Reggeli Sajtófigyelő, 2008. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-11-03
13 Bizonytalanság Csomortányi István vá radi MPPalelnök és Orbán Mihály elmondta, bizonytalan, hogy mikorra kapnak választ, s csak reménykedni tudnak abban, hogy az aláírásgyűjtést nem úgy fogják kezelni, mintha egyetlen ember panasza lenne. A nyilvános panaszvonalt hívva azt tudatták velük: kö zvéleménykutatás nyomán dőlt el, melyik adót veszik le programjukról, viszont nem hivatalosan olyan információ is a birtokukba jutott, miszerint erről a fővárosban született döntés, anélkül, hogy bárkit megkérdeztek volna. Felvették a kapcsolatot a Hír TVvel is, s mint kiderült, 2010ig van szerződésük az RDSsel. Türelmet kérnek Az MPP képviselői szerint a Hír TV nagyon népszerű, sokan főként emiatt választották az Extra csomagot. Elmondták: köszönik mindenkinek, aki aláírásával támogatta ezt az ügyet, kellemes meglepetés volt, hogy „mégiscsak van civil kiállás”. Arra kérik őket, legyenek türelemmel, míg megjön a válasz a beadványukra (ez legfeljebb 30 nap lehet a beiktatástól számítva), ettől függően döntik majd el, mi tegyenek az elkövetkezendőkben. vissza Erdon.ro KINEK JÓ EZ? – "Nem az a megoldás, ha pénzt adunk a tanároknak" Transindex [1.11.2008] Mi áll a több mint egy hónapja húzódó vita hátterében? A tanügyi bérek 50%os emeléséről Marius Cosmeanu politikai ele mző, Kocs Ilona szakszervezeti biztos és Székely Imre közgazdász. A képviselőház szeptember végén egyhangúlag szavazta meg azt a kormányrendeletet, amely kimondja, hogy a tanügyi alkalmazottak bérét 50 százalékkal emelik. A törvényt a Szociáldemokrata Pár t kezdeményezte, de a választások előtti hangulatban könnyen talált újabb támogatókra. „A parlamentben az történt, hogy az érdekek és a választások előtt kialkuló, pártközötti viszonyok megteremtették a többséget, így meg tudták szavazni a törvényt és ez által rákényszerítették a kormányra ezt az ügyet” – véli Marius Cosmeanu politikai elemző. Alig egy héttel később a kormány megóvta a törvényt az alkotmánybíróságon, de a jogszabály mégis zöld utat kapott, miután kimondták, hogy a döntés alkotmányos. A törvény sorsa így az államfő kezébe került, aki visszaküldhette volna a jogszabályt a parlamentbe, hogy ott módosítsanak rajta. Időközben ugyanis egyre több elemzés állította, hogy a román gazdaság nem bír meg egy ekkora mértékű fizetésemelést. Traian Bă sescu ennek ellenére múlt pénteken kihirdette a törvényt. A miniszterelnök másnapra sürgősségi kormányülést hívott össze, hogy valamilyen módon mégis megakadályozzák a bérnövelést. Feltűnő, hogy a két államvezető véleménye a kérdésről mindvégig teljesen el lentmondott egymásnak. Mi áll a párbaj hátterében? Cosmeanu szerint: „Az államfő és a miniszterelnök közötti háború egy háromnégyéves folyamat eredménye, és véleményem szerint most, hogy jönnek a választások, ez az ügy nagyon jól volt időzítve. Ezzel egyfajta lavinát indítottak el, hogy más állami alkalmazottak is megkezdjék a sztrájkot és fizetésemelést kérjenek. A mostani kontextusban, a választások előtt ez így jól fekszik Băsescu pártjának.” A bérnövelés kezdeményezői és az államfő azt állítják, a többletkiadásokra van költségvetési keret, a döntés negatív gazdasági hatásairól szóló kijelentéseket pedig túlzónak tartják. Az államfő úgy véli, a miniszterelnök