Reggeli Sajtófigyelő, 2008. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-10-04
14 Markó Béla szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által készítendő következő kormányprogr am legfontosabb célkitűzése a kétnyelvűség bevezetése és a kisebbségi törvény elfogadása kell hogy legyen. Az RMDSZ elnöke úgy véli, Erdély egyes térségeiben a magyarnak a román nyelvvel „egyenlő státust” kell szerezni, ami azt jelentené, hogy a szóban f orgó vidékeken a magyart regionális nyelvként ismerjék el. Hozzátette: nemcsak a Székelyföldről van szó, hanem például Kolozs és Bihar megyéről is, amelyek nem tekinthetők szórványnak. Markó terveivel egybehangzóan, Frunda György szenátor szombaton Marosv ásárhelyen kijelentettek: a következő román parlamentnek 10 százalékra kell csökkentenie a jelenlegi 20 százalékról azt a küszöböt, amelytől kezdve a kisebbségek szabadon használhatják anyanyelvüket a közigazgatásban. A szenátor, aki egyben Románia ET pa rlamenti közgyűlési delegációjának elnöke, a strasbourgi nyelvhasználatot hozta fel példaként, de Segesvár és Nagyszeben példáját is említette, ahol kevesebb mint 2 százaléknyi német él, de a városnevet németül is felírták a helységnévtáblákra. Frunda úgy vélte, 10 százalék fölött a kétnyelvűséget kötelezővé kell tenni, e küszöb alatt pedig lehetőséget kell biztosítani a használatára. Markó szintén Marosvásárhelyen közölte, hogy az RMDSZ október 27én, Kolozsváron mutatja be szenátor- és képviselőjelöltjei t, azt követően pedig hivatalosan is kezdetét veszi a november 30i romániai parlamenti választásokat megelőző kampány. A szövetségi elnök egyben elemezte az RMDSZ választási előkészületeit. Ugyanakkor értékelte, hogy októberben újabb románmagyar együtt es kormányülést tartnak, ami azt bizonyítja, hogy a közös kormányülések gyakorlata mára természetes eseménnyé vált. Ennek ellenére, a két ország között nem alakult ki vagy csak bizonyos területeken alakult ki igazi stratégiai partnerség - vélte a politikus . Álláspontja szerint Románia láthatóan nagyobb figyelmet szentel a Feketetengeri országok együttműködésének, de Magyarország sem látszik jobban érdekeltnek a kapcsolatok szorosabbra fűzésében például az energetikai ágazat terén. - Jobb együttműködésre van szükség, többek között a környezetvédelmet és ezen belül a globális felmelegedést érintő politikák összehangolása érdekében is – mutatott rá. Dzurinda kiáll a közös ellenzéki elnökjelölt mellett MNO • 2008. október 5. 14:39 Mikulás Dzurinda az SDK Ú elnöke szerint az ellenzéki pártok nem támogatják kellőképpen a közös elnökjelöltet, Iveta Radicovát. A volt miniszterelnök kijelentette, hogy Radicová kívánhat bármit, az ő pártja teljesíteni fogja kérését. Az ellenzék elnökjelöltjét a KDH elnöke, Pavo l Hrusovsky is teljes támogatásáról biztosította. A KDH ugyan nem nézi jó szemmel, hogy Radicová a terhességmegszakítás betiltása ellen szavazott, de nem hátrál ki a jelölt mögül. „A konzervatív kereszténydemokratizmus egyik fő tétele, hogy nem változtat unk a döntéseinken. A KDH hosszú mérlegelés után úgy döntött, hogy támogatja Iveta Radicovát” - jelentette ki Hrusovsky. A politikus szerint Szlovákia megérdemelne már egy jelöltet, aki nem kommunista. Radicová az MKP támogatását is maga mögött tudhatja, v alamint 15 000 pártoló aláírást is összegyűjtött. Régiók és városok európai hete Brüsszelben Gondola • 2008.10.05. Az európai regionális politika kiemelt rendezvénye az immár hatodik éve megtartott "Nyílt Napok" rendezvénysorozat, a régiók és városok európai hete, amelyet az Európai Bizottság és a Régiók Bizottsága szervez, idén október 6. és 9. között. Közel 7400 európai, nemzeti és regionális döntéshozó, szakértő, valamint a bankszektor, az üzleti élet és a civil társadalom képviselői vesznek részt Brüsszelben a 145 szemináriumon és egyéb rendezvényen. Ezzel párhuzamosan 230 helyi rendezvényt tartanak az Európai Unión belül, illetve kívül. Az idei "Nyílt Napok", négynapos rendezvénysorozat igyekszik kiemelni azokat a főbb kihívásokat, amelyekkel a