Reggeli Sajtófigyelő, 2008. szeptember - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-09-01
16 szemrehányást tett az SZDSZnek, amiért a taxisblo kád idején arra célzott, hogy a kormánynak távoznia kellene. A másik George W. Bush elnök esete: ő Irak ügyében súlyosan félrevezette az amerikai kongresszust, az ENSZt, a hazai és nemzetközi közvéleményt, de az senkiben nem merül fel, hogy emiatt távozzé k tisztségéből, vagy egyáltalán hogy ne kapja meg az Egyesült Államok elnökének kijáró tiszteletet. Az effajta példákat bőven lehetne folytatni. Nincs szükség tehát sem a Gyurcsánykormányt ért hazugságváddal kapcsolatos állásfoglalásra, sem az egyes magy ar pártok hazug vagy igazmondó voltára vonatkozó - más alkalommal elvégzendő - összehasonlító elemzésre annak megállapításához: a hazugságvád nem igazolja, hogy a Fidesz figyelmen kívül hagyja demokratikus együttélés elemi normáit. * Annál is kevésbé, hogy ahhoz a Fidesznek a hazugságvádra nem is volt szüksége. A demokratikus normákat mára 2006 előtti tizenkét évben is következetesen figyelmen kívül hagyta. Miféle demokratikus normákra gondolok? A többpárti demokratikus berendezkedés úgy működik, hogy a politikai alternatívákat versengő politikai pártok képviselik, amelyek egy része normális esetben kormányoz, másik része ellenzékben van, s e szerepeket többnyire - a választók szavazataira támaszkodva - váltakozva töltik be. A kormányon, illetve ellenzék ben levők egyaránt elfogadják az alkotmányos kereteket. Egymást kölcsönösen a választók egy része képviselőjének tekintik, akik más választókat és más politikai törekvéseket képviselnek, de ugyanúgy a népakarat részét fejezik ki , és fellépésük ennek megfel elően tiszteletben tartandó. A politikai pártok, egymással versengő politikusok egyaránt a demokratikus politikai közösség tagjai, vetélytársak és partnerek, nem pedig megsemmisítendő ellenségek. Az új magyar demokrácia létrejöttekor a politika szereplői ilyen viszonyt kezdtek egymással kialakítani, de már az 1990es választási kampányban megjelent - akkor az MDF részéről - a szocialistákat és a liberálisokat nem partnernek és vetélytársnak, hanem ellenségnek tekintő, és őket akként is kezelő viselkedés. A z SZDSZben Kis János a választásokat követően „a rendszer ellenzékéből a kormány ellenzéke” megfogalmazással a demokratikus partnerséget hirdette meg, míg Kőszeg Ferenc az MDF hatalmi törekvéseit látva felvetette: talán mégsem helyes ezt mondani, és az S ZDSZnek a kialakuló MDFrendszerrel szemben is fel kell lépnie. Ebben az időben éppen a Fidesz szorgalmazta a leghatározottabban, hogy a pártok között a nyugati demokráciákban szokásos partneri viszony alakuljon ki: a taxisblokád idején élesen bírálta az SZDSZ radikális fellépését, 1991 elején pedig előállt az átfogó pártközi megegyezés, a „magyar Moncloa” ötletével. * Ehhez képest az 1994es kormányváltást követően a Fidesz nagyot fordult. A szocialistaszabad demokrata koalíció - néhány rossz lépéstől eltekintve, minta médiaelnökök kinevezése a kormány megalakulásakor vagy az önkormányzati választási törvény módosítása - partneri viszony kialakítására törekedett az ellenzékkel. Több ponton kezdeményezte az ellenzéki jogok kiterjesztését (házszabálymó dosítás, alkotmányozási moratórium, médiatörvény). A Fidesz vezetőit azonban a kormányváltás másnapjától kezdve engesztelhetetlen gyűlölet vezette mind a szocialistákkal, mind a szabad demokratákkal szemben . Azt, ahogy a Fidesz a kereszténynemzeti jobbol dal liberális ellenzékéből átlépett a szocialistaszabad demokrata kormánykoalíció jobboldali ellenzékébe, az erőteljesen antikommunista érzelmek meglovagolásával alapozták meg, hogy Orbán Viktor majd lépésről lépésre az egész jobboldal vezérévé emelkedhe ssen. Az antikommunista érzelmek hamarosan antiliberális politikai felfogással is kiegészültek, ami a készülő szlovák alapszerződés elutasítása mellett a Bokroscsomag hasonlóan éles elutasításában jutott kifejezésre. A jelen gondolatmenetben nem önmagáb an a Fidesz sokszor tárgyalt antiliberális politikai fordulata a fontos, hanem az, hogy - Torgyán Józsefnél civilizáltabb retorikával ugyan, de - a Fidesz is a nemzeti érdekek feladásával vádolta meg a kormányt mind az alapszerződések, mind a gazdasági st abilizáció, mind pedig később a privatizáció ügyében. Ettől - tehát már 1995 tavaszától - fogva a Fidesz nem különféle politikai irányok vitájaként mutatja be a szocialistákkal és a szabad demokratákkal szembeni politikai harcot, hanem a magyar nemzet nevé ben a magyar nemzeten kívülre helyezett kormánypártokkal szemben vívott harcként. Ezzel a fordulattal a Fidesz tulajdonképpen felmondja a demokratikus partnerséget - mégpedig már a kilencvenes évek közepén, egy évtizeddel az őszödi beszéd előtt! Ennek elvi megalapozását Tellér Gyula és Elek István kínálja fel a Fidesznek, s felfogásuk 1996ban A polgári Magyarországért című brosúrában a Fidesz hivatalos álláspontjává válik. Eszerint a szocialisták és a szabad demokraták a komprádor burzsoázia képviselői, a külföldi tőke szálláscsinálói, akik a magyar nép kiszipolyozásához nyújtanak segédkezet. Az alap-
