Reggeli Sajtófigyelő, 2008. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-11-03
7 Cikkek: Dunaszerdahely után – Szlo vákia tiltakozik a szombati tüntetés miatt HVG 2008. november 02. 14:53 | Nyilatkozatban tiltakozik a szlovák külügyminisztérium az ellen, hogy Szlovákia budapesti nagykövetségének épülete előtt előző nap összegyűlt "magyar szélsőségesek szlovákellen es jelszavakat skandáltak és szlovák állami jelképeket meggyalázva elégették a Szlovák Köztársaság zászlaját". Az MTI pozsonyi irodájához is eljuttatott szlovák külügyminisztériumi közlemény szerint Szlovákia "különösképpen nyugtalanítónak tartja, hogy a provokáció szervezői között ismét olyan radikális nacionalista pártok és mozgalmak voltak, mint a Jobbik és az a Magyar Gárda, melynek tevékenységére a szlovák fél más hosszabb ideje figyelmeztet, de a magyar kormány sajnálatos módon még nem találta meg hatékony ellenszerét annak, hogy szembeszegüljön" a jelzett szélsőséges erők aktivitásaival. Pozsony hasonlóképpen elfogadhatatlannak tartja a külügyminisztériumi közlemény szerint, hogy vasárnapra virradóra valakik lefestették a legnagyobb magyarorsz ági szlovák közösségnek otthon adó Pest megyei település, Pilisszentkereszt (Mlynky) helységnévtábláit, pontosabban a falu szlovák nevét, a Mlynky feliratot. A szlovák diplomácia reményei szerint a hasonló provokációk nem folytatódnak. A Ján Kubis vez ette szlovák diplomácia vasárnapi közleményében sajnálatosnak minősíti, hogy az előző nap Dunaszerdahelyen megrendezett labdarúgó mérkőzésen történt eseményeket, a szlovák rendőrség rendbontók elleni fellépését a magyar szélsőségesek szintén a tüntetésre o kot szolgáltató "ürügyként használták fel". Mint írja: az ilyen, stadionokon belül és azokon kívül történő esetekben a szlovák hatóságok továbbiakban is a "zéró tolerancia" elvéből kiindulva fognak fellépni minden szélsőséges megnyilvánulás, minden erőszak és nacionalizmus ellen. A szlovák külügyminisztérium ismételten arra kéri a magyar hatóságokat, hogy "következetesen lépjenek fel a provokátorok, a nemzeteink és államaink közti békés együttélés ellenzői ellen" - áll a nyilatkozatban. Pozsony a doku mentumban azt is jelzi, hogy a történtekről Ján Kubis vasárnap Göncz Kinga magyar külügyminiszterrel is beszélt. vissza Csáky megkérdőjelezi a rendőrség fellépésének indokoltságát Echo TV 20081102 Nagyon sajnálatosnak t artja a szombati dunaszerdahelyi történéseket Csáky Pál, s a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke úgy ítéli meg: a szlovák belügyminiszter köteles lesz számot adni arról, hogy a mérkőzés alatt a rendőrök miért csak a magyar szurkolók lelátójára összponto sítottak, s vajon indokolt volte a fellépés ellenük. Az MKP elnöke vasárnap az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a történtek után két kérdés marad. Az egyik: igazat mondotte az országos rendőrfőkapitány helyettese, a helyszínre vezényelt kommandó irányít ója, amikor - Berényi József MKPalelnök érdeklődésére - azt állította, hogy a "magyarok lelátójáról" támadás érte az egyik rendőrt? "Mert ha valóban vannak ennek bizonyítására megfelelő bizonyítékok, akkor azokat a parlament illetékes bizottsága előtt be kell mutatni. Jelezte: az MKP "valószínűleg ezt kezdeményezni is fogja". A másik - így Csáky - "meg kell vizsgálni, vajon mindezek ellenére is adekvát volte a rendőri fellépés, nem volte túlzott? Mert hogy sok szemtanú megítélése szerint az ilyen erejű k arhatalmi fellépés indokolatlan volt". Csáky határozottan kijelentette: "A meggondolatlan és túlzó rendőrségi reagálás sokat fog rontani az egyébként sem megnyugtató magyarszlovák viszonyon". Hozzátette: "Ahogy a rendőrségi brutalitást elfogadhatatlannak , úgy nagyon szerencsétlennek kell neveznem bizonyos szurkolói magatartásokat is. Emlékeztetnem kell azonban arra, hogy mindezek mellett a rendőrség van erőpozícióban. Én pedig nem hiszem azt, hogy minden szurkolói reakcióra egy szektor szétverésével kell válaszolni".