Reggeli Sajtófigyelő, 2008. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-11-25
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 2008.11. 25 . 12 Idegen testünk. Vaskos könyvek, vaskos 20. századi témák. A Holmi című folyóirat prózaszerkesztője. Filmforgató könyvek mellett színdarabot is ír, most éppen a Nemzeti Színház felkérésére. Z. P.: Vannak magyarázatok, de egyiket sem tartom perdöntőnek. Hogy a fiatal és egyre sikeresebb szlovák nemzet heveskedő kamaszkorát élné, hogy Fico kormányfő hatalomtechnikai okokból adna szabad kezet magyar ügyekben koalíciós partnerének. Vagy a szlovák verzió szerint: a kisebbségi magyar kormány érdekelt a szembenállásban, avagy éppen hogy az ellenzéki magyar nacionalisták foglya. Magyarázni én is tudom, csak nem értem. Akkor sem, ha nyilvánvaló: az efféle nemzeti ellenségeskedést a mélyből olyan történelmi sérelmek táplálják, amelyek máig nem lettek megbeszélve és feloldva. Ezt az unió nem fogja kikezelni mihelyettünk, itt a két népnek kell közösen szembenéznie múltjával. És kezdje kiki a maga bűneinek bevallásával, mert a történelem során váltogatták szerepeiket az agresszorok és áldozatok - szlovákmagyar viszonylatban is. HVG: De nem aránytalanságe ma a két nacionalizmus közös felelősségéről beszélni? A magyar fél azt mo ndja, hogy míg Szlovákiában a magyarellenesség kormányon van - kivált a Szlovák Nemzeti Párt révén , addig nálunk marginális, parlamenten kívüli csoportok élezik a feszültséget. Z. P.: Persze, ez így van - nem is kell a kettőt egy kalap alá venni. De nag y hiba, ha azt hisszük, elég a mostani problémákat megoldani, aztán minden rendben lesz. Ha nem oldjuk föl történelmi görcseinket, ha nem teremtünk megbékélést az alapoktól kezdve, újra kezdődhet minden. Ettől persze még Slotáékat és a magyar szélsőjobbot minél hamarabb meg kellene fékezni. Világos, hogy valami nem stimmel nálunk, ha meccsek ürügyén teli szájjal és kéjjel zsidóznak, cigányoznak, tótoznak, vagy ami újdonsága miatt még rémisztőbb, "méltósággal" masíroznak át egyenruhás, pulykatollas magyar ke retlegények Szlovákiába. HVG: A konfliktus kapcsán a hazai nyilvánosságban leginkább a magyar sérelmek jelennek meg. A szlovák igazságszolgáltatás kétes teljesítménye a Malinaügyben, Slota hőbörgései, Fico flegmája, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) elleni éles támadások, a tankönyvügy és a dunaszerdahelyi rendőrattak. Mit tehetett volna a magyar fél? Z. P.: Jobb lett volna, ha nem követ el hibákat. Szerintem például semmi szükség nem volt intézményesíteni a Kárpátmedencei Magyar Képviselők Fórumát, hisze n számos más lehetőség van az anyaország és a határon túliak közti egyeztetésre. Ez látványpolitika, csak arra jó, hogy hergelje a szomszédokat, és bizalmatlanná tegye őket a magyar közösségekkel szemben. A csukott ajtó mögötti pusmogás meg a fellengzős el nevezések helyett sokkal fontosabb lenne, hogy a közös kérdések megtárgyalásába bevonjuk a mérsékelt szlovák, román vagy szerb politikai erőket is. Nem helyeseltem azt sem, hogy a magyar külügyminiszter látványosan berendelte magához Szlovákia budapesti na gykövetét. Kényes kérdéseknél nem okos erőt fitogtatni. Lettek volna más, tapintatos diplomáciai eszközök is a tankönyvügy kezelésére vagy az MKP megvédésére. HVG: Azért Budapest nem rögtön a nagykövet berendelésével kezdte. Z. P.: Ez igaz - mégis van hi ányérzetem. És most már tényleg itt az idő, amikor a politikusoknak mindkét részről iszonyúan békülni kéne. Miért ne kezdhetné a magát "kevésbé vétkesnek" tartó magyar fél a maga bocsánatkérésével? Ezt szerintem már rögtön meg kellett volna tennie: megköve tjük a szlovákokat nem csupán a szégyenletes zászlóégetésért, hanem a stadionbéli irredenta, gyalázkodó transzparensekért és jelszavakért meg a pulykatollas mundérosok botrányos föllépéséért is. Előbb ezeket kéne határozottan elítélni - mert utána hitelese bb a szlovák rendőrök kétségtelen brutalitásának kivizsgálását kérni és a többi sérelemmel előállni. A szombati komárnóirévkomáromi szlovákmagyar kormányfői találkozót sem így gondoltam: a magyar fél sem bocsánatkéréssel kezdte, mindkét részről az odamon dogatás dominált. Haladéktalanul hangot és nézőpontot kell váltani. HVG: Ahhoz mit szól, hogy magyar szélsőségesek a magyarországi szlovákokat fenyegetik? Ilyen még a délszláv háborúk idején sem történt a hazai szerbséggel.