Reggeli Sajtófigyelő, 2009. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-01-13
MeH Nemzetpolitikai Ügye k Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 01.13 . 8 forintról szóltak, a 900 ezer forintnyi keretet pedig nem volt célszerű felaprózni. Az őszi kiíráskor 1 millió forint állt rendelkezésre, a három pályázó összesen 1,4 milliós igényt nyújtott be. Az informatikai esz közbeszerzésre fordítandó összeget arányosan javasoltuk szétosztani az 1es számú Lendvai KÁI, az MNMI és a Szlovéniai Református Egyház között. Örülök neki, hogy 2008 során nem történt meg, ami egy évvel ezelőtt, hogy nem használtuk ki az egész keretet. A pályázatokat vizsgálva fel szeretném hívni a pályázókat, konkrétabban fogalmazzanak, pontosabban, precízen specifikálják az igényeket. Hiányolom a közös fellépést is, például a sajtó, az önkormányzatok, intézmények részéről, mert akkor nagyobb összegeke t igénylő programokat is meg lehetne valósítani. Ez különösen a nagyobb keretösszegekkel rendelkező kollégiumokra igaz. A pénzek szétosztásáról szóló javaslatok megszületését illetően a csúcsszervezeten belül tevékenykedő ad hoc bizottság döntött.” vissza Országgyűlési napló: A sikeres megoldásokhoz hasznosak az eszmecserék Népújság, Lendva 7. januar 2009, 53. évf. 1. sz. Göncz László Decemberben valamennyi nemzetiségileg vegyesen lakott községben – Lendva kivételével , ahol a képviselői iroda állandó jelleggel működik – képviselői órákat szerveztünk, és így lesz ez a jövőben is. Ezt csupán azért említem, mert minden helyszínen – az egyéni jellegű kérdések mellett – fontos tartalmakról és megoldásokról tárgyaltunk a mag yar közösség és a helyi önkormányzat problémáit illetően. Főképpen egyegy konkrét közösségi vagy egyéni probléma sikeres megoldása céljából ezek az eszmecserék nagyon hasznosak. A 2008as év utolsó hónapja a nemzetiségi politika tervezése szempontjából kü lönösképpen fontos volt, hiszen az országgyűlés Nemzetiségi Bizottsága elfogadta a nemzetiségi képviselők által elkészített, a nemzeti közösségekkel egyeztetett bizottsági munkatervet: legfontosabb teendői a nemzetiségi jogok következetesebb megvalósításán ak alkalmazására, egy általános nemzetiségi törvény elkészítésére és elfogadására, néhány elavult törvénycikkely gyors eljárással történő módosítására, valamint a nemzeti közösségek és szakintézményeik stabil működésének a biztosítására terjednek ki. A K árpátmedencei Képviselők Fóruma keretében december közepén a határon túli magyar közösségek oktatására vonatkozó stratégiai szempontok kerültek megvitatásra, aminek keretében szóltunk a kétnyelvű oktatási modell specifikumairól, valamint arról a reális ig ényről, hogy a kisebbségben élő magyar közösségek elbírálása az anyaország részéről a jövőben differenciált és ösztönző jellegű legyen. Olyan feladatok is – közvetve vagy közvetlenül – a nemzetiségi képviselő „asztalán” voltak, mint az olaszországi szlové n közösség pénzelésének csökkentésére vonatkozó római költségvetési intézkedésekkel szembeni nyilvános szolidaritásvállalás vagy egy problémaenyhítő előadás megtartása a magyar – szlovák baráti társaság párkányi összejövetelén, az elmérgesedett magyar – szlová k viszony javulása érdekében. Képviselői ösztönzésre tárgyalások kezdődtek a magyar TVprogramok szerepéről egyes szlovéniai műsorszolgáltatók terveiben (pl. Telemach), valamint nyilvánosan állást foglaltunk és eljártunk a Szentlászló és környéke szempont jából rendkívül hátrányos biogázerőmű kérdésében. A gazdasági válság enyhítésére beterjesztett kormányintézkedéseket fontosnak tartottam alátámasztani, bár nyilvános parlamenti felszólalásomban egyértelműen utaltam arra, hogy a javasolt törekvéscsomag csa k kezdeti lépésnek tekinthető, hiszen nem terjed ki a mezőgazdaság, a turizmus, a régiók fejlődésének egyenlőtlensége terén jelentkező problémák kezelésére. A többi muravidéki képviselővel karöltve készségesen viszonyultam a jelenlegi legnagyobb muravidéki gazdasági probléma, a Mura vállalat körüli nehézségek minél teljesebb, azonban azzal együtt racionális megoldásának segítéséhez. Alig vettem/vehettem észre, hogy már a küszöbön volt a Szenteste... vissza Göncz László