Reggeli Sajtófigyelő, 2008. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-11-03
8 Szlovákiában szombaton és vasárnap nem jelentek meg a lapok. A dunaszerdahelyi történtekkel kapcsolatosan a szlovák elektronikus média javarészt csak a helyszíni tudósításokra, képsorokra korlátozódott. A szokásos - élőben közvetített - vasár napi politikai vitaműsorokban sem firtatták a szombati történéseket, és egyelőre a szlovák portálokon sem olvashatók markáns állásfoglalások. Ezzel szemben egy dunaszerdahelyi magyar hírportál, a www.parameter.sk több summás véleménynek adott helyet. Az e gyik szerint: ami szombaton Dunaszerdahelyen történt, az "erőfitogtató megfélemlítés volt". Kezdetben, a mérkőzés előtti órákban város utcáin a rendőrség még pártatlannak tűnt, mert határozottan megfékezte a vendéghuligánokat. "Aztán úgy gondolták, hogy id eje lesz egyenlíteni", ezért amikor a mérkőzés 18. percében a szlovák vendégcsapat lelátójáról füstbombák repültek a pályára, "a kommandósok mégis a hazaiak (a dunaszerdahelyi magyarok - a tud. megj.) és a magyarországi szurkolók szektorába rohantak be, ma jd brutális ütlegelésbe és kiszorításba kezdtek" - hangsúlyozta a cikkíró, s hozzáfűzte: "Több okom is van arra, hogy előre eltervezett rendőrakciót feltételezzek". Hozzáteszi: vélelme szerint a kommandó rohama "főleg a fradisták és a magyarországi kemény mag, részben pedig a hazai szurkolók megfélemlítését célozta". "Hadd lássák, ki az úr itten, kinek szabad szinte mindent, s kinek csaknem semmit. Nem a hőbörgő, Kitartás feliratú, nemzeti színű sálat viselő, trianonozó, hőbörgő anyaországi hólyagokat mente getem", hanem "a tisztességes hazai és magyarországi szurkolókat" - fejtette ki a cikkíró. vissza FRONC: A SMER POFONT ADOTT SLOTÁNAK Bumm.sk 2008. 11. 02. Martin Fronc, a KDH alelnöke szerint a Smer pofont adott az SNSnek és Ján Slotának, mikor az első olvasatban támogatta az MKP javaslatát. A politikus ezt a Markíza Testre szabva című politikai vitaműsorában fejtette ki. Vitapartnere, az SNS elnöke erősnek nevezte a hasonlatot és kijelentette, biztos benne, hogy minde zek ellenére nem jut át a parlamenten a magyar párt iskolaügyi kezdeményezése. Fronc meg van róla győződve, hogy Szlovákia előtt a legnagyobb probléma jelenleg a pénzügyi válság, Robert Fico pedig képtelen vele megbirkózni. A kereszténydemokrata politikus a kisvállalkozók támogatásában látja a kulcsot. Slota úgy gondolja, hogy a kormány egy ideje már foglalkozik a válsággal, amely ugyanakkor nem érinti az országot olyan mértékben, mint a nyugati államokat. Fronc szerint a kormány eddig nem tett érdemi lépé seket, csak biztosítékokat szerzett. A két politikus beszélgetésén szóba került az MKP és a párt jelenléte a Kárpátmedencei Magyar Képviselők Fórumán is. Fronc nem gondolja úgy, hogy a magyar párt képviselete a szervben alkotmányellenes lenne, bár nem ért egyet azzal, hogy a szlovákiai polit ikusok hasonló fórumokra járjanak. Slota szerint ugyanakkor a találkozón délSzlovákia autonómiájáról esett szó. Mikor beszélgetőpartnere ezt elutasította, a nemzeti pártvezér kijelentette, hogy idegeire megy az ostoba, mindent egyszerűsítő beszéd. vissza A kormány vizsgálatot kér a dunaszerdahelyi fellépéssel kapcsolatban HVG 2008. november 02. 17:20 A Magyar Köztársaság Kormánya azonnali, minden részletre kiterjedő vizsgálatot kér az illetékes szlovák hatóságoktól a du naszerdahelyi futballmérkőzésen való rendőri fellépés jogszerűségéről - közölte a Kormányszóvivői Iroda. "A dunaszerdahelyihez hasonló félreérthető események sem jogosítanak fel senkit arra, hogy bármelyik nemzet jelképét meggyalázzák, nemzeti büszkeség ét megsértsék" - írták. Hangsúlyozták: "a Magyar Köztársaság Kormánya ezért a leghatározottabban elítéli, hogy több demonstráló is zászlót égetett szombat este, Szlovákia budapesti nagykövetsége előtti tartott tüntetésen. A kormány a futballhuliganizmus sz ervezett, erőszakos fellépéséhez hasonlóan elutasítja a szélsőséges csoportokkal, illetve jelenségekkel kapcsolatos belpolitikai indíttatású provokációt is". A szlovákiai Dunaszerdahelyen többen megsérültek és több tucat szurkolót előállított a rendőrség szombaton, miután botránysorozat kísérte a helyi labdarúgó csapat és a végül négy góllal győző pozsonyi Slovan Bratislava