Reggeli Sajtófigyelő, 2008. december - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-12-16
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 2008.1 2 . 16 . 42 – Ez érdekes kérdés volt akkor is. Az egész MIT működését megszabta, hogy gyűjtőszervezet lett, és talán valamiféle hamis legitimációs kényszer miatt egyesek azt akarták, hogy mindenki benne legyen. Ez nem mehetett zökkenőmentesen, főleg akkor, ha ezáltal a politika, vagy egyesek politikai ambíciói is belekerülnek. Alakuláskor azért lett öt pillére a MITnek, hogy minden nagyobb szervezet érezze úgy, hogy eléggé hangsúlyosan van képviselve. Az elképzelés nem volt rossz, de már akkor is egy kompromisszumos megoldás eredménye volt ez, amibe valószínű azért mentünk bele, mert akkor még nem ismertük Borboly Csaba igazi énjét. A középiskolás és szakmai pillér került a kezébe a MAKOSZon és az általa létrehozott, azóta fantom pénzszerzővé vált ÁMEn keresztül. Ezáltal (s annak köszönhetően, hogy a MISZSZ nem vett részt) egy marosfői MIT KGYn majdnem a MIT elnökséget is megszerezték a Markó emberének, Vajda Lacinak. Idő vel aztán korrigáltuk ezt a naivan ideális szerkezeti leképzést, de továbbra is okozott problémákat a nagy nyitottság. A mai világban nem szabad ennyire fedezetlenül hagyni a mellet, mert sajnos mindig akad, aki odalőjön. Egy ilyen hibás lépés volt a RODOS Z felvétele is, úgy hogy szemet hunytunk afelett, hogy igazából csak egy kis csapatról van szó, akik inkább vittek, mint hoztak a MIT konyhájára, nem teljesítve a tagság minden feltételét. Az örökös óvatoskodás, a jelentőségükhöz és az ifjúsági szférára gy akorolt hatásukhoz képest túl nagy szerepet kaptak, aminek később meg is láttuk a kárát. Természetesen én itt csak a MIThez való viszonyulásukat bírálom, szakmai munkájukat értékelem. Számomra legfájdalmasabb viszonyulása az OMDSZnek volt, mert 1999től egyre passzívabbak lettek, a MITet inkább kihasználni akarták, de hogy tegyenek is érte valamit, az nem igazán ment, pedig az OMDSZ húzóerő kellett volna legyen. Itt még súlyosbította a helyzetet, hogy gyakran cserélték a vezetőket, és a tagszervezeteik k özött is volt egy egészségtelen konkurencia. Az elkötelezettségükről jelzésértékű lehet az is, hogy hányan élnek még itthon, és hányan használták ki a szervezetvezetés ideje alatt született kapcsolataikat a kitelepedésre. Ugyanez a passzív hozzáállás jelle mezte az elején az IKEt is, akik miatt sokszor kvórum (döntésképes jelenlét) sem volt, mert hiányzott minden képviselőjük. Ezt később kárpótolta Jakab István színrelépése. Nekem a cserkészekkel is voltak fenntartásaim addig, míg meg nem jelentek a fiatal generációt képviselők is. Utólag egyik legnagyobb nyereségnek tartom, hogy miután kiléptünk az RMDSZből, ők beléptek a MITbe. Számomra az volt a természetes, hogy mikor a MITben voltam, akkor ne a MISZSZt nézzem, hanem az egész MITet, s ezért nem igaz án szerettem, amikor láttam, hogy van, aki pont fordítva gondolkozik e téren. Ez az álláspontom határozta meg a viszonyulásomat is az adott szervezethez, és az, hogy a MIT célját, értelmét másképp láttam, mint az akkori vezetői a tagszervezeteknek. Azt his zem, nagyon fontos kiemelni, hogy a szervezetek viszonyulását nagyban a vezetőjük (általában egy ember) határozta meg, és ettől függött például hogy az OMDSZ éppen RMDSZpárti, vagy sem. Jó példa erre a RODOSZból a Kovács Lehel és Veres Valér közötti ideo lógiai ellentét is. Az ODFIE csak erősítette a MIT tartását, gyakran még túlságosan is merev volt az álláspontjuk, de Szabó Laci vezetésével meghatározó erő volt. – Hogyan emlékszel vissza a MIT SZKTn belüli tevékenységére? – Sajnos, az 1993 – 2000es idő szakot nagyon meghatározta az RMDSZes kapcsolat. Mint említettem, néhányan már a MIT megjelenése előtt SZKT tagok voltunk, és már akkor is sok esetben belső ellenzékként viselkedtünk. Terveink, javaslataink, reményeink voltak, és legtöbben itt döbbentünk r á, hogy a politika – az RMDSZét is ideértve – nem a legtisztességesebb dolog a világon. Erősek voltunk, hisz 20 szavazat sorsdöntő volt egyes esetekben a 120 tagú SZKTban. Főleg az elején voltak igazi politikai viták, ellenvélemények a testületen belül, ami a pártdiktatúra előretörésével fokozatosan eltűnt. Akkoriban Takács Csaba kétszer is annak köszönhette, hogy az SZKT megválasztotta ügyvezető elnöknek, hogy jobb híján nem szavaztunk ellene. Ennek súlyát ő azóta sem tudja kellőképpen értékelni. Ha a Re form Tömörülés erősebb, és mi előrelátjuk ezt az erkölcsi züllést, akár az egész történelmet átírhattuk volna. Apropó erkölcs: ha csak a Petőfi – Schillerféle egyetemes átverés vagy az első kormányra lépés megszavaztatása jut eszembe, most is hányingerem va n. Bosszant, hogy az akkori/mostani örökös vezetők mennyire kihasználják azóta is az emberek jóhiszeműségét. – Nagy port vert fel a korabeli médiában az SZKTból való kilépés. A Krónika napilapban meg is jelent egy cikk, Erkélyjelenet az SZKTn címmel. H ogyan láttad akkor a helyzetet? Melyek voltak az SZKTval való szakítás előzményei? Milyen megoldhatatlan problémák vezettek a szakításhoz? – Ez is egy hosszú folyamat volt, ami szerintem konkrétan a MIT életét tekintve, az IKAOval, a biciklis karavánnal kezdődött igazán, már 1995- ben. Azért is jó ez a visszaemlékezés, mert olyan dolgokat tudunk előkeresni az emlékezet bugyraiból, amelyekről a külső szemlélőknek fogalmuk sincs. Az IKAOn eredetileg 9en indultunk volna: Kali Zoltán, Juhász Péter, Antal A ttila KMDSZesként, Hajdó Csaba és én UFFosként, Ráduly Robi (MIT és RMDSZ), Vajda Laci (RMDSZ), Pánczél Szilamér, Csáki Árpád (MAKOSZ). Aztán csatlakoztak hozzánk Szilágyi Zsolt és Mátis Jenő képviselők is, de Jenő csak Pestig jött. A szervezésnél a logi sztikát mi (főleg
