Reggeli Sajtófigyelő, 2008. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-10-10
25 foglaljon állást Koszovó elszakadásának törvényességéről. Hetvennégy ország (köztük Magyar ország és az uniós tagállamok nagy többsége) tartózkodott, az Egyesült Államok, NagyBritannia, továbbá néhány csendesóceáni szigetország pedig ellene szavazott. Boris Tadic elnök azt mondta: hosszú idő után ez Szerbia első diplomáciai sikere. Kezdemény ezésével segít megakadályozni azt, hogy más területek is megpróbáljanak elszakadni anyaországuktól. Az áll amfő megismételte, hogy hazája "soha, de soha" nem mond le déli tartományáról, ám csak diplomáciai eszközökkel harcol érte. Vuk Jeremic külügyminiszter szerint ezek után nehéz lesz indokot találni Koszovó elismerésére. Szerbia abban bízik, hogy a hágai tör vényszék törvénytelennek minősíti az egyoldalúan deklarált függetlenséget, és ezzel megnyílik az út a státustárgyalások felújítása és egy kompromisszumos megoldás előtt. A külügyminiszter szerint országának sikerült elérnie, hogy a koszovói kérdést jogi sí kra tereljék a politikai helyett. Az ellenzék nem osztozik a kormánypártok lelkesedésében, Vojislav Kostunica szerb demokratái helyesebbnek tartották volna, ha beperelik a Nemzetközi Bíróság előtt mindazokat az országokat, amelyek elismerték Koszovót, a radikálisok pedig nem bíznak a hágai testület pozitív döntésében. Pristina szerint Szerbia a javaslattal csak megpróbálja destabilizálni a térséget. Fatmir Sejdiu elnök Koszovó függetlenségét megkérdőjelezhetetlennek mondja. Hashim Thaci miniszterelnök ut alt arra, hogy Montenegró és Macedónia várhatóan elismeri Koszovót. Hága csak véleményezhet A hágai Nemzetközi Bíróság nem kötelező erejű véleményt mondhat a koszovói függetlenség kikiáltásáról. A döntési folyamat két évig is eltarthat. A tartózkodók nagy száma jelzi, hogy sok ország erősen átpolitizált kérdésnek tartja az ügy ilyen kezelését. Az igennel szavazók szerint a nemzetközi jog egyik fontos aspektusáról van szó. Az EU is megosztott: igennel szavazott Románia, Szlovákia, Spanyolország, Görögor szág és Ciprus. Koszovót eddig 48 ország ismerte el. (MH) vissza J. Garai Béla, Újvidék Fordulat jöhet Malina Hedvig kálváriájában Magyar Hírlap 2008.10.10. A Malina Hedviget gyalázó és a Magyar Koalíció Pártja politikusainak meggyilkolására buzdító videoklip ügyében eljárást kezdeményezett a pozsonyi rendőrség – tudtuk meg Alena Tosevovától, a Pozsonyi Kerületi Rendőrfőkapitányság szóvivőjétől. A Legfőbb Ügyészség szeptemberben utasította a járási ügyészsége t, hogy kezdje meg az eljárást. Csáky Pál, az MKP elnöke is feljelentést tett az ügyben. Csáky akkor megkeresésünkre elmondta, európai uniós országban még nem volt példa arra, hogy nyíltan vezető politikusok megölésére buzdítsanak. Mint ahogy arról beszámo ltunk, még augusztusban a kokotina555 jelzésű felhasználó Malina Hedvig és az MKPs politikusok képeiből összemontírozott videoklipet helyezett el a neten, amelyben arra buzdított, hogy azokat, akik hisznek a Nyitrán 2006ban szlovák szélsőségesek által bá ntalmazott diáklánynak, meg kell ölni. Több szlovákiai magyar iskola visszaküldte az oktatási minisztériumba a negyedik évfolyam honismereti tankönyveit, amelyekben a földrajzi nevek csak szlovákul voltak feltüntetve. A kisdiákok Duna helyett Dunajról, P ozsony helyett Bratislaváról, a Tátra helyett a Tatryról olvashattak benne. A Szlovák Nemzeti Párt által delegált oktatási miniszter, Ján Mikolaj szerint a könyvekkel minden rendben. "A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) meglepetéssel figyeli, hogy egyes magyar tannyelvű általános iskolák miként hagyják magukat félrevezetni az MKP némely politikusa által, amikor elutasítják, hogy a honismereti tankönyvekből tanítsanak, és a könyvek visszaküldésére készülnek Ján Mikolaj oktatási miniszternek" – jelentette ki Anna Belousovová, a párt alelnöke. Mint kiderült, az általános iskolák nyolcadik évfolyamának történelemkönyvében is csak szlovákul szerepelnek a földrajzi nevek. vissza Kocur László, Pozsony