Reggeli Sajtófigyelő, 2008. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-10-13
29 Farkas Réka, Háromszék vissza Magyarromán au tópálya Erdélyma [ 2008. október 12., 23:11 ] Másfél esztendő múlva kezdődhet meg a Berettyóújfalut a román határral összekötő autópályaszakasz építése – hangzott el azután, hogy a bihari határ menti térségben tájékozódott két államtitkár pénteken. A Külügyminisztérium szakállamtitkára a nagykereki Bocskaikastélyban rendezett sajtótájékoztatón elmondta: a tíz nap múlva Szegeden tartandó negyedik magyarromán kormányülés egyik központi gondolata az infrastrukturális és a regionális fejlesztés lesz. En nek keretében kerül szóba az északerdélyi autópálya és az M4es kapcsolata – tette hozzá Gilyán György. Csontos János szocialista országgyűlési képviselő közölte: a románok már korábban Nagykereki térségét jelölték ki arra, hogy az autópálya átlépje a ha tárt. A magyar nyomvonalról nem egyezik a szaktárca és a térség polgármestereinek, képviselőinek a véleménye. Ragaszkodunk a tervezettnél öt kilométerrel rövidebb déli, BerettyóújfaluMezőpeterdBiharkeresztesNagykereki nyomvonalhoz - mondta a politikus. A Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium (KHEM) szakállamtitkára elismerte, hogy a tárca nyomvonalterve eltér a települések által elvárttól.Csepi Lajos bejelentette: mindkét nyomvonalra elkészül a környezetvédelmi hatástanulmány, és a kormány ezek ismeretében hozza meg a döntést. A szakállamtitkár szerint 2010 nyarán elindulhatnak a munkagépek a Berettyóújfalut a román határral összekötő autópályaszakaszon. A szakállamtitkár az MTI érdeklődésére megerősítette: immár mindkét nyomvonaltervet a zonos rangon kezeli a szaktárca, és nem élvez semmilyen előnyt a minisztérium által kidolgozott, de helyben elutasított változat. Egy álom válik valóra a régióban, ha elkészül az autópálya vagy a kétszer kétsávos, autópályává fejleszthető gyorsforgalmi út , amely „kinyitja a kapukat" az elmaradott Sárrétre és Biharra - mondta Gyula Ferencné szocialista országgyűlési képviselő. A magyarromán kormányülés kapcsán Csontos János közölte: szeretnék, ha napirendre kerülne a határátkelők bővítése, és megnyitnák a teherforgalom előtt a nyírábrányi határátkelőhelyet. Mégiscsak nonszensz, hogy egy Nagyváradon kivitelezési munkát végző debreceni cég betonszállítóinak és teherautóinak fél HajdúBihart meg kell kerülniük, holott sokkal rövidebb úton is célba juthatnána k - tette hozzá. hirextra.hu vissza A román gyermekek tanuljanak meg magyarul Erdélyma [ 2008. október 11., 17:41 ] Markó Béla RMDSZelnök kijelentette, azokban a régiókban, amelyekben románok és magyarok vegyesen élnek, nemcsak a magyar gyermekeknek kellene elsajátítaniuk a román nyelvet, hanem a román gyermekeknek is meg kellene tanulniuk magyarul. Borbély László, a szövetség ügyvezető alelnöke egyetértett Markó Béla kijelentésével. Két különböző, de egyenlő kultúra é s nyelv képviselői közötti meghatározó viszony a kölcsönösség kellene hogy legyen, kölcsönös nyitottság egymás nyelve, kultúrája iránt - magyarázta Borbély László. Paprika Rádió vissza