Reggeli Sajtófigyelő, 2008. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-10-04
13 A Vajdaság tiltakozik a tervezett belgrádi radikális felvonulás ellen Hírszerző • 20081005 13:25 Mind erőteljesebben követelik Vajdaságból, hogy a szerb hatóságok tiltsák be a szélsőségesek október 11ére szervezett belgrádi fel vonulását, amelynek a "Menetelés Szerbia egységéért" hangzatos nevet adtak, és amely gyakorlatilag a vajdasági autonómia ellen irányul. Egeresi Sándor, a vajdasági parlament elnöke felszólította az illetékes állami szerveket, hogy ellenőrizzék, mely szerv ezetek állnak a Szerbia egységének védelmében rendezendő megmozdulás mögött, mert a szélsőséges, soviniszta internetes oldalakon toborozzák a tüntetőket. A VMSZes tartományi házelnök szerint ha kiderül, hogy ugyanazok a szervezők, akik tavaly október 7én Újvidéken felvonultatták a nácikat fasiszta ideológiát propagálva, akkor a belgrádi menetelést be kell tiltani. Egeresi felszólítását megelőzően a Liberális Demokrata Párt és a Vajdasági Szociáldemokrata Liga, a vajdasági civil szervezetek nemkülönben h asonló felhívással fordultak a szerb hatóságokhoz. A belügyminisztérium szerint még nem is érkezett bejelentés a rendezvény megtartására. Annyit már azonban tudnak, hogy a szélsőségesek a belgrádi egyetem bölcsészettudományi karának épülete előtt gyülekezn ek majd, ám nem csak itt fognak tiltakozni, hanem - mint a rendezvény neve is mondja - felvonulnak a szerb főváros utcáin. A náci menetelés elleni felszólításokkal lehetne kapcsolatba hozni a tegnapra virradó éjszaka történt támadást a Liberális Demokrat a Párt (LDP) és a Szociáldemokrata Unió, valamint több civil szervezet újvidéki irodája ellen. A benyomulók szétverték az irodák berendezését. Az LDP helyiségei egyébként nem először volt célpontja a szélsőségesek támadásainak. Szlobodan Maras, a párt pa rlamenti képviselője szerint okkal feltételezik, hogy a támadás válasz volt az LDPnek a belgrádi menetelés betiltására vonatkozó követelésére. Mindez az aktuális hatalom engedékeny politikájának a következménye, amely hatalom tolerálja a hágai vádlottak v édelmére rendezett megmozdulásokat és a szélsőjobboldali erőszakot. BELOUSOVOVÁ ISMÉT - AZ MKP CÉLJA NAGYMAGYARORSZÁG Bumm.sk • 2008. 10. 05. Anna Belousovová ma újra egyik kedvenc témájáról, az MKPról nyilatkozhatott. A Szlovák Nemzeti Párt alelnö ke szerint a magyar politikusok végső célja egyáltalán nem az autonómia, hanem NagyMagyarország feltámasztása. "Az autonómia csak eszköz. Csáky Pálnak csak az idegei mondták fel a szolgálatot, mikor megnyitotta a témát. Később megijedt saját szavaitól é s tagadni kezdett" - jelentette ki a politikus. Belousovová a magyar politikusokat is kritizálta, szerinte Budapesten a fasizmus terjed, de minden ezzel kapcsolatos jelenséget csak kihágásként kezelnek. Az SNS alelnöke ismét a fasisztákkal hasonlította ös sze a Magyar Gárdát, mint egy "párt felfegyverzett egységét". Az alelnök szerint a legfőbb ideje, hogy az összes párt hozzájárulásával elfogadjanak egy, a szlovák nemzetállam érdekeit védő törvényt. Belousovová úgy gondolja, hogy az államfő személyesen te rjeszthetne be egy hasonló rendelkezést. (bumm, sita) Az RMDSZ már a következő kormányzásra készül NOL • Tibori Szabó Zoltán • 2008. október 5.