Reggeli Sajtófigyelő, 2008. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-10-13
30 TVR3: napi 48 perc magyarul Transi ndex [10.10.2008] A ma induló új közszolgálati tévéadó a regionális stúdiókat fogja össze. Négy stúdió osztozik a délelőtti magyar adáson. A francia mintára létrehozott TVR3 adása a kolozsvári, a temesvári, a Iaşii, a bukaresti és a craiovai stúdiók műs oraiból áll majd össze: minden régió naponta mintegy két órás műsoridőt kap majd, a híradót leszámítva. Az újonnan indított marosvásárhelyi stúdió egyelőre nem kap önálló műsoridőt a TVR3on, de mint Romeo Couţi, a TVR kolozsvári stúdiójának igazgatója fog almazott, "szorosan együttműködnek majd a kolozsvári stúdióval". "Az állami televízió egyik célja a decentralizáció: hogy a döntések közelebb szülessenek azokhoz, akik számára a műsorokat készítjük - fogalmazott Alexandru Sassu, a TVR vezérigazgatója. - Színészekről beszélünk, de csak arról tudunk, ami a hozzánk legközelebb eső színpadon történik, zenéről beszélünk, de nem ismerjük igazán az országban élő tehetségeket." Romeo Couţi, a kolozsvári stúdió igazgatója ugyanakkor a televíziós hír fogalmának á tértelmeződését várja az új tévéadó megjelenésétől. A TVR3 indulását bejelentő szerdai, kolozsvári sajtótájékoztatón arról beszélt: egy helyi rendezvény az új tévéadón fontosabbá válhat, mint a mamaiai könnyűzenei fesztivál. A sajtótájékoztatón arról is szó esett, az új tévéadó megjelenésével olyan események is nyilvánosságot kaphatnak, amelyről a TVR1en vagy 2n nem volt lehetőség hírt adni. Így lehetségessé válik például egy CFRU futballmeccs élő közvetítése. A sajtótájékoztatón elhangzott: nem szű nik meg a regionális stúdiók műsora a TVR1en. Ezek a műsorok ugyanis az illető régió országos jelentőségű történéseire összpontosítanak, míg a TVR3on olyan eseményekről lesz szó, amelyek a térség lakói számára bírnak kiemelt fontossággal. Kacsó Sá ndor, Stanik István, Bardócz Sándor, Fekete Hajnal, Laslavic Timea A tévéadó egyes műsorai naponta másmás régió életéről szólnak majd: ilyen lesz például a Regional Express című politikai talkshow, ahová a tévénézők is betelefonálhatnak majd. Emell ett lesz sajtószemle, főzőműsor, népzene, gyerekműsor is, illetve foglalkoznak majd egészségügyi problémákkal, lakberendezéssel, gépjárművekkel is a TVR3on látható produkciókban. Szombat esténként egyegy helyi együttes koncertjével készülnek majd a ter ületi stúdiók. A Lumea satului (A falvak világa) című műsorban a vidéki településeket érintő problémákkal foglalkoznak, helyszíni riportokat sugároznak majd a romániai falvakról. A Hai la primărie! (Irány a polgármesteri hivatal!) ugyanakkor a helyi önkorm ányzatokat mutatja be. A tévéadó napi tíz órás műsoridejéből (a fennmaradó időben ismétléseket sugároznak majd) naponta másfél órát a kisebbségeknek szentelnek. Az idő több, mint felét a magyar nyelvű adás tölti majd ki, de emellett láthatóak leszne k többek között a roma, német, illetve örmény, tatár vagy zsidó kisebbségnek szóló, a kisebbségek nyelvén sugárzott műsorok is. Ezzel kapcsolatban pénteken szerveztek közös sajtótájékoztatót – szintén Kolozsváron – a regionális stúdiók magyar szerkesztős égeinek vezetői. Kacsó Sándor (Bukarest), Bardócz Sándor (Kolozsvár), Fekete Hajnal