Reggeli Sajtófigyelő, 2008. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-11-04
49 Ezzel egy időben Jo Leinen, az Európai Parlament alkotmányügyi bizottságának német elnöke – sok más személyiséggel együtt – erős kételyeit fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a gazdaságipénzügyi válság idején és az Európai Unió szervezeti bizonytalanságai közepette képese a vert helyzetben lévő cseh kormány – és eg y nyíltan euroszkeptikus cseh elnök – ellátni az elnöklés feladatait. Leinen szerint az uniós partnerek gyakran nem tudják, hogy kivel tárgyaljanak Prágában. Nicolas Sarkozy francia elnök nyíltan értésre adta, az EU "nagyjai" inkább maguk között tárgyalják majd meg a fontos ügyeket, semhogy ezt az első körben átengedjék a cseh elnökségnek. Václav Klaus cseh államfő a minap lényegtelennek nevezte az elnöki posztot, utána azonban mégis dühödten támadta azokat, akik ezt Prágától el szeretnék venni. Mirek Topol ánek cseh kormányfő és Jirí Paroubek, a szociáldemokrata ellenzék vezetője egyelőre abban állapodott meg, hogy az Európai Uni elnökségének és a külpolitika kérdéseiben összetartanak – de világért sem keresik az egyetértést belpolitikai ügyekben. FGY vissza "A primitivizmus terrorizálja a rendes embereket" Magyar Hírlap 20081104 "Sem a szlovák, sem a magyar térfél nacionalistái nem várhattak volna jobbat a szombaton »Dunaszerdahely mellett« megvívott csatánál, aho l feltűnően sok volt a politikus; ez pedig azt jelzi, hogy mindkét fél buzgón készült az eseményre, hogy a várható botrányt azonnal politikai propagandájuk műsorára tűzzék" – írta hétfőn a SME. A szlovák polgári napilap Vérengzésbe fordult futball cím al att közöl helyszíni beszámolót, több cikket, jegyzetet és kommentárt a szombati dunaszerdahelyi eseményekről, ahol a rendőrség a Slovan – DACmérkőzés előtt a hazai vendégszurkolókkal sem éppen kesztyűs kézzel bánt el, majd a mérkőzés 18. percében megostromo lta a helybeli magyarok és a Magyarországról érkezett szurkolók traktusát. A szlovák fél indokoltnak, a magyar indokolatlannak tartja a rendőri beavatkozást. "A labdarúgás a bűnügyi sajtó vezető témája lett, ami Szlovákiában nem újdonság. Az újfasizmus, a fajgyűlölet, a nacionalizmus, a primitivizmus már régen jelen van, és terrorizálja a rendes embereket" – olvasható a SMEben. A napilap cikkírója elmarasztalja a szlovák szervezőket, bírálva felkészületlenségüket. (MTI) vissza Tiltakoztak a tanárok Erdélyma [ 2008. november 04., 07:43 ] Mintegy 75 000 tanár és az oktatásban dolgozó kisegítő alkalmazott lépett tegnap figyelmeztető sztrájkba országszerte. Egyelőre csak egy szakszervezet, a Spiru Haret döntött úgy, ho gy már hétfőtől elindítja a novemberre tervezett közalkalmazotti sztrájkhullámot. A többi oktatási érdekvédelmi szervezet várhatóan november 10én tiltakozik hasonló módon a kormány döntése ellen, amellyel jövő év áprilisára halasztotta a pedagógusok ötven százalékos béremeléséről szóló törvény hatályba lépését. Gheorghe Izvoranu, a Spiru Haret vezetője elmondta: a figyelmeztető sztrájk azt jelenti, hogy valamennyi pedagógus a munkahelyén tartózkodik, biztosítja ugyan a gyerekek felügyeletét, de egyetlen órá t sem tartanak meg. Călin Popescu Tăriceanu miniszterelnök a szakszervezetek és az oktatási miniszter közötti újabb sikertelen tárgyalásokat követően jelezte: semmilyen körülmény között nem hajlandó engedni a béremelési követeléseknek, hiszen ily nagy mér tékű növekedéssel szerinte csak olajat öntenének a tűzre. A kormányfő felelősségre intette a szakszervezeteket. Azzal vádolta vezetőiket, hogy felsorakoztak a gazdaságilag megalapozatlan, ötvenszázalékos béremelést szorgalmazó baloldali pártok mögé, amelye k pusztán választási megfontolások miatt kezdeményezték a jelentős fizetésnövelést. Háromszék vissza