Reggeli Sajtófigyelő, 2008. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-11-26
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtóf ókusz 2008.11. 26 . 37 MITelnök lettem volna, Kolozsváron 1999ben összegyűjtöttem az ifjúsági szervezetvezetőket, ez spontánul jött, láttam, semmi sem megy, az együttműködés fonalát próbáltam újra felvenni. Hetentekéthetente összegyűltünk, ebből pedig az lett, hogy tavasszal meggyőztek, hogy legyek MITelnök, viszont m ár a mandátum megszerzése előtte elterveztem, hogy ezt és ezt fogjuk csinálni. Úgy nézett ki, van egy csapat, amelyre lehet ebben és ebben számtani, és akik beállnak, és húzzák a szekeret. Én olyan típus vagyok, hogy ha mellettem nincsenek emberek, nem t udok egyedül dolgozni. Az is tiszta volt, hogy mi nem a politika irányába megyünk, mert ha mégis, akkor nem vállaltam volna el az elnökséget. A civil szféra irányába megyünk. Azonban amikor megkaptam a mandátumot, s kellett volna dolgozni, akkor kiderült, hogy a többiek lemorzsolódtak közben. Mindenki vívta a maga kis sziszifuszi harcát a saját szervezetén belül, nem nagyon lehetett számítani épp annyira ezekre az emberekre, mint amennyire én elképzeltem. Az országos szervezetek vezetőit túlzottan lekötötte saját szervezeti munkájuk. A MIT már nem volt ugródeszka sem az RMDSZ, sem más irányba. Nem volt tolongás sem a tagszervezetek részéről, sem más irányból az új úton való dolgos járásra. Ugyanakkor pedig volt egykét olyan terv, aminek nem volt meg a valós ágalapja, irreális elképzelések voltak. Jók voltak, de a kivitelezésükhöz a feltételek hiányoztak. Például egy biciklitúrát is terveztünk Erdélyszerte, az oktatás és anyanyelvhasználat témájára való felhívásként, ami nemzeti ügy volt. Mozgósítás szempontj ából és a szervezetek közötti kapcsolatokat tekintve is építő lett volna. A mandátumomnak rögtön a legelején elkezdtem dolgozni azon, hogy a cserkészszövetséget bevonjuk a MITbe. Erre korábban már volt pár sikertelen próbálkozás. Mindenképp személyes sike remnek tudom elkönyvelni, hogy a cserkészszövetséget végül sikerült bevonni. Az én mandátumomat egyébként az is megelőzte, hogy az IKÉt is sikerült a MITbe visszavinni. Korábban az IKE felfüggesztette MITtagságát, a politikamentesség érdekében. Az RMDSZtől való elszakadás egyértelművé tette, hogy merre fogunk menni – sőt, még benne voltunk az RMDSZben, és már akkor mondtuk. Abban a pillanatban, amikor a cserkészszövetség vezetői látták, hogy valóban elindultunk azon az úton, és néhány kilométer után az elágazásnál abba a bizonyos irányba térünk el, vagyis amikor az RMDSZ vezetésétől nyíltan elhatárolódtunk, azonnal teljes jogú taggá lettek. – Egészen pontosan mikor merült fel a kilépés gondolata? Kinek a fejében, vagy ha többnek, akkor ki mondta ki elő ször? – Először is tisztázzuk, hogy mi nem akartunk kilépni az RMDSZből. Mi azt szerettük volna, ha az RMDSZen belől a civil szféra képviseletét megerősíthetjük, például a SZETben. Minden olyan törekvésünk, ami az RMDSZben való vélemény nyilvánításunk at lehetővé tette volna, kudarcba fulladt. Az RMDSZ vezetősége már olyan eszközöket is bevetett a MIT ellen, melyek messzemenően túllépték a becsületesség határait. A kilépés elsősorban az örökös megalkuvás elleni figyelemfelhívás volt. Érdekeink megvédésé hez nem szükséges vásárra vinni a bőrünket. Nem kell minden áron közösséget vállalni azokkal, akik más gyökerekből szívják a táplálékot. – Kik voltak a szakítás utolsó fázisában SZKTtagok? – Én nem voltam SZKTtag, úgyhogy nem tudom. Amikor MITelnök vol tam, a MIT nek csak papíron volt SZKTdelegáltsága. Ugyanis már egy olyan helyzetben volt a MIT, amikor az RMDSZ ellehetetlenítette az SZKTrészvételt. A MITnek az SZKTba jelölt személylistáját az SZKT nem fogadta el, a régi képviselőket pedig szintén ne m fogadta el, mert azoknak meg lejárt a mandátumuk. A MITnek, míg még ott volt a helye, az RMDSZ nem engedte, hogy képviselői legyenek. Halogattak, nem adtak választ, mi pedig beindítottunk egy eljárást. Kivizsgálást kértünk azt illetően, hogy mennyire vo lt jogos az RMDSZtől, hogy nem fogadta el a listánkat. Érdekes módon az RMDSZ szabályzatfelügyelő bizottsága éppenséggel a MITnek adott igazat. Úgyhogy az egészből úgy kerültünk ki, hogy amit az RMDSZ csinált, az illegális volt, ezt a saját belső ellenő rző testülete állapította meg, és dokumentumok szerint, hivatalosan a MITnek volt SZKTképviselete. Ezekkel a dokumentumokkal mentünk SZKTra. Én nem voltam SZKTtag. Úgy mentünk a Kultúrpalotába Marosvásárhelyre, hogy na, akkor mi ezt most napirendre tess zük. Nyilván, nem fogadtak tárt kapukkal és bocsánatkéréssel, hogy fiúk, tévedtünk... Nagy valószínűsége persze annak volt, hogy be sem engednek. Úgy is lett. Én végül erőszakkal mentem be a terembe, ahol folyt a gyűlés, és felolvastam az SZKT képviselők e lőtt, hogy nézzék meg, hány óra. A szó szoros értelmében kidobtak a teremből. Aztán tartottunk ott egy sajtótájékoztatót, meg is töltöttük az üggyel az összes román újságot. Nekem a szívem fájt, hogy a románokat azzal kellett szórakoztatnom, hogy mi magyar ok milyenek vagyunk, hogy az RMDSZ miként bánik el a saját ifjúságával, de nem sok alternatívánk volt akkor ott helyben. Nyilván úgy mondtuk, hogy „az RMDSZ ifjúsági szervezetével”, ugyanis a MIT az RMDSZalapszabályzatban így volt mindenhol jelen. Szóval lezajlott az SZKTháború. Ezt megelőzte az, hogy amikor elnökké választottak – azt hiszem rá háromnégy napra – , találkoztam Markó Bélával
