Reggeli Sajtófigyelő, 2008. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-11-03
4 S ZERBIA , H ORVÁTORSZÁG , S ZLOVÉNIA Helyreáll(t) a Magyarország és Szerbia közötti jó viszony – Erre lehet következtetni a három parlamenti eln ök e heti újvidéki találkozóján elhangzottakból – Szili Katalin és Egeresi Sándor a találkozóról (Vajdaságma.info) Vegetálás – A szerb politikában semmi sem az, aminek látszik – Bár Szerbia demokratikus irányultságúnak nevezett , Washingtontól Brüsszelen és Budapesten át sok helyen megdicsért kormánya nemrég a századik hivatali napján is túljutott, az ország ma ugyanolyan működésképtelen, mint korábban, a sokszor elátkozott nacionalista és populista erők uralma idején volt (Vajda ságma.info) Hajrá magyarverők!? – Az Emberi Jogi Központ közleménye (Vajdaságma.info) Falu, amely mert nagyot álmodni – Nem egy vajdasági idegenforgalmi iroda vezetője okulhatna a székelykeveiek sike reiből (Magyar Szó) A minőségi oktatás biztosítása” – Nyolcvanhárom éves az Óbecsei Gimnázium – „Az iskola alapításától eltelt nyolcvanhárom év magában foglalja e hosszú időszak kihívásokkal teli iskolaéveit, az oktatónevelő mu nka minden megpróbáltatását, nehézségeit, szépségeit. Múlt, jelen, jövő, elválaszthatatlanok egymástól. Egységesen épülnek be intézményünk mindennapjaiba, úgy gazdagítva azt, hogy a folytonosság, a múlt értékei továbbra is alapul szolgáljanak, a jelen kihí vásai pedig ne rendítsék meg alapvető feladatában: a minőségi oktatás biztosításában” – mondta Miodrag Basarić , a Gimnázium igazgatója az iskolanap alkalmából szervezett ünnepségen (Magyar Szó) S ZLOVÁKIA Dunaszerdahely után – Szlovákia tiltakozik a szombati tüntetés miatt – Nyilatkozatban tiltakozik a szlovák külügyminisztérium az ellen, hogy Szlovákia budapesti nagykövetségének épülete előtt előző nap összegyűlt "magyar szélsőségesek szlovákellenes jelszavakat skandáltak és s zlovák állami jelképeket meggyalázva elégették a Szlovák Köztársaság zászlaját" (HVG) Csáky megkérdőjelezi a rendőrség fellépésének indokoltságát – Nagyon sajnálatosnak tartja a szombati dunaszerdahelyi történéseket Csáky Pál , s a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke úgy ítéli meg: a szlovák belügyminiszter köteles lesz számot adni arról, hogy a mérkőzés alatt a rendőrök miért csak a magyar szurkolók lelátójára összpontosítottak, s vajon indokolt volte a fellépés ellenük (E cho TV) FRONC: A SMER POFONT ADOTT SLOTÁNAK – Martin Fronc , a KDH alelnöke szerint a Smer pofont adott az SNSnek és Ján Slotának , mikor az első olvasatban támogatta az MKP javaslatát. A politikus ezt a Markíza Testre szabva cí mű politikai vitaműsorában fejtette ki. Vitapartnere, az SNS elnöke erősnek nevezte a hasonlatot és kijelentette, biztos benne, hogy mindezek ellenére nem jut át a parlamenten a magyar párt iskolaügyi kezdeményezése (Bumm.sk) D usan Caplovic Kiss Péterrel akar tárgyalni a megrongált községtáblák ügyében – Dusan Caplovic szlovák miniszterelnökhelyettes "a Duna két partja békéjének megőrzése" jegyében Kiss Péter magyar kancelláriaminiszterrel akar találkozni, hogy megvitassa a p ilisi szlovák falvakban a hétvégén történteket. Szándékáról Caplovic vasárnap annak kapcsán nyilatkozott a TASR szlovák hírügynökségnek, hogy