Reggeli Sajtófigyelő, 2008. szeptember - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-09-24
18 A konszenzusos külpolitikai célokból és főleg eszközeiből alig maradt valami. A Fidesz ellenzéki nihilizmusa ezt a területet sem kímélte. Mos tanában változik a helyzet. Azzal, hogy karnyújtásnyira vannak a választási sikertől, létfontosságúnak tűnik, hogy a korábbi meglazult kapcsolatokat újraélesszék, a világsajtó Orbán- és Fideszképén javítsanak, és megbízható szövetségesként láttassák maguk at a Nyugat előtt. Ezt szolgálta volna Orbán mostani amerikai útja is. Ehhez képest a párt Erős Magyarország c. tavaly decemberi irata még a műfajhoz képest is elnagyoltan fogalmaz. „Helyre kell állítani Magyarország – utóbbi években megtépázott – hírnevé t.” „Magyarországnak európai programra van szüksége.” „A Magyar Honvédség nemzetközi missziókban történő szerepvállalása jelentős kockázatot és áldozatot jelent.” Rendben, de maradjunke például Afganisztánban? Nem tudjuk meg. A legfrissebb megfigyelési bo trány hatására közben megváltozott e mondat akusztikája is: „Meggyőződésünk szerint új titkosszolgálatra van szükség, amely nem a politikai érdekek kiszolgálója.” Mindezt a mostani kormány alkalmatlanságán és pártosságán túl a terrorizmus, a vallási és etn ikai konfliktusok, a nemzetközi bűnözés és az illegális fegyverkereskedelem indokolja. Meg a migráció, amellyel a Fidesz már csak mint kockázati tényezővel számol, és nem látja benne a hazánkat sújtó társadalmi nehézségek (elöregedés, agyelszívás, bizonyos területeken munkaerőhiány, népességfogyás) potenciális ellenszerét. „Magyarország külpolitikájának célja a nemzeti érdekek képviselete a nemzetközi kapcsolatokban, valamint a belpolitikai célok megvalósításához szükséges nemzetközi mozgástér megteremtése , a források bővítése. […] A magyar külpolitika sajátossága, hogy kettős érdeket kell érvényesítenie: a magyar állam érdekét és a magyar nemzet érdekét.” A kárpátaljai és vajdasági beutazási nehézségeire „kielégítő megoldást csak a határon túli magyarok ál tal igényelhető magyar állampolgárság lehetne”. Nem tudni, hogy ez most a kettős állampolgárság felmelegítését jelentie. Úgy tűnik, igen. Mint ahogy azt sem, hogyan szolgálná mindez azt a célt, hogy „erősödjön térségünk stabilitása, a kölcsönös megbecsülé s Közép- és KeletEurópa nemzetei között”. A párt megszüntetné azokat az uniós derogációkat – így például a munkavállalást korlátozókat – , amelyek különbséget tesznek az új és a régi tagállamok között, de ennek ellentételezéseként például nem említi a magy ar termőföld szabad adásvétele korlátozásának megszüntetését. Sőt, az irat egy másik fejezetében az szerepel: „A Fidesz továbbra sem járul hozzá a jogi személyek földtulajdonszerzéséhez. Semmissé tesszük a külföldiek bújtatott földvásárlását […]. Ellenezzü k, hogy az EUjogszabályok tovább szűkítsék a tagállamok jogait a termőföldtulajdon szabályozásában.” Nagy kockázatot nem vállal, amikor támogatja Horvátország uniós tagságát, de a sokkal kényesebb problémát jelentő Törökországról és Szerbiáról szót sem e jt. Mint ahogy Grúzia vagy Ukrajna esetleges NATOtagságáról sem. Nem tudja meg honpolgár azt sem, mi teendő a jelenlegi helyzetben, amikor nincs uniós alapszerződés, és a lisszaboni szerződést nem fogadták el az írek. Nem olvasni a Nabucco, illetve a Déli áramlat közti 'választás szükségességéről' sem, amelyen pedig a Fidesz előszeretettel rugózik az utóbbi időben, talán éppen azért, mert szándéka szerint Washingtonnak imponálna. Eszme és gyakorlat A Fidesz 1998 és 2002 közötti kormányzása idején szerep- és munkamegosztás volt Martonyi János külügyminiszter, illetve Orbán között. Előbbi képviselte a szakszerűséget, elkötelezte magát az atlantizmus és az integráció mellett, miközben a kormányfő bátrabban beszélhetett hazafelé, pengethette a nacionalista hú rokat. Martonyi a választási vereség után is a Fidesz közelében maradt, a hátországának számító Magyar Polgári Együttműködési Egyesületnek és a párt Szabad Európa Központjának elnöke, az eseménynek szánt Orbánbeszédek alatt az első sorban látni: nagy megl epetés lenne, ha nem ő kapná a külügyi tárcát az új Fideszkormányban. Ilyen szempontból is fontos cikke jelent meg a Kommentárban, amely a Fidesz holdudvarához tartozó Nézőpont Intézetben elhangzott előadásának szerkesztett változata. Az írásból természe tesen nem hiányozhat a kötelező „narancssárga farok” a legrövidebb időn belüli parlamenti választás szükségességéről, meg hazánk „legsúlyosabb” politikai, szociális, gazdasági és erkölcsi válságáról (ez utóbbi mégiscsak furán hat az egykor a kádári állambi ztonságnak jelentéseket író személytől, de ez most mindegy is). Viszont üdítően egyértelmű a cikk atlantizmusa és európaisága. „A jelenleginél erősebb és mélyebb integrációban vagyunk érdekeltek. Szükségünk van […] közös mezőgazdasági politikára, a […] fej lesztési forrásokra, […] az egységes piac értékesítési lehetőségeire, a közös pénz oltalmára.” Vagy: „Erős atlanti
