Reggeli Sajtófigyelő, 2008. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-11-04
60 amennyiben valamelyik politikai erő megkapja a szavazatok többségét, akkor az államfő köteles abból a pártból miniszte relnökjelöltet megnevezni, de a személyt illetően neki is van beleszólása. Băsescu a jelenleg hivatalosan megnevezett miniszterelnökjelöltek lelkesedését is lehűtötte, ugyanis megállapította: előfordulhat, hogy hármójuk közül (Theodor Stolojan, Mircea G eoană, Călin Popescu Tăriceanu) egyiküket sem fogadja el. Tény, hogy Băsescu négy évvel ezelőtt már bebizonyította: az alkotmány nem akadályozza meg abban, hogy akár olyan miniszterelnökjelöltet nevezzen meg, akinek pártja nem nyerte meg a választásokat. Mint ismeretes, 2004ben a D.A. Szövetség csak második lett a PSD mögött, mégis előbbi adta a kormányfőt. vissza Hatan végzik a csernavodai atomerőmű bővítését Szabadság 2008. november 04. Hat vállalat lesz tagja annak a nemzetközi konzorciumnak, amely megépíti a csernavodai atomerőmű 3. és 4. reaktorblokkját. Befejeződtek ugyanis a kormányzat és a vállalatok közötti tárgyalások arról, hogy ez utóbbiak hány százalékos részvénycsomaggal rendelkeznek majd a konzorciumban. A többi hat vállalat így a részvények 49 százaléka fölött fog rendelkezni. A cseh CEZ, az olasz Enel, a német RWE és a belga Electrabel vállalatok különkülön 9,15 százalékos részvénycsomagot birtokolnak majd, a spanyol Iberdrola és a galaci Arcelor Mittal acélkombinát pedig egyenként a részvények 6,2 százalékával rendelkezik. A tárgyalások lezárultak, de azok eredményeit még jóvá kell hagyniuk a vállalatok igazgatótanácsainak is. A csernavodai erőmű 3. és 4. reaktorblokkjának a megépítése az ország legjele ntősebb energiaipari beruházása, amelynek értéke eléri a 4 milliárd eurót. A reaktorblokkok várhatóan a 2014 – 2015 közötti időszakban készülnek el. A két működő reaktor az ország villamosenergiaszükségletének 17 – 18 százalékát fedezi. Csernavoda első reakto ra 1996 óta üzemel. vissza MKP: A Malinaügyre emlékeztet a szombati meccs politizálása Paraméter 2008, november 3 - 18:50 Az MKP alelnökét Berényi Józsefet a Malina Hedvigügyre emlékeztetik a szombati meccs után történt ek, ugyanis akkor is az egész ügyet Róbert Kaliňák helyezte a politika középpontjába. Az MKP hétfői sajtótájékoztatóján elutasította, hogy ők politizálták volna a szombati DacSlovan mérkőzés közben történt kemény rendőri beavatkozást, "azt ugyanis Ivan G ašparovič, Dušan Čaplovič és Robert Kaliňák politizálták" - jelentette ki Csák Pál pártelnök, majd hozzátette, hogy Čaplovič nem a kisebbségekért felelős miniszterelnökhelyettes, hanem épp ellenük cselekszik. Az MKP kedden a belügyminiszterhez kíván szó lni a parlamentben: "Látni akarjuk a bizonyítékokat, hogy a rendőröket ebben a szektorban megtámadták!" - mondta Csáky, aki szerint a rendőröknek körbe kellett volna zárniuk a szektort és kiemelni a provokálókat, nem pedig mindenkit fejetlenül verni. Figye lmeztetett, hogy a rendőrök olyan vasbotokat használtal, amelyek az EUban be vannak tiltva. "Nem hiszem, hogy a rendőrség helyesen járt el. Helytelenül léptek fel a szituációban, nem volt okuk a földön fekvő embereket ütlegelni." - folytatta, majd felhívt a az érintettek figyelmét, hogy tegyenek büntető feljelentést a rendőrök ellen. Az MKP Csáky szerint a törvény oldalán áll, és azon emberek oldalán, akiket jogtalanul vertek. Hangsúlyozta, hogy számikra nem jelent problémát elítélni akár a Szlovák vagy a Magyar Köztársaság polgárainak tetteit, ugyanakkor felhívja szlovák kollégái figyelmét, hogy ugyanúgy ítéljék el a hétfői, Kisgaram (Hronec) község magyar nyelvű helységtáblájának lefestését. Az MKPnak Csáky szerint viszont meg kell őriznie hidegvérét. SITA/para vissza