Reggeli Sajtófigyelő, 2008. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-11-26
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtóf ókusz 2008.11. 26 . 25 A Himnusz, valamint a Szózat elhangzása után elsőként Markó „tábornok” állt ki az ünneplő tömeg elé egy Erdélytérképpel, összehasonlítva a magyarságszigeteket. Az RMDSZ elnöke szerint tévesen hittük azt a rendszerváltáskor, hogy három millióan vagyunk, kiderült ugyanis, hogy feleannyian vagyunk. De „másfél millió magyar is kiállhat hárommillióért, ha összefog. Nem mások ellen, hanem magunkért, a saját jövőnkért, gyermekeinkért” – mutatott rá Markó Béla, arra buzdítva a magyar választók at, mutassuk meg november 30án, hogy másnap – Románia nemzeti ünnepén – ne csak mások, hanem mi is ünnepelhessünk. „Megtiszteljük a mások ünnepét, másoktól is elvárjuk, hogy megtiszteljék a miénket, március 15ét, úgyhogy kedves magyarok mindenhonnan: de cember 1jén talán mi is ünnepelni fogunk, másfél millió magyar választási győzelmét!” – nyomatékosította Markó. Őt a felszólalók sorában Frunda „ezredes” követte, aki az eddig elért sikereket sorakoztatta fel. „Építettünk országos szinten, Európában. Vi sszaszereztük elkobzott erdeinket, iskoláinkat, építettünk új házakat, iskolákat, óvodákat. Több iskolánk van, mint a két világháború között” – mutatott rá Frunda György, hozzátéve ugyanakkor, hogy „sokat tettünk, de nem eleget”, ami miatt az elkövetkező időszaknak az építés periódusának kell lennie. „Építenünk kell az autonómiát, de meg kell védenünk a magyar vállalkozót, alkalmazottat és önmagunkat” – mondta Frunda. Ugyan civil a besorolása a „katonai tartalékosok” között, Borbély László képviselőjelölt „őrnagyként” lépett marosvásárhelyi szavazói elé, akik a legnagyobb üdvrivalgással üdvözölték a rövid beszéddel készült jelöltet. Borbély szerint „miénk itt a tér”, nem szabad másodrangúaknak lennünk. A közönség pedig csak folytatta Borbély Koncz Zsuzsas zámának sorait: „meglátod, rendbe jönnek majd a dolgaink, lesznek még szép napjaink.” Ehhez Nagy István csak annyit fűzött hozzá, ha egyben nem is sikerült visszafoglalni Marosvásárhelyt, majd szeletenként sikerül. Mielőtt azonban Koncz Zsuzsa került vol na a reflektorfénybe Jöjj, kedvesem című nyitó slágerével, Kelemen Atilla képviselőjelölt arra buzdított, ne csak ünnepléskor legyünk sokan, hanem munka idején is, a közösségért pedig dolgozni kell. Egy kis néptánc után pedig következhetett a szórakozás, a közönség szó szerint táncra perdült Koncz Zsuzsa és Bródy János ismert számaira, együtt énekelve a bakelitlemezekről majd egyéb hanghordozókról megtanult slágereket. vissza