Reggeli Sajtófigyelő, 2008. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-11-04
14 nyelvtanulást, ami máris felhö rdülést váltott ki román részről. Ilyen a világ, még egykét felhördülés, s megvan az a bizonyos öt százalék… vissza Amíg el nem tűnnek a szekerek… Erdélyi Riport 2008.11.06. Hogy félreértés ne essék, s hogy egészen pontos an jegyezzék meg, kire kell majd kígyót és békát kiabálni, már elöljáróban minden kertelés nélkül leírom: őszintének, lankadatlannak és tántoríthatatlannak tűnő iparkodása ellenére a Székely Nemzeti Tanács a székelyföldi közösségi önrendelkezés egyik legfo ntosabb kerékkötője. Annak ellenére, hogy öt esztendeje csupán erről beszél, annak ellenére, hogy önmaga jogi személyiségének hiányában különböző autonómianépszavazásokba próbálja belehajszolni a törvényesen megválasztott székelyföldi elöljárókat. A Széke ly Nemzeti Tanács ugyanis öt esztendeje semmit nem tett, hogy elfogadható és nem a múlt, hanem a jelen helyzetismeretén alapuló autonómiastatútumot dolgozzon ki a Székelyföldnek. Nem tárgyalt vidékfejlesztési szakemberekkel és alkotmány- vagy közigazgatási jogászokkal, nem vizsgálta a széke lyföldi települések költségvetéseit, nem készíttetett számvetést mindazokról a hatáskörökről, amelyeket az államnak át kell adnia ahhoz, hogy a régiós önkormányzatiság működjön, nem kért fel közigazgatási szakembercsoportokat arra, hogy legalább egyetlen h atástanulmányt készítsenek a jelenlegi helyi közigazgatási rendszerek és egy majdani önkormányzat közötti párhuzamokról és különbségekről. A Székely Nemzeti Tanács úgy kezeli az autonómiát, mint a népmeséket, és azt próbálja elhitetni, hogy egy vagy több n épszavazás nyomán, varázslatos tündérként száll le majd az égből, és telehinti káprázatos virágaival a hegyeket és völgyeket. A Székely Nemzeti Tanács öt esztendeje, saját öntömjénezése mellett, mindössze valamiféle érzelmi pótlékot ajánlott fel a gyakorla ti munka helyett, csodateremtéssel próbálta helyettesíteni az építkezést, tízhúsz közhelyen alapuló sajtónyilatkozattal és néhány idevágó nemzetközi dokumentum összeollózásával a szakérvek alapján legapróbb részleteiben is összeállítható, lépésről lépésre követhető célrendszert. A Székely Nemzeti Tanács olyanná vált, mint a házaló ügynök: harmadszor akarja ugyanazt a használhatatlan terméket eladni a román parlamentnek, és ámuldozik, ha legközelebb már be sem engedik a kapun. A dr. Csapó Józsefféle, több mint tízesztendős autonómiastatútum, amellyel az SZNT újra meg újra megpróbál kereskedni, tele van elvi ellentmondásokkal. Az egyik legfontosabb: abban az országban szeretne központilag vezérelt, kis, diktatórikus székely államot létrehozni, amely ha lassa n is, de mégiscsak folyamatosan a helyi önkormányzatiság irányában mozdul el. A majdani Székelyföldet vezető Önkormányzati Tanács hatáskörébe tartozik a Székelyföld gazdasági irányítása. Ugyanez a tanács gondoskodik a tájékoztatásról, az állami vagyonok ke zeléséről és a vállalatok működtetéséről, továbbá gazdasági társaságok létesítéséről és felügyeletéről. Személyforgalomról és áruszállításról. Az alap, közép- és felsőfokú oktatásról. A pedagógusképzésről. És arról vajon nem, hogy Péter Pál szombatonként milyen színű inget vegyen fel? Az SZNT öt esztendő alatt miért nem próbált egy új autonómiastatútum kidolgozásának az élére állni? Miért feledkezik meg következetesen arról, hogy a másfél milliós erdélyi magyarság soraiban szép számmal akadnak olyan szakem berek, olyan intézmények és olyan civil szervezetek, amelyek jól körülhatárolható, szakmailag megalapozott, nemzetközileg elismert fogalmakkal tudnak szövegeket megalkotni, és képesek mindezt megtenni nem valamiféle elzárt, székely népvédelmi terület jegyé ben, hanem Európára és a világra, a sajátosságokat és értékeket nem veszélyeztető összekapcsolhatóságra, a környezettel való lépéstartásra is figyelve? Az SZNT miért nem szólt hozzá például ahhoz a Székelyföldvitához, amely mostanig a leginkább megmozgatt a a térség jövőjéről valóban komolyan és mélyrehatóan gondolkodókat? Az SZNT úgy gondolja, ódon statútumával kezében tartja a székelyföldi autonómia aranykulcsát, sőt úgy tűnik, kimondottan féltékeny arra, nehogy bárki a közelébe férkőzzön. Akinek más véle ménye van, az belesimult a tájba, eladta magát, nem érdekli saját népének sorsa, és így tovább. Pedig jó lenne, ha olykor elgondolkodna más nézeteken is. Legújabb népszavazásuk meghirdetésekor majd mindenki világosan látta, noha egyfajta közéleti szemérmes ség és erkölcsi pironkodás miatt csak nagyon kevesen merték azonnal leírni és kimondani, hogy a megismételt kezdeményezés kellő jogi megalapozás hiányában, az idevágó törvények értelmezéseit gyermeteg módon kezelő magyarázatok miatt eleve kudarcra van ítél ve. Azóta pedig hiába próbálkoznak a legkülönfélébb erkölcsi nyomásgyakorlásokkal, úgynevezett hazafiságra buzdító mondatokkal, a törvényesen megválasztott székelyföldi polgármestereket és tanácsosokat mégsem tudják arra rábeszélni, hogy ezernyi elfoglalts águk közepette – bocsánat a finomkodásért – a párát már magából kilehelő lóra üssék a patkót. A mindennapokban élő székelyföldi helyi vezetők ugyanis ennél jóval gyakorlatiasabbak. Akiket újraválasztottak, azok már jól tudják, akiknek pedig most szavaztak bizalmat, azok megtanulják, hogy mit jelent
