Reggeli Sajtófigyelő, 2009. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-01-13
MeH Nemzetpolitikai Ügye k Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 01.13 . 7 Kepe Lili „2008 során a Szülőföld Alap a kollégiumon belül 11 millió 400 ezer forintot különített el Szlovénia részér e. A tavaszi kiíráskor 4 millió 700 ezer forint állt rendelkezésre. A kulturális intézményrendszer fenntartása és fejlesztése, irodalmi, művészeti és tudományos értékek létrehozásának támogatása címén kiírt összegre 9 szervezet pályázott, az igény jó ötmil lió forinttal lépte át a keretet. A csúcsszervezeten belül működő illetékes bizottsági egyeztetés után azt javasoltuk, forráshiány miatt két pályázatot utasítsunk vissza, méghozzá a BONUS Alkotó egyesület IFI folyóiratra vonatkozó 700 ezer forint igényű, valamint a Lendvai GalériaMúzeum gyűjteményi nyilvántartására vonatkozó, 875 ezer forint igényű pályázatát. A fennmaradó hét pályázó között nagyjából arányosan javasoltuk elosztani a keretet. Így a Kultúra Fejlődéséért Egyesület anyanyelvet ápoló nemzetkö zi táborprogramját 800 ezerrel, a GalériaMúzeum Zala György emlékszoba projektjét 400 ezerrel, a Life táncházát 305 ezer, az MNMI nemzettudaterősítő programjait 2,3 millió, az MMTT működését 100 ezer, a Csentei Petőfi Sándor ME hímzőszakkörének 20. jubil eumát 250 ezer, a Pupilla Kultúregyesület bábelőadását 500 ezer forinttal javasoltuk támogatni. A második, őszi kiírásban 5 millió 700 ezer forint állt rendelkezésre. A második kiírásra pályázó 6 szervezet igénye ősszel is jóformán duplája v olt a keretnek, az összegeket itt is nagyjából arányosan javasoltuk szétosztani. Így a Kultúra Fejlődéséért Egyesület muravidéki műkedvelő színjátszók továbbképzésére vonatkozó programját 1 millió, a GalériaMúzeum régi hetési szőttesek és kézimunkák szaks zerű múzeumi tárolási programját 500 ezer, az MNMI Bánffy Központ fenntartására és a hetési hímzés megóvási és fejlesztési programjára 1,9 millió, az MNTI megújulva, bővülve megmaradni című projektjét 1,7 millió, az MMTT recepcióelméleti projektjét 300 eze r, valamint a Szlovéniai Református Egyház elszármazott református magyarok találkozóját 300 ezer forinttal javasoltuk támogatni. A tavaszi és az őszi kiírásra tett javaslatainkat is a kollégium jóváhagyta. A potenciális pályázók figyelmét fel szeretném h ívni arra, a Szülőföld Alap felfogása alapján leginkább a nagyobb terjedelmű és elsősorban programjellegű projekteket támogatja, nem az eszközbeszerzést, így azt javaslom, a jövőben ez irányban pályázzanak. A kisebb civilszerveződések, egyesületek helyzete nehezebb, különösen a szlovéniai, horvátországi és ausztriai régióban, hiszen itt nem működnek az ún. lebonyolító irodák, mint a nagyobb régiókban. Ezek az irodák a keretből elkülönítenek egy összeget, majd ezt a kisebb szervezeteknek kínálják fel.” Az O ktatási és Szakképzési Kollégium keretében a múlt év során összesen 6 millió 600 ezer forintos keret állt rendelkezésre, a Muravidéket a döntéshozatalnál Pisnjak Mária képviseli: „A tavaszi kiíráson két címen lehetett támogatást megpályázni. A nemzeti iden titás megőrzését elősegítő oktatási, gyermek- és ifjúsági programok támogatása címen megjelent 1,8 milliós keretösszegű kiírásra a Dobronaki KÁI, a Lendvai KKI és az MNMI nyújtott be összesen megközelítően 3,7 milliós igényt. A csúcsszervezeten belül működ ő oktatási bizottság javaslatára az összeget arányosan javasoltuk szétosztani. A kétnyelvű általános iskolák magyar nyelvű, illetve magyar vonatkozású taneszközbeszerzésének támogatása című kiírásra 1,2 milliós keret állt rendelkezésre, a beérkezett igény ek 200 ezer forinttal voltak nagyobbak a keretnél, így jóformán mindenki megkapta az igényelt összeget. Az őszi kiíráson összesen 3,6 millió forintról dönthettünk, a beérkezett igények 300 ezerrel voltak nagyobbak, így a három pályázó intézmény ebben az es etben szinte teljes mértékben elégedett lehet. A pályázati készség véleményem szerint lehetne jobb is, leginkább azt tartom rossznak, hogy csak eszközökben gondolkoznak az intézmények. A keretet másra, például ösztöndíjakra is fel lehetne használni, véle ményem szerint ugyanis a szlovéniai iskolák nem szenvednek igazán eszközhiányban.” A legkisebb összegekkel rendelkező Önkormányzati Együttműködési és Informatikai Kollégium keretében összesen 1,9 millió fo rintos összeg állt rendelkezésre, az MMÖNK által Szlovéniát a kollégiumi döntéshozatalkor Kovács Attila képviseli: Kovács Attila „A tavaszi 900 ezer forintos kiírásra három intézmény jelentkezett, a csúcsszervezettel való megbeszélés alapján az egész összeget az LKMNÖKnak javasoltuk odaítélni a Zala György nemzetközi vándorkiállítás megszervezésének érdekében. A Dobronaki KÁI interaktívtáblavásárlási pályázatát, valamint az MMÖNK emagyar pontok működési támogatására vonatkozó pályázatát nem tá mogattuk. A beérkezett igények 2,4 millió