Reggeli Sajtófigyelő, 2008. december - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-12-20
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 2008.1 2 . 20 . 18 mindennapi problémák számukra kedvező megoldását értik. Autonómia az utak kátyúzása, a kórházakban levő áldatlan állapotok megoldása, a közokt atásban tapasztalható feltételek javítása. Autonómia a teljes foglalkoztatottság, a magas jövedelem, a fűtéspótlék, és minden egyéb. Ha a médiatérben meghonosodott fogalmakat keresünk, akkor emlékezzünk vissza, ilyen volt mondjuk a kilencvenes évek elejé n a demokrácia fogalmának értelmezése: demokrácia lesz, eltűnnek a kommunisták, és mindenki kétszer olyan jól él, mint eddig. Hát ez nem biztos, hogy bejött, ugye. Magyarországon is megtapasztalták, hogy az Európai Unió, mint hívószó, mint az összes prob léma megoldója, lassan kiürült, sőt, újabb nehézségek forrásává vált. Európa nem karitatív intézet, ami megoldja helyettünk problémáinkat. A Székelyföldön pedig azért, mert még nem próbálták, az autonómiát továbbra is egyetemes megoldásnak hiszik. Font os megjegyezni, hogy a politikai elit az autonómia közjogi megközelítését használja, miközben a választók mindennapi problémáik pozitív megoldását látják benne. Az a politikai vonalvezetés tehát – az RMDSZt és MPPt is beleértve – amely az autonómiát első sorban közjogi, törvénykezési feladatként látja, a diskurzus szintjén nem találkozik azokkal a mindennapi problémákkal, amelyek az embereket foglalkoztatják. Ha ezt másképpen próbálom megfogalmazni, akkor azt mondom, hogy az autonómia alatt Székelyföldön a közpolitikákat értik, amiről ritkán esik szó az autonómia kontextusában. A közjogi megközelítés elfedi azokat a mindennapos problémákat, amiket az emberek az autonómia kapcsán gondolnak. Hiszen az autonómia azt jelenti, hogy én döntök. Ha pedig én döntö k a saját nyugdíjamról, életfeltételeimről, gyermekem oktatásáról, akkor vélhetően jobb döntéseket hozok. Világosan látszik ugyanakkor, hogy Székelyföldre nem lehet az interetnikus törésvonalat bevinni. Sem a Székelyföldtáblák, sem a zászló, sem a “mi m agyarok fogjunk össze, mert a románok nyernek Sepsiszentgyörgyön”, sem a “tanuljanak meg a románok magyarul” hívószavak nem mobilizálnak. Székelyföldön ehhez nincs elég román. Azt láthattuk, hogy a 2004es választásokon a legfontosabb mobilizáló tényező az RMDSZ parlamentből való kiesése kapcsán meglévő félelem volt. Ez most nem képezett felhajtó erőt, hiszen a módosított választási törvénnyel egyértelmű volt, hogy ha az RMDSZ csak két megyében indul, akkor is ott lesz a parlamentben. Az MPPvel és EMNTv el folytatott tárgyalásokon pedig az RMDSZ folyamatosan azt kommunikálta, hogy a parlamentbe való bekerülését illetőleg nincs kényszerhelyzetben. Interetnikus környezetben eddig azt láttuk, hogy a kilencvenes évek elejétől volt egy erős külső nyomás a szavazóbázison: “mi magyarok fogjunk össze, rajtunk a románok szeme”. A kétezres évek közepére ez a külső nyomás szerencsére fokozatosan csökkent, ami előbb a PUNR, majd a NagyRománia Párt parlamentből való kiesésével is tetten érhető. Ezzel párhuzamosan megfogalmazódik a kérdés, melyek azok a programok, amelyek ráerősíthetnek a magyar népesség belső kohéziójára, melyek azok, amelyek biztosíthatják a szavazóbázis integritását? Amennyiben csökken a külső nyomás, akkor szerintem elsősorban azokkal a progra mokkal lehet eredményt elérni, amelyek etnikai dimenzió mentén megfogalmazott problémákról szólnak. Ez elsősorban a magyar kultúra, illetve magyar nyelvű oktatás. Ez az, ami összeköti a kolozsvári milliomost a Kolozsvártól 50 kilométerre élő nincstelenne l. A problémát abban látom, hogy az RMDSZ az elmúlt években szinte kizárólag infrastrukturális beruházásokra helyezte a hangsúlyt. Ezek valóban fontosak, csak ezek a programok inkább a lokális identitást erősítik, kevésbé az etnikait. Azt kell mondanom, hogy a kormányzati részvétel etnikai dimenziók mentén tettenérhető programokban eléggé kevéssé nyilvánult meg.
