Reggeli Sajtófigyelő, 2008. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-11-14
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 2008.11. 11 . 26 közösségi autonómia igényét alakító és országnakvilágnak felmutató, egyféle virtuál is erdélyi magyar parlamentként működő képviseleti testület, másrészt, mint konkrét társadalmi beágyazottsággal bíró és akcióképes civilpolitikai mozgalom, amely az Erdélyt alkotó kisrégiók és a székely székek szintjén szerveződve képes az autonómiaprogra m kovásza és lelkiismerete lenni. – Egyesek szerint ma az a legnagyobb gond, hogy a különböző régiókban élő erdélyi magyarok sincsenek tisztában azzal, hogy milyen autonómiát szeretnének, következésképpen nehéz tömegtámogatást szerezni olyan ügyek számár a, amelyről az egyszerű polgárnak is zavaros elképzelései vannak. Miközben a hazai magyar, de a román média is egyetlen autonómiáról, Székelyföld területi autonómiájáról tud, Erdély más régióiban, a gyakorta tömbben élő magyarság diszkriminálva érezheti ma gát, hiszen Kalotaszegen, az Érmelléken, vagy a Szilágyság bizonyos területein tömbben élő magyarságot éppúgy megilletné az önrendelkezési jog, mint a székelyföldi magyart. Miként tudná az EMNT „emberközelbe” hozni a különböző autonómiaformákat? – Kétségt elen, hogy van még tennivaló a saját házunk táján is ebben a vonatkozásban. A Székely Nemzeti Tanács a belső népszámlálás megszervezésével sokat tett a Székelyföld területi autonómiaigényének társadalmiasításáért, megnyitva ezzel az utat az ügy hatékonyabb külpolitikai képviselete előtt, de a polgárokhoz közelebb vinni az autonómia gondolatát, annak a mindennapokra gyakorolt pozitív hatásaira és kihívásaira irányítani a figyelmet, és ezáltal alakítani a politikával szembeni elvárásokat, csak csekély mértékb en sikerült. Annál nehezebb a feladat a Székelyföldön kívül, tehát összemérhető interetnikus környezetben vagy éppen szórványban élő magyar közösségek számára kézzelfogható közelségbe hozni a jóval elmosódottabb kontúrú kulturális autonómia jótékony hatása it az egyéni magyar életpályák tervezésére és alakulására. Az EMNT számára, azon túl, hogy megjeleníti és képviseli a különböző – területi és személyi elvű – autonómiák egységes és összehangolt programját, a legnagyobb – és mindeddig megoldatlan – feladat: lebontani az autonómiaprogramot és fogyaszthatóvá tenni a települések és kisrégiók számbeli kisebbségben élő magyar közösségei számára. Ezt pedig nem lehet megtenni egy csupán elvi állásfoglalások által irányt mutató országos testület – a Tanács plenáris ülése révén, hanem szükség van a mozgalmi jelleget erősítő kisrégiós képviseletekre, amelyek egyrészt az önrendelkezési jog és képesség szempontjából monitorizálják a politikai érdekképviselet önkormányzati tevékenységét, másrészt a civil képviselet minden békés és demokratikus eszközével figyelmeztetik közösségük tagjait, de az egész helyi társadalmat a kulturális autonómia, avagy a sajátos jogállás hiányából fakadó esélyegyenlőtlenségekre. Hogy ez hatékony legyen, ezt programszerűen kell csinálni, alaposa n kidolgozott módszertan szerint. Az EMNT országos vezetőinek feladata meghirdetni ennek programját, kellő tudással felvértezni a kisrégiók elkötelezett elöljáróit és összehangolni, hálóba szervezni a helyi kezdeményezéseket. – Az EMNT az elmúlt időszakba n közvetíteni próbált az RMDSZ és az MPP között. Mint utólag kiderült, ezt egyik szervezet sem nézte jó szemmel. Az RMDSZ kijátszotta Tőkés László és köre tárgyalási szándékát, az MPP egyes tisztségviselői pedig öncélúnak tartották az EMNT kezdeményezését. Ön szerint létrehozhatóe a romániai magyar politikában olyan nemzeti minimum, ami köré pártállástól függetlenül felsorakoztatható a romániai magyar politikum és közélet? – Hinnem kell, hogy létrehozható, mert – az EMNT keretében szerepet és feladatot vá llaló társaimhoz hasonlóan – személyes meggyőződésem, hogy e nélkül az erdélyi magyar közösségi autonómiák megvalósításáért vívott csata nem lehet sikeres. Ezen meggyőződés vezette Tőkés Lászlót, az EMNT elnökét az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum létrehozás ának gondolatához és ez a meggyőződés munkál bennem is akkor, amikor közös fellépést szorgalmazok minden olyan kérdésben, amelyben közösen hatékonyabbak és eredményesebbek lehetnénk, legyen szó parlamenti vagy EPválasztásokról, avagy stratégiai célok képv iseletéről Bukarestben, Budapesten vagy Brüsszelben. Sajnos, a csupán szavazatmaximalizálásra, illetve pozíciószerzésre, nem pedig a probléma megoldására koncentráló pártpolitikai logika nem kedvez ennek a megközelítésnek, emiatt fogadták a pártpolitikusok értetlenül, helyenként ellenségesen az EMNT és annak elnöke közvetői törekvéseit. Az eddigi néhány éves közvetítői tapasztalat azt mondatja velem, hogy akkor kerülünk közelebb a megegyezéshez, amikor a plurális politikai mezőben minden szereplő számára ne mcsak meggyőződéssé, hanem túlélési kényszerré válik az összefogás és együttműködés. Ahogyan a világpolitikában az atomfegyverrel bíró nagyhatalmak tárgyalásra és együttműködésre kényszerülnek érdekeik érvényesítése – és nem utolsósorban nemzeti létük fenn tartása – érdekében, úgy alakul majd ki az összefogás az erdélyi magyar politikában is, ha a pártok összemérhető – legalábbis azonos nagyságrendű – erővel és befolyással bírnak. Bölcs vezetők persze nem várják meg a válság bekövetkezését – például a közöss ég végzetes elfordulását a politikától – hanem elébe mennek és elkerülik azt. Úgy látszik, az erdélyi magyar politika még nem rendelkezik elegendő bölcs és előrelátó vezetővel és a szükséges
