Reggeli Sajtófigyelő, 2008. december - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-12-31
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 2008.1 2 . 31 . 22 Brüsszelben mindezek miatt aggodalommal várják a cseh elnökséget. De mintha a prágai kormány is tisztában lenne a nehézségekkel: tavaly ősszel „Megédesítjük Európát” szlogennel kampányt indítottak az uniós elnökség hazai népszerűsítésére. A kifejezésnek csehül kettős jelentése van: szebb, de egyben nehezebb időkre is utal. Egy 36 másodperces reklámklipben külföldön is ismert cseh személyiségek mutatják be egy csésze kávé mellett, kockacukorral a kezükben, mire képes Csehország az Európa legjobb együtteseként aposztrofált csapattal. A kezdeményezés Jagomir Jágr, az amerikai jégkorongbajnokságban szereplő cseh hokisztár feladata, a védekezés Petr Cech, az angol Chelsea focicsapat plzeni születésű kapusának a kezében van, a könnyedséget Darja Klimentova balerina képviseli, a szépséget Tereza Maxova modell személyesíti meg, a kreativitásért Eva Jiricna építész, a bajok orvo slásáért Antonín Holy rákkutató felel, a csapatot pedig Libor Pesek karmester dirigálja. A klip központi kelléke a cseh nemzeti találmánynak nevezett – állítólag a mai Csehország területén lévő Dacice városkában, a 19. század közepén „feltalált” – kockacuk or, amellyel az EU elnökeként Csehország megédesíti Európát. Az ötlet egyúttal fricska Klausnak, aki nemrég azt mondta: Csehország úgy oldódik fel az unióban, ahogy a kockacukor a kávéban. vissza TÁLAS ANDREA / PRÁGA, VIDA LÁS ZLÓ / BRÜSSZEL HUNTINGTON: A BOTRÁNYPOLITOLÓGUS – Tűrte az ellentmondást HVG 2008. december 30. 00:00 | Utolsó módosítás:2008. december 30. 18:12 A civilizációk összecsapását vizionáló téziseivel kiváltott viták ellenére is klasszikussá érett a minap elhunyt amerikai politológus, Samuel P. Huntington, akinek más, kevésbé ismert műveit még többet idézik a szakmában. A neve szinte összeforrt a Harvard Egyetemével, ami nem csoda, hiszen életének 81 évéből 56ot ebben az intézményben töltött. De a decembe r 24én elhunyt Samuel P. Huntington sok tekintetben megtestesítette az utolsó fél évszázad amerikai politikatudományának nagy tendenciáit is. Mindig a „nagypolitika” kérdései foglalkoztatták, a hadsereg civil ellenőrzésétől a fejlődés és demokratizálás ka pcsolatán és a biztonságpolitika szervezeti kérdésein át a civilizációs törésvonalak nemzetközi politikai hatásáig. Ráadásul mindig időszerű volt, mindig az adott időszak legfontosabb politikatudományi problémáit boncolta, amivel sok kollégája irigységét v ívta ki. Kritikusai azonban hiába fanyalogtak divatos témaválasztásain, azt sosem vethették a szemére, hogy az árral úszott volna. Sőt legtöbbször kifejezetten az uralkodó intellektuális széljárással szemben fogalmazta meg frappáns téziseit. Sokat vitatott írásai mégis alapművek lettek mind az összehasonlító politikatudomány, mind a nemzetközi kapcsolatok szemináriumain. A tudományos életen túli világhírnevet szintén egy vita hozta meg számára. A Foreign Affairs című tekintélyes amerikai folyóirat 1993. ny ári számában jelent meg A civilizációk összecsapása című tanulmánya, válaszul Francis Fukuyama A történelem vége című, egy évvel korábbi, hasonló módon elhíresült dolgozatára. Huntington tézise – amely három évvel később már vastag kötetként látott napvilá got, magyarul 2005ben adták ki – a következő volt: a hidegháború lezárultával véget ért az ideológiai alapú államközi konfliktusok kora. A nemzetközi politika fontos összetűzései ugyanis a továbbiakban a civilizációkat elválasztó határvonalak mentén fogna k kirobbanni, mozgatórugóik pedig elsősorban nem az érdekütközések, hanem a kulturális identitások közötti ellentétek lesznek. A világot hét vagy nyolc civilizáció (Kína, a hindu civilizáció, Japán, LatinAmerika, Afrika, iszlám, az ortodox, valamint a nyu gati kereszténység) mozaikjára felosztó szerző szerint az összetűzések középpontjában az iszlám világ fog állni. A globalizáció mindent megoldó, egységesítő erejét ezzel kétségbe vonó Huntington téziseinek bírálata azóta kisebb iparággá nőtte ki magát – a Foreign Affairs egy teljes különszámot is szentelt a vitának. 2001. szeptember 11e után a kritikusok egy része visszavonta bíráló megjegyzéseit, az intellektuális vitákat kedvelő, alapjában azonban visszahúzódó természetű politológus pedig egyszer sem dö rgölte bírálói orra alá az iszlám fundamentalista terrorizmus látszólag őt igazoló tényeit. Az elmúlt 15 évben e nélkül is szinte minden nagy léptékű világpolitikai elemzés szerzője hozzá képest határozta meg saját álláspontját. Annak ellenére is, hogy Kel etKözépEurópában, a nyugati világ peremvidékén különös visszhangot verő jóslatai itt jelenleg nem igazolódtak vissza: az európai integráció vonzereje erősebbnek tűnik a civilizációs különbség centrifugális hatásánál.
