Reggeli Sajtófigyelő, 2009. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-01-08
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófó kusz 200 9 . 01.08 . 21 Maradnak az etnikai arányok? ÚMSZ Cseke Pé ter Tamás, Kovács Zsolt | 20090108 06:07:14 A koalíció vezető politikusai tegnap arról igyekeztek meggyőzni a közvéleményt, hogy a hatalomváltás nem jár majd politikai alapú tisztogatással a kormánynak alárendelt megyei közintézményeknél. „Kizárólag a szakmai teljesítmény alapján döntjük majd el, kit menesztünk az intézmények éléről” – jelentette ki Ioan Oltean, a DemokrataLiberális Párt (PD – L) alelnöke. A Szociáldemokrata Párt (PSD) székelyföldi képviselői arról beszéltek: Hargita és Kovászna megyében nem bolygatják meg az etnikai arányokat a hivatalokban, s tisztségben maradhat egyegy magyar alprefektus is. „Természetesnek tartanám, hogy az egyik alprefektus magyar maradjon” – nyilatkozta lapunknak Mircea Dusa Hargita megyei képviselő, aki egyben cá folta, hogy a prefektusi szék várományosa lenne. Tájékoztatása szerint a két nagy párt csupán ma közli, melyikük javasol majd prefektust, s kit jelölnek a tisztségre. Dusa arról biztosított: a magyar intézményvezetőknek sincs mitől tartaniuk, ha jól telj esítettek. Felvetésünkre, miszerint a kormány átszervezés címén sürgősségi rendeletekkel máris „lefejezi” ezeket a hivatalokat, a képviselő annyit mondott: „Ez van. Átszervezés esetén valóban új intézményvezetőket kell keresni”. Kovászna megyében már tudn i lehet, hogy a PSD javasol prefektust, Horia Grama képviselő pedig tegnap máris bejelentette: az egyik alprefektusi székbe magyar ember kerül. Cserében azonban elvárnák, hogy román pártok kapják meg a megyei tanács egyik alelnöki, valamint Sepsiszentgyör gy egyik alpolgármesteri tisztségét. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester és Tamás Sándor megyei tanácselnök hétfőn ül le tárgyalni Kovászna megye gazdasági, infrastrukturális fejlesztéséről Horia Gramával, a PSD, valamint Gheorghe Baciuval, a PD – L helyi elnökével. „Az RMDSZben abban egyeztünk meg, hogy egyszer országos szinten ülnek le a szövetség területi elnökei, majd azt követően kezdjük el a politikai tárgyalásokat a megyékben”, mondta lapunknak Albert Álmos. Az RMDSZ alsóháromszéki területi elnöke szerint a hétfői találkozón Antal Árpád és Tamás Sándor vélhetően nem politikai egyezségre készül. Következik, hogy az országos elnökségtől kapott mandátum alapján az alsó és felsőháromszéki RMDSZ szervezetek megalakítsák a közös tárgyalócsapatot, és elkezdjék a tárgyalásokat. Horia Grama PSD elnök magyar alprefektusra vonatkozó javaslatáról Albert elmondta: Kovászna megyében a magyarság aránya a nagyobb, ezért meg kell tartaniuk a prefektust és a magyar intézményvezetőket. „Nem politikai alkut, h anem kisebbségi szerződést szeretnénk kötni” – jelentette ki. Úgy véli, a két kormánypárt nem akar etnikumközi vitát, ezért a magyarok által többségben lakott vidéken meghagyják a magyar intézményvezetőket. Ellenkező esetben a politikus a tiltakozás különb öző formáját, például a tömegmegmozdulást is elképzelhetőnek tartja. Utcai tiltakozó akciót helyezett kilátásba a magyar intézményvezetők önkényes leváltása esetén Kelemen Hunor is. Az ügyvezető elnök lapunknak korábban elmondta, az RMDSZ tiltakozásképp a polgári engedetlenség különböző formáitól sem riad vissza. vissza Trükkös tisztogatás – A megyei egészségügyi igazgatóságokkal kezdi a leváltásokat a Bockormány ÚMSZ Salamon Márton László | 20090108 06:26:24 „Úgy láts zik, mi vagyunk az első fecskék, velünk kezdik a tisztogatást” – reagált Tar Gyöngyi, a Hargita megyei Közegészségügyi Hatóság igazgatója arra a kormányrendeletre, amelynek értelmében a kormány „újjászervezi” az intézményt. A Hivatalos Közlönyben január 5én megjelent, 227/2008.12.30. számú kormányrendelet szerint ugyanis „az egészségügyi rendszer reformjának felgyorsítása és a lakosságnak nyújtandó minőségi szolgáltatások érdekében” ezeket a közintézményeket át- (azaz voltaképp vissza) keresztelik „hatós ágból” „igazgatósággá”.