Reggeli Sajtófigyelő, 2009. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-01-15
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 01.15 . 10 nehéz időszak volt, a lét és nemlét határán billegve kellett eldönteniük, milyen irányba mozduljan ak el. De visszatérve a mi forgatókönyvünkre: bebizonyítottuk, hogy a kormány, amelynek legfontosabb, megkerülhetetlen feladata, hogy költségvetést és adótörvényeket adjon az országnak, képes volt ezekhez is többséget teremteni a Parlamentben. Ezzel tehát lezárult egy olyan időszak, amelyet a politika piacán legkurrensebb árucikk, a hatalmi vita uralt, határozott meg. Amíg ez tart, addig nincs perspektívája a politikának. Addig mindenki azt mondhatja, hogy „Ugyan, kérem, miniszterelnök úr, hol lesz már maga egy hónap múlva?!” – Vagyis – vegyem ezt beismerésnek? – a kormány mostanáig nem volt igazán cselekvőképes? – Vitatták a cselekvőképességét, illetve a cselekvőképessége mértékét. Miért is ne tették volna, hiszen bevallottan, politikail ag beismert és vál lalt módon kisebbségi kormánya még nem volt a harmadik köztársaságnak. Senki nem tudhatta, hogyan fog ez működni a kompromisszumokat legtöbbször gyengeségnek tekintő magyar politikai környezetben. – Akkor beszéljünk arról, mi volt a költségvetés elfogadá sának az ára? Milyen engedményeket kellett ezért tenni, milyen – talán mégsem mindig jó, esetleg rossz – kompromisszumokat kötni? – Ön szerint milyeneket? – Például szavazatokat kellett vásárolni. – Úgy gondolja? – Igen. – Én nem hiszem. Kinek a sza vazatait? – Például az MDF szavazatait a haláladónak nevezett örökösödési adó jelentős enyhítéséért, valamint a nagyon kínos botrányba keveredett és ezért a Fideszt elhagyni kényszerülő Lengyel Zoltán szavazatait, aki cserébe beült a nélküle megszűnésre ítélt MDFfr akcióba. Ez egy érdekes és bonyolult üzlet volt, és egyáltalán nem felemelő. – Csupaszítsuk le ezt a történetet. Akik szeretik a politikában az összeesküvéselméleteket, azok most azt mondják, hogy ez a Gyurcsány tényleg egy nagy franc, szépen, lassan öss zekalapálta a többséget, aminek persze megvolt a maga ára, nyilván ki is fizette. Így vagy úgy. Akik meg ismerik a valóságot, azok azt mondják, hogy a Gyurcsány legfeljebb annyiban nagy franc, hogy megmondta a legelején: a politika legjobb rendezője nem a politikusi akarat, hanem a politikai érdek. Kérem szépen, ebben a történetben, a mai parlamenti felállásban, nagyjából az első perctől világos volt, hogy a parlament többsége abban érdekelt, hogy ez a kormány tegye a dolgát, fejezze be, amit elkezdett. Inn entől kezdve nekünk – és nekem személy szerint – viszonylag könnyű dolgunk volt. Engedni kellett, hogy ez az érdek utat találjon magának, és alakítsa a politikát. Akkor van nagyon nehéz helyzetben a politika vagy a politikai rendező, amikor arra kell val akit rávennie, hogy az érdekeivel szemben cselekedjen. Nekünk ez nem volt dolgunk, ezért vásárolnunk sem kellett, sem szavazatokat, sem mást. Viszont vigyáznunk kellett például arra, hogy soha egy percre ne sértsük meg a szabad demokratákat... – Azután, h ogy annyira vérig sértették őket, hogy nem maradt más választásuk, mint kilépni a koalícióból. – Ezzel nem értek egyet, erről is beszélhetünk, de én most nem a koalíció felbomlásáról beszélek, hanem arról, ami utána volt. Amikor nagyon fontos volt, hogy n e hozzuk őket olyan helyzetbe, hogy saját érdekeikkel szemben lehessen vagy kelljen cselekedniük. Mert például az érzelmek, a presztízs, a látszat fontosabbá válik, mint az érdek. Ezt kellett elkerülni. Ugyane zt kellett tennünk a másik kisebb ellenzéki pár t, az MDF és független képviselők esetében is: figyelembe venni az ő méltányolható érdekeiket, ha azok a miénkkel egybeesnek, de legalábbis nem ellentétesek. Egyszóval, semmi mást nem kellett tennünk, mint normálisan viselkedni. – És főleg nem volt szabad hagyni pánikba esni a szocialistákat. Rosszul gondolom? – Nem voltunk pánikban, bár igaz, a szocialista párt erre a helyzetre többféle magatartással reagált. Voltak olyanok, nemcsak a pártban, hanem a párt környékén is, akik – teljesen normális módon – t ényleg megrettentek és elbizonytalanodtak, mondván: kisebbségben nem lehet kormányozni, ezért újra formalizált megállapodásra kell jutni a szabad demokratákkal. Ezt ismerte fel és erre játszott Fodor Gábor, amikor azt mondta, hogy az én fejem lehet az ára egy ilyen megállapodásnak, a koalíció újrakötésének. Fodor ezzel együtt tévesen kalkulált. Szándékához sem a pártban, sem a szélesebb balliberális oldalon nem talált támogatást. A megrettentekkel szemben ugyanis sokkal többen voltak azok, akik azt mondták, hogy a miniszterelnök személye nem alku tárgya. Zsarolásra nem lehet politikát építeni. Ez nem fog menni. Így Orbán 2006os ultimátuma után
