Reggeli Sajtófigyelő, 2008. december - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-12-16
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 2008.1 2 . 16 . 43 KMDSZ és UFF), az anyagiakat az RMDSZ vállalta fel, de Tabajdi Csaba és Széplaki István segítsége nélkül (például kerékpárok, mobiltelefonok) semmire sem mentünk volna. Nagy élmény volt számunkra a készülődés, de indulás után felmerült ké t olyan probléma is, ami azt jelezte, hogy az RMDSZnek merev elképzelései vannak az akcióról. Például megtiltották, hogy részt vegyünk azon a nemzetközi sajtótájékoztatón, amelyiket Eva Maria Barki rendezett számunkra Bécs központjában. A második éjszakán k nagy része abban merült ki, hogy hajnalig vitatkoztunk ezen utasítás jogosságán és a módszer helyességén. Csak mi, udvarhelyiek elleneztük hevesen ezt, és próbáltuk meggyőzni a társaságot, hogy itt valami bűzlik. (Az akkor készített hangfelvételeket érde mes lenne újrahallgatni). Ekkor már kiderült, hogy az RMDSZ egyeseket közülünk „felkészített”. Annyit értünk el, hogy Markó megígérte, kárpótlásként Strasbourgban egy sokkal nagyobb nemzetközi sajtótájékoztatót szerveznek, de még a találkozást is megtiltot ták Eva Maria Barkival. A többieknek is kényelmetlen volt az ügy, Sziszi (Szilágyi Zsolt) még utolsó pillanatban is kérte telefonon az engedélyt Markótól, de persze eredmény nélkül. Ennek köszönhetően a bécsi magyar nagykövet által adott vacsorára is csak mi ketten Hajdó Csabával mehettünk el. És csodák csodája, Strasbourgban semmi nagy sajtótájékoztató nem volt! Egyszóval átvertek minket, az erdélyi magyar anyanyelvű oktatás nevében! A másik dolog még ma is homályos számomra, mert egyszerűen nem értem, hog y a felvidéki szakaszon hozzánk csatlakozó szlovákiai magyarok kerékpáros képviselői akaratuk ellenére miért nem jöhettek velünk a végcélig?! Állításuk szerint az RMDSZ nem tartotta jó ötletnek, hogy megosztódjon a figyelem a felvidéki és erdélyi magyar ok tatási problémák között. A lényeg, hogy sajnos a nagy visszhangon kívül semmi eredménye nem volt az akciónak, de számunkra rengeteg tanulsággal járt. Tüzetesen megismertük egymást, és hazajövetelkor Attiláék elismerték, hogy mégiscsak az udvarhelyieknek vo lt igazuk az RMDSZ szerfölött visszás viszonyulását illetően. Aztán még volt egy furcsaság: hazafele derült ki, hogy lenne számunkra valami napidíj is, amit ilyen előzmények után egy páran nem is fogadtunk el, de amit pár nappal később állítólag elloptak a bukaresti RMDSZ székházból (!). Azt már csak érdekességként említem, hogy amikor Budapesten kimentünk a Kossuth téren rendezett fogadásunkra, a Miniszterelnöki Hivatalban összefutottunk Verestóy szenátorral, aki „viccesen” azzal bíztatott, hogy motorbicik livel hamarabb eljutnánk, majd arra sem méltatott, hogy kijöjjön a térre, ha már épp akkor Pesten igazgatta erdélyi magyarságunk sanyarú sorsát. Ez volt az első olyan jelentősebb helyzet, amikor közülünk mások is felfedezték az RMDSZ igazi arcát. Aztán jöt t a Petőfi – Schiller ügy, és sorban a többi, szerintünk hibás politikai döntés. Ebben a periódusban a MIT sok embert adott az RMDSZnek, de ezek jó része hamar kiégett, nem bírták az ottani légkört, és leléptek. Tamás László, Kali Zoltán, Hajdó Csaba, Antal Attila többékevésbé időben otthagyták, de például Nagy Zsolt maradt, és jó 10 évébe telt, míg végre honorálták párthűségét. Most miniszter… Ezután jött a Borbolyügy. A kizáráskor az RMDSZ vezetői az elején egyértelműen elítélték őket, felszólító levelek et küldtek nekik, elfogadták kizáró döntéseinket, az Illyés Alapítvány is sürgős elszámolásra szólította fel őket, minek következtében Borboly elhúzódott Csíkba. Egy ideig csend volt. Időközben lezajlott pár találkozó a MITesek és Markó, illetve Takács kö zött, melyek az együttműködést voltak hívatottak elősegíteni, de érdekes módon semmi eredmény nem született. (Erről az időszakról Antal Attila, Pályi Péter tudna többet mesélni.) Az egyik kolozsvári egyeztetésünk alkalmával Takács Csaba kárörvendően vágta az arcunkba, hogy lámlám, ő megmondta, hogy vigyázni kell ezzel a „Csabikával”. Mit mondhattunk volna, igaza volt. Az érdekes rész ezután következett, mert néhány hónap múlva azon vettük észre magunkat, hogy „Csabika” tárgyaló pozícióban van az RMDSZveze tőségével, és épp a MIT ellen dolgozik újult erővel, – és én lettem a fekete bárány, „Palika”. Ekkor még meg lehetett volna előzni ezt az egész siralmas helyzetet, ha a „hatalmasságok” akarták volna. Már említettem, hogy a ’90es évek második felétől egyre inkább érezhető az ifjúság közéletundora, a globalizációs elértéktelenedés, aminek köszönhetően olyan emberek is előtérbe kerülhettek, akik egy erkölcsös, értékelvű világban soha nem jutottak volna szóhoz. Így hígult fel fokozatosan a MIT SZKTküldöttség e is. Egyre többen voltak azok is, akik az RMDSZtől kapták a fizetésüket, s ezért nem képviselhették nyíltan a MIT érdeke- it. Ezért a soron következő SZKTtagság kialakításakor szigorú feltételeket szabtunk, tanulva hibáinkból. Ez nem igazán tetszett egye seknek, és annak ellenére, hogy például Takács Csaba fia is a listára került, az RMDSZ ( és az RMDSZ alatt mindig a vezetést értem, mert a tagságnak semmi beleszólása nem volt, és most sincs a történésekbe) a lehető leggaládabb módon megfúrta a listát. Az erdélyi közéletet, civil szférát is jellemzi az a bénult fásultság, amivel tudomásul vette az RMDSZ határt nem ismerő, saját fajtáját is aprító működését. – Hogyan zajlottak a MITen belül a tárgyalások, megbeszélések a kilépésről? – Ez egy folyamat vég e volt. Nem hirtelen született meg a döntés, sőt, azt gondolom, hogy el is késtünk vele. Sokszor éreztük, hogy a MIT KGYk túlságosan is az RMDSZ körül forogtak, nehéz volt kitörni belőle. Ha jól visszagondolok, akkor közel kétéves vívódás után született me g ez a fontos döntés. Ha csak tőlem függött volna, már hamarabb meghoztuk volna. A MISZSZ akkori életét az is jellemzi, hogy annak ellenére, hogy voltak
