Reggeli Sajtófigyelő, 2008. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-10-10
24 Nem ő volt az egyetlen magyar esélyes a kitüntetésre: Tabajdi Csaba szocialista képviselőt, az MSZP brüsszeli de legációvezetőjét a mezőgazdaság területén folytatott munkájáért jelölték a díjra, de a kategória három legjobbja közül végül nem ő vehette át azt. Az előző évben Gurmai Zita szocialista európai parlamenti képviselő vehette át a magyar politikusok közül a brüsszeli magazin kitüntetését. vissza MHösszeá lítás Elakadt a NATOgépezet – A szövetség kitart Afganisztánban, de stratégiaváltásra készül Magyar Hírlap 2008.10.10. Több katona, új stratégia és hosszú évek elköte lezettsége szükséges Afganisztánban a NATO győzelméhez. Ez állt a katonai szervezet budapesti találkozójának középpontjában az első napon. Sürgős stratégiaváltásra, a misszió átértékelésére szorul a NATO Afganisztánban. Nagyjából ez szűrhető le azokból a nyilatkozatokból, amelyek a katonai szövetség tisztviselőitől Budapesten hangzottak el. Robert Gates amerikai védelmi miniszter szerint a tagállamok felismerték, hogy komoly kihívásokkal kell szembenézniük Afganisztánban, Jaap de Hoop Scheffer NATOfőti tkár pedig figyelmeztetett rá, hogy a szövetségnek "még hosszú évekig" Afganisztánban kell maradnia. A vészjósló nyilatkozatok azután születtek, hogy az elmúlt időszakban egyértelműen romlott a biztonsági helyzet Afganisztánban. A NATOhaderő ellen harco ló tálib gerillák fokozták tevékenységüket, az idén minden eddiginél több, 236 szövetséges katona halt meg az országban, a civil áldozatok száma elérte a másfél ezret. Az Egyesült Államok a budapesti tárgyaláson sürgette a tagállamokat, hogy tegyék lehet ővé a NATOcsapatoknak az ópiumelőállítás és kereskedelem elleni fellépést, amelyből Washington szerint évente mintegy nyolcvanmillió dolláros bevétele származik a tálib felkelőknek. A külföldi csapatok eddig felhatalmazás híján nem léphettek fel az afgá n gazdaság bevételeinek a felét adó drogbiznisz ellen. A stratégiaváltás mellett a másik fő probléma, hogy az afganisztáni misszió alultervezett. Az Egyesült Államok nyomás alatt tartja a tagállamokat, hogy vállaljanak nagyobb szerepet Afganisztánban. Was hington szerint legalább 12 ezer fővel kellene növelni a misszió létszámát, amire jóformán semmi esély nincs, noha Berlinben a héten döntöttek újabb ezer német katona Afganisztánba küldéséről. A nemzetközi ISAFerők keretében negyven nemzet 47 ezer katonáj a szolgál Afganisztánban. A megoldás az afganisztáni biztonsági erők fejlesztése lenne, a létszámot 134 ezerre növelnék az elkövetkező években, ennek költsége eléri a 17 milliárd dollárt. Afganisztán mellett a grúz válság is napirenden szerepelt. Robert Gates sürgette a tagállamokat, hogy hívják meg a NATO előszobájának számító tagsági akciótervbe (MAP) Tbiliszit és Kijevet a decemberi NATOcsúcson. Az ügyben ma várható újabb fejlemény, mert először ül össze a NATO – grúz tanács. Magyar vonatkozású hír, ho gy Jaap de Hoop Scheffer elismerően szólt az afganisztáni magyar szerepvállalásról. A NATOfőtitkár a Kossuth téren az Afganisztánból hazatért magyar katonák előtt kiemelte, hogy a honvédek a legmagasabb szakmai színvonalon teljesítették feladatukat. Sze keres Imre honvédelmi miniszter bejelentette, hogy Budapest öt év alatt összesen 0,2 százalékkal növeli védelmi kiadásainak GDParányos összegét. Lengyelország az éves GDPje csaknem két százalékát költi védelmi kiadásokra. A miniszter kiemelte: a Magyar H onvédség a szárazföldi haderő 12 százalékát külföldi missziókban tartja, ezzel a tagországok között az Egyesült Államok és NagyBritannia után a harmadik helyen áll. vissza Feléledtek Belgrád koszovói reményei Magyar Hírla p 2008.10.10. A koszovói kérdés újratárgyalásában reménykednek a szerb vezetők, miután az ENSZközgyűlés megszavazta Belgrád javaslatát. Pristina szerint Koszovó függetlensége visszafordíthatatlan folyamat. A szerb diplomácia fényes győzelmeként ér tékelik Belgrádban a közgyűlésben lezajlott szerdai szavazás eredményét, amikor hetvenhét ENSZtagállam támogatta azt a szerb kérést, hogy a hágai Nemzetközi Bíróság