Reggeli Sajtófigyelő, 2008. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-11-04
59 Román szava zatokra is számítanak Szabadság 2008. november 04. N.H. D. Máté András Levente képviselőjelölt kampányindítója Október 10 – 31. között végzett közvéleménykutatás adatait ismertette tegnap Máté András Levente, aki a megye 10. választókörzetében méretkez ik meg új képviselői mandátumért. Az illető választókerület Bánffyhunyad városát, valamint Kalotaszeg községeit, falvait foglalja magába. „A magyarság nemzetiségi arányának tiszteletben tartásával kampánystábom októberben közvéleménykutatást készített a 10. választókerületben, amelynek során az illető körzet több mint negyven településéből 33an kérdeztek meg összesen 637 személyt a közelgő parlamenti választásokkal kapcsolatban” – nyilatkozta a Szabadságnak Máté András Levente ügyvéd, képviselőjelölt. Am i a korcsoport szerinti megoszlást illeti, ez a következő: a 18 – 35 év közöttiek (31,7 százalék), a 36 – 55 év közöttiek (35,9 százalék) és 56 év felettiek (32 százalék), felefele arányban nő és férfi. „Arra a kérdésre, hogyan vélekednek az ország mostani he lyzetéről, a megkérdezettek 36,1 százaléka szerint jó irányban halad az ország, 47,9 százalék viszont az ellenkezőjét állította, nem válaszolt 16 százalék. A Kolozs megyei helyzetről viszont 59,8 százalék nyilatkozott kedvezően” – közölte a képviselő. „Sz omorúnak tartom azt, de bízom abban, még lehet változtatni azon, hogy a megkérdezettek 65 százalékát egyáltalán nem érdekli a politika, s 30 százalék pedig nem is venne részt választáson” – magyarázta a képviselő, majd ismertette az általa megkérdezettek p olitikai opcióit: 26 százalék szavazna az RMDSZjelöltekre, 20 százalék a PDLre, 10 százalék a PSDre adná voksát, míg a PNLnek 7 százalék jut. A többi párt nem éri el az 5 százalékos bejutási küszöböt. A közvéleménykutatásban résztvevő magyarok 70 szá zaléka magyar jelöltre szavazna, míg a megkérdezett románok 68 százaléka szavazna magyar jelöltekre is, amennyiben olyan üzenetet fogalmaz meg, amivel azonosulni tudna. Megtudtuk azt is: a megkérdezettek 56 százaléka véli úgy, hogy fontosabb a megválasztot t személye, mint a párt, amelyet képvisel; 44 százalék viszont a jelöltet indító pártot veszi figyelembe. „A települések fejlesztése nem függ a nemzetiségi hovatartozástól. A magyar választók számára pedig kijelentem: a mi vidékünk a mi érdekünk. Kalotasz egnek magyar képviseletet kell biztosítani a törvényhozásban” – közvetítette első választói üzenetét Máté. vissza Kit bíz meg kormányalakítással Băsescu? Szabadság 2008. november 04. Ismét eltérő módon értelmezik vezető politikusaink az alkotmány előírásait. Ezúttal a következő miniszterelnök megnevezése tekintetében mutatkoznak nézeteltérések, ami máris előrevetíti a választások utáni kormányalakítás nehézségeit. A fő tét: az államfő mily mértékben szólhat bele abba, hog y ki vezeti a következő négy évben az országot a Victoriapalotából. A választási kampány rajtja után óhatatlanul szóba került a következő kormányfő megnevezésének a módozata. Előbb Călin Popescu Tăriceanu liberális és Mircea Geoană szociáldemokrata párte lnök jelezte, hogy az ő értelmezésük szerint az államfő formális szereppel rendelkezik a megnevezési folyamatban, valójában nem döntheti el, hogy ki legyen a kormányfő. A két pártelnök alkotmányértelmezése szerint előbb a pártoknak kell kialakítaniuk a par lamenti többséget, és függetlenül attól, hogy ez a többség milyen politikai összetételű, az államfő kénytelen ennek a többségnek a miniszterelnökjelöltjét felkérni kormányalakításra a parlamentben. Ezzel a szemléletmóddal azonban Traian Băsescu államfő n em ért egyet. Egy rádiós interjúban a liberálisokra és a szociáldemokratákra utalva jelezte: hiába számolnak úgy egyes pártok, hogy ketten együtt elérik az 51 százalékot, és akkor kérik az ő jelöltjük megbízását, mert az alkotmány nem ezt írja elő. Az álla mfő hangsúlyozta: abban az esetben sem kötelezhetik őt egy bizonyos személy elfogadására, ha egy párt eléri az 51 százalékot. Rámutatott: