Reggeli Sajtófigyelő, 2008. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-11-03
3 Bolondok sztrájkja a bölcse k országában – Figyelmeztető sztrájkba kezdenek a pedagógusok... Az oktatás feltétele, hogy legyen akit és akikkel tanítani. Tanáraink sok mindent mondhatnak Traian Băsescunak v agy Călin Popescu Tăriceanunak , de a diákoknak csakis az igazat! És akkor mit is mondhatnának? Azt, hogy megalázva érzik ismét magukat, mert csak azért adtak most egyik kézzel, hogy a másikkal visszavegyék? S emellett még hízik is a mája egykét politikusnak, mert az ő érdemük, hogy béremelés lesz a tanügyben. Tanárainknak felfordul a gyomra attól, hogy nem érdemeikért, munkájuk elismeréseként figyelnek most rájuk, hanem csak azért, mert egyesek dicsekedni akarnak gondviselésükkel (Gandul/KompPress) Az igazi gazdasági mélypont tavaszra várható – Pénzügyi szakemberek véleménye szerint az általános gazdasági válság következményeit Európa fejlett országaihoz viszonyítva Románia úgy hathét hónap eltolódással, tehát tavasszal fogja megérezni (Cotidianul/KompPress) Románia lehet a váls ág következő áldozata – Egy másik szakértő elsősorban Románia veszélyeztetettségére figyelmeztetett. Christian Dreger , a német gazdaságkutató intézet vezetője úgy vélte: ha a válság tovább éleződik, elsősorban Bukarest érezheti meg leginkább a következmén yeket. Ezzel összefüggésben felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt időszakban csökkent a román export iránti uniós kereslet, s visszaestek a közvetlen külföldi beruházások, ami általános likviditási problémákat eredményezhet. ( www.mfor.hu ) Sepsikőröspatakon sem lesz referendum – Sepsikőröspatak önkormányzata visszavonta Székelyföld autonómiája érdekében kiírandó referendum megszervezéséről szóló határozatát, miután a DemokrataLiberális Párt négy tanácsosát felszólították, hogy nyilvánítsák semmisnek az aláírásaikat az elfogadott határozatról, ellenkező esetben kizárják őket a pártból. (Paprika Rádió) A tét ugyanaz, mint négy éve – Interjú Takács Csabával , az RMDSZ ka mpányfőnökével . ( www.umsz.manna.ro ) Antiszemitizmussal vádolják Romániát – Antiszemitizmussal vádolja Romániát a Ha’aretz izraeli napilap Traian Băsescu államfő egy bakija miatt. A román á llamfő ugyanis körülbelül egy hete, szíriai hivatalos látogatása utáni kiértékelőjében azt mondta, hogy „ Szíria Palesztinával szomszédos ”. ( www.umsz.manna.ro ) Lakossági felmérés: a parlame nt a legkorruptabb – „ A lakosság szerint a parlament az az intézmény, amelyben a legnagyobb fokú korrupció van – a megkérdezettek 55 százaléka jelentette ezt ki, a második helyen a polgármesteri hivatalok állnak 54 százalékkal, illetve a megyei tanácsok 5 3 százalékkal. A lakosság úgy véli ugyanakkor, hogy az Államelnöki Hivatal és a Nép Ügyvédjének intézménye a legkevésbé érintett a korrupció által. Az utóbbi intézmény esetében az alacsony százalék azzal is magyarázható, hogy az intézmény kevésbé ismert ” – áll a közleményben. ( www.szabadsag.ro )