a mégis, gondolom, a köztársasági elnök elfogadta volna. – Félreérti. Nem a nyilvános ígéret kötelez, hanem a parlamentáris kormányzás belső logikája. Abban persze igaza van, hogy a köztársasági elnök elfogadta volna a lemondásomat. A helyében én is ezt tettem volna. – Ahogyan végül történt, a költségvetés szok atlanul sima, a korábbiaknál nagyobb, biztosabb többséggel történt elfogadását hogyan értékeli: diadalnak, győzelemnek, netán a kisebbségi kormányzás sikerének? – Sok mindennek együtt. Mindenekelőtt egy átmeneti politikai bizonytalanság lezárásának, amely ben több forgatókönyv vetélkedett egymással. Nézzük a két meghatározó forgatókönyvet: az ellenzék, pontosabban a legnagyobb ellenzéki párt, a Fidesz forgatókönyve a kormány szétzilálásáról és megbuktatásáról szólt, vele szemben a mi forgatókönyvünk épp az ellenkezőjéről: mi be akartuk bizonyítani, hogy a kormány cselekvőképes, és meg akartunk szüntetni minden ezzel kapcsolatos kételyt. Volt még legalább két további forgatókönyv is, a két kis párté: az aktívabb szabad demokratáké, akik végig kezdeményeztek, először kiléptek a koalícióból... – Mert a miniszterelnök, illetve a szocialisták olyan helyzetet teremtettek, hogy ki kellett lépniük, de erről majd később... – ...majd a kormány politikájának támogatását különböző feltételekhez kötötték. Nekik kell e ldönteniük, sikeres vagy sikertelen volte számukra ez a félév, miben igen, miben nem. Az viszont biztos, hogy a Magyar Demokrata Fórum számára irgalmatlanul
