Reggeli Sajtófigyelő, 2009. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-01-10
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 01.10 . 12 erős szereplők. Az ő személyes érdekeik érvényesítése nyomta rá bélyegét a kormányalakításra és nyomja rá maj d bélyegét a kormányzásra is. Vajon az RMDSZben ez a trend mennyire fog majd érvényesülni? Ha fog, akkor, mi az ellenszere? Ha nem fog, akkor meg miért nem? Elkerülhető az RMDSZben a részvénytársaságszerű viselkedés? (lásd: szavaztok száma = részvénye k száma, részvényes, vagyis döntő tényező pedig az, akinek részvényei vannak) Hisz a logika, ott ahol nagyobb tömbben élnek magyarok, egyszerű aritmetikára alapszik: a megyében/a városban/a községben rám szavaztak a legtöbben, én vagyok a leglegitimebb. Innen karnyújtásnyira található a következtetés: az akaratom, a leglegitimebb, hisz az a nép akaratának szavaztok általi megnyilvánulása. És máris dübörög a kontraszelekció gépezete: a legitimitás pótol minden más erkölcsi – szellemi kvalitást. „Szakértőkk el” veszem magam körül. Szakértő az, akit én annak tartok. Szakértelmét az „én” legitimitásom szavatolja. A fentiektől eltekintve viszont, most érkezett el az a pillanat, amikor az RMDSZ kint és bent (mert azért a román belpolitika továbbra is a külpolit ika függvénye marad) el kell tudja magyarázni azt, hogy Romániában miért kell folyamatos politikai befolyása is legyen a magyarságnak. A szórványban a magyar önkormányzatisoknak naponta szembe kell nézni a román többséggel, mely a magyarokhoz való viszon yában elsősorban román és csak azután valamilyen politikai alakulat tagja. (Amúgy is ez a legbiztosabb pont. Ha csak azt nézem, hogy a jelenlegi kormánykoalíció erős emberei közül hányan cseréltek gyakrabban pártot , mint fehérneműt…) A közigazgatásban t ehát meg kell találni továbbra is az együttműködési lehetőségeket. Akkor viszont már csak az RMDSZ – ben érvényesítheti az ember a rá adott szavazatok mennyiségét. (Ha létezne romániai magyar belpolitikai újságírás, akkor annak művelői sok érdekes villanásr a figyelhettek volna fel a Szövetségi Képviselők Tanácsának legutóbbi ülésén.) Ezt a kérdést kezelni csak akkor lehet, ha kellő alázattal sáfárkodik az ember a szavazatokkal szerzett hatalmával, ha agyát nem borítja el a legitimitásból fakadó tévedhetetl enség bódulata. Az már világos, hogy a tömbmagyarság (értsd Székelyföld) a szórvánnyal nem igazán szolidáris. Ezt elsősorban a szórvány érzi. Ám a szolidaritás hiánya a tömbmagyarságra legalább annyira veszélyes, mint a szórványra. Hisz a szórványnak van kohabitációs tapasztalata és túlélési ösztöne/gyakorlata. Arról nem is beszélve, szórványban sokkal nagyobb mutatvány magyarnak lenni, mint a tömbmagyarságban „lajbit tépni”. És mivel nem pártról, hanem egy kisebbségi szervezetről beszélünk, a hatalom g yakorlásában nemcsak a hatalom menedzsmentjének rideg tudománya kell, hogy érvényesüljön. Persze csak az esetben, ha magyarságunk/másságunk nem csupán az etnobizniszhez szolgáló hivatkozási alap. Persze, csak az esetben, ha elég sokan tekintik fontosna k azt, hogy 1015 év múlva is tekintélyes és eredményes magyar érdekképviseletünk legyen. (Mert magyar közösségek biztosan lesznek.) Ellenkező esetben, hogy egy másik barátom megállapításait idézzem: „Állandó választási kampányban maradunk. Minden nap egy kicsit győzni kell, minden nap valakit agyagba kell döngölni.” Ezért hát, azt döngöljük, akit bírunk. (Vagyis a sajátjainkat.) És köz ben folyamatosan ismételgetni kell: mi vagyunk a jók, és mi vagyunk a legjobbak is. Ez az állapot, az „egyre fokozódó nemzetközi helyzetben egyre élesedő osztályharc” gyakorlatát idéz. Proletárdiktatúra reloaded. Lesz elegendő (élet)erőnk legalább a felt ett kérdésekre akár kínos válaszokat is adni? D. 12+18 Az bizony harminc. Mi harminc? Hát tizenkettő meg tizennyolc.
