Reggeli Sajtófigyelő, 2008. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-11-03
2 kormányfő kezde ményezésére konzultációt tartottak a mérkőzésen, illetve azt követően történtekről (Nsz 2.o.) Felszentelték az Erdélyi Emlékkertet Budapesten – Régiónk néhány nagy szülöttének, Bartók Bélának , Csiky Gergelynek , Kós Károlynak az emléktáblájánál gyújtottunk mécsest Budapesten, a Reménység szigetén kialakított Erdélyi Emlékkert felszentelésén, november 1jén (Nyugati Jelen) R OMÁNIA Új szakok indulnak a BabesBolyain – A 2009/2010es tanévben új szakok at indítanak a kolozsvári BabesBolyai Tudományegyetemen. A jövőre érettségiző diákok felvételizhetnek többek között környezettechnológia, dinamikus geoarcheológia és esztétikai városrendezés, kulturális mérnök, gazdasági matematika, a vállalkozások optima lizálása és etikája, reklám, vállalkozásjog, társadalmi gazdaság, muzeológia és kulturális örökség, valamint interkulturális pedagógia szakokra (MNO) Ezer aláírás gyűlt össze a Hír TVért – Mintegy kétezer aláírás gyűlt össze E rdélyben a Hír TV visszavételéért, illetve az Echo TV bevezetéséért az RDS szolgáltató adói közé, tájékoztattak az MPP képviselői sajtótájékoz t atón (ATV) KINEK JÓ EZ? – "Nem az a megoldás, ha pénzt adunk a tanároknak" – Mi áll a több mint egy hónapja húzódó vita hátterében? A tanügyi bérek 50%os emeléséről Marius Cosmeanu politikai elemző, Kocs Ilona szakszervezeti biztos és Székely Imre közgazdász 2 (Transindex) IMF és Világbanklátogatás Romániába – Az IMF bejelentése szerint Bulgáriába is hasonló látogatásra kerítenek sort (Transindex) Băsescu szerint Románia továbbra is hűséges marad a Nabuccotervhez – Az államfő kifejtette: senkit sem hatalmazott fel arra, hogy Romániá nak a Déli Áramlat vezeték megépítésében való részvételéről folytasson tárgyalásokat. Hozzátette: a Déli Áramlatnak a kizárólag román kereskedelmi területnek számító részen is át kell haladnia a Feketetenger alatt, ezért erről valószínűleg lesznek majd tá rgyalások. Ez azonban nem jelenti azt - szögezte le az államfő , hogy Románia feladja a Nabuccót a Déli Áramlatért (Transindex) Kisebbségi törvénytervezet halogatása – Borbély László , az RMDSZ ügyvezető alelnöke kijelentette, n em válik a parlament becsületére, ahogy a kisebbségi törvénytervezet elfogadását halogatta (Nyugati Jelen) Gyimesi mondák és kisebbségtörténet: hat kötet bemutatója a Krizában – Az MTA Kolozsvári Akadémiai Bizottsága, a Kriza J ános Néprajzi Társaság és a Jakabffy Alapítvány november 7i könyvbemutatóján hat kötetet ismertetnek a Kriza János Néprajzi Társaság székházában. 17.30tól a Mentor kiadónál idén megjelent Berekméri István András : Minden poklokon keresztül (sajtó alá rend ezte Vajda Andrá s), illetve Magyar Zoltán : Így beszélték Farkasok patakán; Tankó Fülöp Gyugyu történetei című könyveket mutatják be. Tankó Fülöp a bemutató keretében gyimesi mondákat mesél (KompPress) 2 az interjú az Erdély FM Szabadsággyakorlatok című műsorában hangzott el